Tóth Gabi a szülés utáni terveiről beszél

Vágólapra másolva!
Augusztus 25-én 20 órától Tóth Gabi énekesnő és Somogyi Zoltán műsorvezető lesz Kalmár Tibor vendége a Sláger Témában.
Vágólapra másolva!

Tóth Gabi kora tavasszal még arról beszélt elsőként a Sláger Témában, hogy lassan megérett az anyaságra, vasárnap pedig már kismamaként érkezik a Sláger FM stúdiójába. A várandósan is energiabomba énekesnő mesél majd a hamarosan kezdődő Sztárban sztár leszek-ről, de a zsűritagsága mellett szóba kerül legújabb slágere, a Mi éltünk is. A Majkával közös dal klipjében négy olimpiai bajnok- és több világklasszis sportoló vállalt szerepet, hogy kik ők, az is kiderül. Az énekesnő élvezi a kismamaság minden pillanatát, és már most azt tervezi, hogy a kislányuk érkezése után hogyan találja meg az egyensúlyt az anyaság és a karrierje között. Még abba is beavatja a Sláger Téma hallgatóit, miért és hogyan szeretne a jövőben nem csak a saját- hanem mások gyermekével is mind többet törődni.

Forrás: Sláger Téma

A Sláger Téma második órájában, 21 órától Somogyi Zoltán lesz a vendég. Akinek pozitív életszemléletét, a szakmához való hozzáállását tanítani lenne érdemes. Hogy megérett-e benne a mesterszerep, kiderül a Sláger Témából. Ahogy az is, a több mint két évtizede íródó rádiós karrierje mellett, amit kizárólag a Sláger FM-ben és az elődrádiójában töltött, hogyan alakult a tévés énje, amelyben a riportműsoroktól egyenesen az Uri Geller nevével fémjelzett A kiválasztott showmesterségéig sokféle szerepet kipróbálhatott. Mi sem természetesebb, mostanság is egy igazán unikális műsort vezet, hogy mi is ez, kiderül a vasárnapi adásból.

Forrás: Sláger Téma

22 órától pedig, a Sláger Téma Extra adásában a Farkasházi Rékával készült interjút hallgathatjuk meg újra. Akinek édesapja bár számos színészt indított el a karrierjében, a Barátok közt sztárja mégis a maga útját járta. Hogy már bánja-e, hogy nem mindenben hallgatott a népművelőként ismert apjára, kiderül a Sláger Téma Extrából. Ahogy az is, mi is az a Tintanyúl vagy Anyakanyar, amelyek a színészet mellett legalább annyira fontosak Farkasházi Réka életében, sőt, előbbivel még két Fonogram-díjat is kiérdemelt, ősszel pedig íróként is debütálhat. A Sláger Téma Extrából arra is fény derül, hogy miért is olyan különleges Farkasházi Réka számára Mária Magdolna megformálása a Csíksomlyói passióban. Sőt, még azt is megtudhatjuk, hogy sokévnyi szünet után újra sorozatszerepeket vállalt, hogy mik ezek, elárulja majd a vasárnapi adásban.

Forrás: Sláger Téma

2019. augusztus 25-én 20-23 óra között tehát ismét Sláger Téma és Sláger Téma Extra, a Sláger FM-en Tóth Gabival, Somogyi Zoltánnal és Farkasházi Rékával, valamint a házigazda Kalmár Tiborral, és a legnagyobb slágerekkel, változatosan!