A hazaszeretetet és a generációk közötti kötelékeket erősíti a Magyarország 365 fotópályázat

2019.08.21. 16:18

Magyarország 365 címmel országos fotópályázatot hirdet a kormány az ország értékeinek bemutatására - mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán Budapesten.

A fotópályázatra három kategóriában lehet pályázni:

  • táj és természet,
  • épített és tárgyi örökség,
  • városi és vidéki közösségi életképek.

A zsűri tagjai neves szakemberek lesznek, elnöke Kaiser Ottó fotográfus.

Magyarország sokunk számára a világ közepe, büszkék vagyunk tájaira, művészetére, közösségeire és a mindennapok sikereire is. Szeretnénk, ha ezen a fotópályázaton minél többen bemutatnák a büszkeségre okot adó értékeket - mondta Dömötör Csaba.

Forrás: Földházi Árpád

A parlamenti államtitkár hozzátette, hogy a pályaműveket szeptember 3-tól lehet benyújtani, a pályázati időszak pedig október közepéig tart. A díjátadót a tervek szerint december elején tartják.

Dömötör Csaba elmondta, hogy a hagyományteremtő céllal életre hívott fotópályázat legjobb alkotásait méltó színvonalon mutatják majd be a nyilvánosságnak.
Szándékaink szerint a Magyarország 365 fotópályázat erősítheti a hazaszeretetet, a közösségeket és a generációk közötti kötelékeket is.A kezdeményezésben a kormányon kívül a Magyar Természetjárók Szövetsége, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) és a Magyar Turisztikai Ügynökség is részt vesz - tette hozzá.

Forrás: Origo

"A NOE egy 32 éves családszervezet, amelynek több mint 13 ezer tagcsaládja van és az országban 200 közössége" - mondta Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke a sajtótájékoztatón. Hozzátette, örömmel csatlakoztak a kezdeményezéshez, hiszen alapszabályuk egyik pontja szintén az értékek felmutatásáról szól.

A NOE elnöke fontosnak nevezte, hogy megmutassák a társadalomban azokat az értékeket, amelyet a családok, helyi közösségek képviselnek. "Büszkék vagyunk a családunkra, büszkék vagyunk a gyermekeinkre és azt gondoljuk, hogy nagyon sok témalehetőség van ebben" - tette hozzá. "Mi magyarok hajlamosak vagyunk sokszor rossz oldalát látni a dolgoknak, ez a pályázat lehetőséget biztosít arra, hogy megmutassuk azt, ami szép, azt ami jó, azt amiben erő van, ami összetart bennünket.A pályázatot tagságuk körében szeretnék népszerűsíteni a szervezet kommunikációs csatornáin keresztül.

Forrás: Földházi Árpád

"A turisztikai ügynökségben úgy tekintünk a turizmus, vendéglátás iparágra, mint egyrészt a GDP meghatározó területére, de azt is mindig el szoktuk mondani, hogy a hazaszeretet egyik formáját is látjuk a turizmusban. Örömmel csatlakoztak a kezdeményezéshez, és minden lehetséges felületen megpróbálják ösztönözni, hogy a belföldi turisták is induljanak el a pályázaton, készítsenek fotókat Magyarország értékeiről - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

Kasier Ottó, a zsűri elnöke nagy ívű kezdeményezésnek nevezte a fotópályázatot, amelyre olyan képeket várnak, amelyeknek lendülete és pozitív kisugárzása van. Olyan anyaggal szeretnénk kilépni a világ elé, amely ráerősít arra, hogy Magyarországon milyen értékek, közösségek vannak - tette hozzá a fotográfus, aki örömét fejezte ki a szakmája nevében is a kezdeményezés kapcsán.

A megmérettetésre profi és amatőr fotósok jelentkezését egyaránt várják.A pályázók bizonyos technikai feltételek mellett akár mobilon is elkészíthetik pályamunkáikat. A zsűri mellett a közönség is szavazhat - tette hozzá a sajtótájékoztatón Dömötör Csaba.

Forrás: Földházi Árpád