Fogyatékkal élő nő kérésére adják ki J. D. Salinger műveit digitálisan

Vágólapra másolva!
J. D. Salinger négy könyve, köztük főműve, a Zabhegyező is megjelenik digitális formátumban.
Vágólapra másolva!

Kiadják elektronikusan is J. D. Salinger, a Zabhegyező szerzőjének munkáit. A néhai regényíró kiadója, a Little, Brown and Company közleménye szerint az elektronikus könyvek keddtől vásárolhatók meg. Bár a 2010-ben meghalt Salinger ellenezte regényei e-könyves megjelenését,

fia, Matt Salinger most azt mondta, azért érezték fontosnak az e-könyves kiadást,

mert egyre többen használnak kizárólag e-könyvolvasót, és sok olyan fogyatékkal élő ember is van, aki csak e-könyves formában tud olvasni. Döntésére nagy hatással volt egy nő levele, aki 2014-ben arra kérte, hogy adják ki a könyveket digitális formátumban, mert ő

fogyatékossága miatt nem képes máshogy elolvasni.

Embed from Getty Images

„Kevés dolog volt, amit az apám jobban szeretett, mint a nyomtatott könyv olvasásának tapintható élvezete, de az olvasóit talán mégis jobban szerette, és nemcsak az ideális olvasókat, akikről egyszer írt, hanem minden olvasóját” - indokolta a kiadást Matt Salinger. A Salinger-életműből a Zabhegyező mellett a Kilenc történet, a Franny és Zooey, valamint a Magasabbra a tetőt, ácsok! - Seymour: Bemutatás kerül e-könyvként a boltokba az író születésének századik évfordulója alkalmából rendezett eseménysorozat lezárásaként.

A 91 évesen meghalt Salinger a nyolcvanas évektől visszavonultan élt a New Hampshire-i Cornishban, és ritkán szerepelt a médiában. Négy könyve után már nem jelentetett meg többet, de az írást nem hagyta abba. Matt Salinger már korábban bejelentette, és most is megerősítette, hogy az életmű kiadatlan darabjait is publikálni fogják, és azt is elmondta, hogy mivel gigászi feladatról van szó, ami 5-7 évbe is beletelhet.