"A szeretet az igazi szabadság" - interjú Xavier Rudd-dal a Szigeten

2019.08.11. 19:33

Legalább egy ember biztosan békében van önmagával és a világgal. Ő pedig nem más, mint Xavier Rudd. Biztosan volt valaha bonyodalom az életében (mondjuk elvált), de ha végigfutunk az életén, kezdve onnan, hogy a földi paradicsomban kezdte meg pályafutását ezen a bolygón (Jan Juc-ben), egészen addig, hogy a békével mennyire vastagon nyakon öntött dalai vannak, akkor azt gondoljuk, hogy ő még a bökkenőkre is jótékony mosollyal tekint. Az emberen keresztülvilágító hihetetlenül tiszta és mély tekintetével meg tényleg nagyon nehéz mit kezdeni. Megilletődötten, de alapvetőn boldogan ültem le beszélgetni ezzel az ír-skót-aboriginal származású fickóval az élet nagy dolgairól. 

Hogy vagy mostanában ebben a picit zűrös világban?

Hát van pár dolog, ami olyan mintha összekavarodott, vagy bedöglött volna mostanában a világban, úgyhogy nem meglepő az, hogyha valaki csalódott egy kicsit a világ dolgaiban. Mondjuk az emberi fejlődés irányában. De az a helyzet, hogy a világ nagyobb része nem emberi, vagy legalábbis semmi köze az emberekhez. Sokat utazom, sokkal többet, mint mások általában és azt látom, hogy az embereknek valóban van bajuk, de nem feltétlenül az egész világnak. Szerencsére az alkotásban elsősorban nem emberi dolgok inspirálnak, úgyhogy még ilyen szempontból sem érzem rosszul magam. (Nevet.)

Xavier Rudd megfújja didzseriduját az A38 sátorban a SzigetenForrás: Origo - Polyák Attila

Nekem csak az jut eszembe, hogy emberként azért szükségünk van némi biztonságérzetre és ez manapság egyre nehezebben áll össze. 

Az élet mindig változik. Ez volt az alapmotívum gyerekkoromban is. Úgy nőttem fel, hogy tudtam az egyik dolgom az, hogy megvédjem magam a világban. Már gyerekként is állandóan elkalandoztam messzire, anyám aggódott is sokszor, szinte csak enni jártam haza. Szerintem az, hogy az ember valamennyire megállapodottnak, stabilnak érezze magát, az egy belső érzés, nem a világ és a téged körülölelő dolgok fogják ezt meghatározni. Az fogja befolyásolni ezt az érzést, ahogyan élsz és akik körülvesznek téged. Teljesen fölösleges azon gondolkodni, hogy mit birtokolsz. A magányosság érzete és a depresszió szinte általános az emberek között, ami fakad a mindennapjainkat meghatározó rendszerek meggyengüléséből is. Szerintem ez a trauma elsősorban abból ered, hogy az emberek nagy része elszakadt a világtól, a helytől, ahol élünk és nem tudja elhelyezni magát ebben a mátrixban. Ebből fakad ez a bizonytalanság. Tulajdonképpen emiatt is tartom fontosnak azt, hogy az ember sokat utazzon és sokat lásson a világból. Így ugyanis másfajta rálátást nyer a világra, megismer másféle hozzáállást is és kicsit komplexebben, mélyebben látja majd azt, hogy mi a helyzet. És azt, hogy milyen lehetőség van arra, hogy jobb legyen az élete és a világ is.

Itt vagyunk a szabadság szigetén (Island of Freedom), ami ugye a fesztivál szlogenje is. Mit jelent számodra a szabadság?

Szerintem a fesztiválok a modern változatai annak, amit már az idők kezdete óta csinálunk, mi emberek. A zene messze túlmutat rajtunk, messze felettünk ál. A zene nem csak abban a formában létezik, ahogyan mi ismerjük. Harmóniát nem csak hangszerekkel lehet teremteni, a természet hangjai önmagukban a legszebb művekkel érnek fel. A zene már előttünk is itt volt és létezett. A zene egy gyönyörű eszköz arra, hogy időkön és kultúrákon keresztül mindentől függetlenül kommunikálni tudjunk egymással. Túlnyomó többségében ezek a szeretetről szólnak. Hiszen a szeretet a legerősebb gyógyszer ezen a bolygón. A szeretet a szabadság. A szeretet bárkivel - kortól, évszázadtól, mindentől függetlenül - összeköt.

Évtizedek óta a zene mentén járod az utadat. Mikor találtál rá erre az úgymond ösvényre?

Fogalmam sincs. Soha nem gondolkodtam ugyanis ezen. Egyszerűen csak tudtam egészen kölyökkorom óta, hogy zenélni fogok. Soha nem gondoltam arra, hogy ez a munkám, vagy ezt fogom csinálni, vagy bármi. Egyszerűen csak tudtam és éreztem. Jártam iskolába én is, de nem nagyon érdekelt. Nem nagyon foglalkoztatott. Csak a zene. Mindig ott volt velem az a belső hang, ami tudatta velem, hogy mi a célom. Éppen ezért soha nem kellett ezen gondolkodnom, soha nem kellett egyetlen döntést sem meghoznom ezért.

"A zene messze túlmutat rajtunk, messze felettünk ál"Forrás: Origo - Polyák Attila

Na, de mi van, ha egyszer majd nem lesz már ihlet?

Azért nem értem a kérdést, mert nincs bennem félelem. Boldog vagyok, így magamban. Nem félek. Mindig ezzel foglalkoztam. Mindig. Soha mással. Nem gyötrődtem sosem, nem volt alkotói válságom vagy ilyesmi. Csak tettem a dolgom, alkottam.

Mi a közös a legújabb dalaidban?

Az, hogy valahol többé-kevésbé az időről szólnak. Életem egy adott szakaszának, az akkor felszínre került energiáknak a lenyomatai. Arról a nagy utazásról szólnak, amelyen részt veszek éppen. A nagy örömökkel és a mélypontokkal együtt. Ha összegyűlik egy albumnyi dal, akkor pedig mind egyenként önálló életre kelnek. Lélegezni kezdenek, kirepülnek, változnak, alakulnak. Ha albumként nézzük a dalaimat, akkor az idő lenyomatai, ha egyenként, akkor viszont egészen más, hiszen önmagukban változnak, sosem ér véget az útjuk.

Miért jó zenésznek lenni amúgy?

Szeretek zenélni. Amikor koncerten játszom, akkor olyan, mintha megszűnnék. Olyan mintha eggyé válnánk azokkal, akik ott vannak a koncerten. Eggyé válik a vérkeringésünk, együtt éljük meg a történeteinket, együtt szenvedünk, nevetünk, megyünk át a szépségeken, együtt éljük meg az életeinket. Olyan, mintha mindenkit, akit valaha is szerettünk volna, akivel kapcsolatban szép érzéseink voltak, ott lennének velünk a színpadon. Az elveszített szülők, nagyszülők, mindenki és az őket jelentő  gyönyörű energiák. És együtt zenélünk. Nehéz elmondani, hogy mit is jelent egy koncert. Két órányi teljes élet.

Elég két óra?

Persze. Ez egy gyönyörű ajándék, hogy egyáltalán megélhetem. Gyönyörű az, hogy minden szart, ami a világban történik, kint hagyhatunk és együtt lehetünk két órára az egyetemes és általános szépségben. Hihetetlen. Soha nem lehetek eléggé hálás azért, hogy ezeket megélhetem.