Csak leül a padra, és nézi az embereket

Jain nagy feladatot kapott 2019-ben a Szigeten: Ed Sheeran előtt kellett boldoggá tennie az egybegyűlt tízezreket egy szál magában, hangszerével és a looperével. A 27 éves francia lány a világot kiadta magából a Nagyszínpadon, és milyen jól is tette. Na meg hát volt mit: igaz még csak 2 albuma jelent meg, ám abba egész tinikorának minden élményét belesűrítette. Abból pedig nem volt kevés: 9 évesen már elhagyta a hazáját, éveket élt a Közel-Keleten és Afrikában, mielőtt visszatért Párizsba. Kifejezetten különleges, számtalan zenei elemmel és tapasztalattal megbolondított zenéjével kapcsolatban még azt is elképzelhetőnek tartjuk, hogy nehezen megfejthető egyesek számára. Pedig egy rendkívül izgalmas elegyről van szó. A klipjei meg megérnek egy külön litániát. Mondjuk majdnem be is jött egy Grammy a Makeba című daláért, amelyet egyébként a női focivébén is előadott. Meg a Szigeten is. Mi a pesti buli előtt beszélgettünk vele. 

Azt hiszem, hogy nem én leszek az első, aki az utazásairól kérdezi. Tulajdonképpen még gyerekként bejárta a fél világot. Ez előny, vagy inkább hátrány volt az életében? Amikor valaki fiatal talán jobb, ha nyugodtabb, stabilabb az élet, nem?

Tényleg nem volt könnyű. Hiszen pont tini voltam azokban az években. Abban a korban pedig ha lehet, még fontosabbak az ember barátai. Minden egyes költözéssel elvesztettem a barátaimat, és új barátságokat kellett kötnöm. Egyik iskola jött a másik után, egy idő után pedig zárkózottabbá váltam, hiszen egyre nehezebb lett a bizalmamba fogadni másokat.

Állandóan elveszítettem a barátaimat,

tudat alatt is meg akartam óvni magam ettől. Ebben igazad van, ez a része valóban nehéz volt. Ugyanakkor ezek az élmények, ezek a tapasztalatok segítettek abban is, hogy rátaláljak a zenei hangomra. Erről az oldalról nézve viszont áldás is volt.

Fotó: Major Kata - Origo

Az mikor bizonyosodott be, hogy a zene lesz a pályája?

Ez elég későn jött el, 22 éves lehettem, beugrottam egy csapathoz, nem emlékszem már rájuk, hogy kik voltak ők, viszont az nagyon mélyen belém ivódott, ahogy látom magam előtt azt a sok embert táncolni. Ott határoztam el magamban, hogy továbbra is szeretnék ennek a részesévé válni, szeretném azt, hogy velem együtt a zenémre táncoljanak az emberek. Nagyon jó dolog együtt átélni valamit.

Mi kell ahhoz, hogy valaki zenész legyen? Gondolom az nem elég, hogy van egy rakás önbizalma az embernek.

Persze, hogy nem. Sőt! A legfontosabb része az, hogy keményen meg kell dolgozni a sikerért.

Hát ez nem hangzik túl szexin...

Tudom, de hát ez az igazság. Kemény munka nélkül nem lesz belőled semmi. Ez az alap. Aztán nyilván elengedhetetlen a tehetség és az, hogy megfelelő emberekkel vedd magad körül.

Manapság, ha szétnézek azt látom, hogy egyre nagyobb az össze-visszaság a közéletben, gondolkodásban és úgy általában. Ebben a nagy kavarodásban könnyen megtalálja a helyét az ön amúgy is épp elég eklektikus, színes-szagos zenei stílusa?

Olyan értelemben igen, hogy mindig is lesznek olyan emberek, akik optimistán tekintenek előre. Amikor Kongóban éltem, akkor tanultam meg, hogy elsőre nem tűnik olyan bonyolultnak az ember és a zene viszonya, ám mégis egy összetett és szép dologról szól:

arról, hogy boldoggá tegyen, hogy táncolj, hogy még inkább élvezd az életed és, hogy összehozza az embereket.

Én is ezt szeretném. Nyilván mindig lesznek olyanok, akik ezt másként gondolják, mondjuk nem szeretik azt, hogy angolul énekelek, vagy azt, hogy keverek és összehozok különböző kultúrákat. Sokan vannak viszont, akik szeretnének velem tartani ebben a színes utazásban. Ez a lényeg.

Forrás: Mudra László - Rockstar Photographers

Mennyire ösztönösen születnek a dalai? Vagy inkább egy vérprofi terminátor, aki képes végtelen slágert gyártani egymás után?

Naná, hogy a megérzéseimre hallgatok! Elsősorban magamnak írom a dalokat és aztán magamnak teszem fel azt a kérdést, hogy jó lett-e a végeredmény. Aztán jöhet az, hogy vajon tetszik-e majd az embereknek is. A dal az egy személyes műfaj, értelemszerűen békében kell lennem a saját zenémmel. Máskülönben nem tudnám hitelesen közvetíteni a közönség felé.

Mi van, amikor néha nem jön az ihlet?

Akkor muszáj félretenni a munkát. Nem volt könnyű megtanulnom, de végül sikerült a saját érdekemben is felfognom azt, hogyha nem megy, akkor tényleg jobb nem erőltetni. Azzal ugyanis nem lennék előrébb. Ilyenkor lemegyek az utcára, leülök egy padra és csak nézem az embereket. Ez nyugtat meg a legjobban.

Hallgatom, és valahogy engem ez nem nyugtat meg. Én magam inkább írok, nem is feltétlenül keveset, és mindig bennem van az, hogy mi van, ha egyszer csak nem megy már tovább.

Ja, értem, de hát ez megvan bennem is. Amikor befejezek egy dalt, akkor mindig felmerül bennem, hogy esetleg ez volt életem utolsó száma, amit megírtam. De ez talán pont ezért szép. Az alkotás az egy állandó küzdelem önmagaddal.

Sziget fesztivál 2019, Jain interjú Fotó: Major Kata - Origo

A dalírás egy küzedelem?

Pontosan. Mindig is a valaha volt legjobb dalomat akarom megírni. Aztán, ha nem megy, akkor borzasztóan mérges vagyok magamra és elindul egy végtelennek tűnő küzdelem. Ellentmondok magamnak, a végén már gyakorlatilag összeveszek magammal. De nem vészes a dolog, ne ijedj meg!

Ön szerint léteznek még albumok?

Számomra igen. Én ugyanis úgy tekintek egy-egy albumra, mint egy történetre. Közben persze én is látom azt, hogy ma már mindenki streamel és egyre inkább mindenki dalokban gondolkodik, nem pedig összefüggő történetekben. Zenefogyasztóként én magam jobban szeretem az albumokat,

egyetlen dal alapján ugyanis nem lehet megérteni, hogy miről is szól egy előadó.

Egy szám nem elég ahhoz, hogy eldöntsem tetszik-e vagy sem. Az sokkal izgalmasabb kérdés, hogy mennyire tud végigvinni egy egységes koncepciót, átadni valamit a saját világából.

A fene se tudja, mert például én ezzel szemben a Spotifyon találtam önre. Össze-vissza keresgéltem, szörföltem a dalok között aztán egyszer csak szembejött velem. Akkor gondoltam azt, hogy nekünk interjúznunk kéne, aztán tessék most meg itt vagyunk.

Oké, mások vagyunk. Én inkább az az album-hallgató lány vagyok.

Sziget fesztivál 2019, Jain interjú Fotó: Major Kata - Origo

Hogy tudná megfogalmazni az eddigi lemezeit?

Én úgy tekintek rájuk, mint egy elég nagy történet első fejezetei. Főleg a tinédzser éveimből inspirálódtam, amikor az albumok születtek. Ám ezek csak a nagy egész, vagyis a turné előfutárai, előkészületei. A dalok ugyanis működnek igazán, amikor a közönséggel együtt táncolunk rájuk. Az az igazi, akkor teljesül be az, amiért dolgozom.

Örökké tart majd ez a nagy utazás?

Ha művészetekkel foglalkozol, legyen az zene, festészet, akármi, soha nem leszel biztos semmiben. Erre jöttem rá. És ez nem is baj. Nem akarok begyöpösödni, kellenek a meglepetések és a kihívások, ez tart frissen és tulajdonképpen ez tart életben.