Fontos, amit a Sziget szimbolizál – interjú a Puerto Candelaria tagjaival

Vágólapra másolva!
A Puerto Candelaria európai turnéja legvégén érkezett Magyarországra, és fergeteges hangulatú koncertet adott a Global Village színpadon, a Sziget Fesztiválon. Augusztus 8-án, éjjel egy körül beszélgettük három tagjukkal a backstage-ben.
Vágólapra másolva!

Itthon nem ismert a formáció, mit kell tudni a zenekarról?

Kolumbiában, Medellínben alakultunk, húsz évvel ezelőtt. Tíz éve már, hogy világszerte koncertezünk, jártunk Ázsia a több országában, az USÁ-ban, Európában is többször. Nemrég jelent meg a hetedik lemezünk, a Latin Grammy-díjas Juancho Valencia írja a dalokat. Most épp turnén vagyunk, annak is a végén. Tour Ilógico, ez a neve.

Forrás: puertocandelaria.com/

Régen vagytok úton?

ez most a 30. buli. 31 koncertből áll a turné, 14 országban léptünk fel a majdnem 2 hónap alatt. Az utolsó koncertet országunk 200 éves függetlensége apropójából adjuk, a budapesti kolumbiai nagykövetséggel közös szervezésben. Itt zárjuk a turnét, ebben a csodálatos országban, amelynek olyan nagy történelme van!

Első alkalommal vagytok a Szigeten, igaz?

Igen, és nagy megtiszteltetés, hogy itt lehetünk. Tizenkét éve tudunk a Szigetről. És nem udvariasságból, hanem tényleg komolyan mondom, hogy azóta álmodoztunk arról, hogy meghívnak minket ide. Nem csak a Sziget, mint márkanév miatt, hanem azért, amit ez a fesztivál szimbolizál.

Forrás: puertocandelaria.com/

Milyen a közönség itt?

Óriási energiát adott nekünk az itteni közönség, amely persze minden országban más és más. Írország, Lengyelország, Oroszország, jártunk sok helyen mostanában, és úgy érezzük, minden koncert más. Nem tudhatod előre, hogyan reagálnak a nézők. Amikor elhagyod az otthonod, akkor minden egészen megváltozik, bármerre mész, így

Meg szeretném jegyezni, hogy mi mindig nagy tisztelettel érkezünk Európába. Mi egy fiatal nemzet vagyunk, mi kistestvérek vagyunk, és meg akarjuk mutatni a nagyobb testvéreknek, hogyan fejlődünk.

Milyen zenei hatások értek titeket?

Húsz éve játszunk kolumbiai zenét, de Kolumbia nagy, a tagok pedig különféle területekről jöttek, onnan szereztek inspirációt, Van köztünk santanderi, antioguai, de venezuelai is, ami a testvérországunk.

Amikor egy cumbiát, salsát játszó dél-amerikai csapat becsempészi a Funky Town-t vagy MC Hammertől a Can't Touch This-t akkor felkapja a fejét a néző. Hogyan kerültek ezek a világslágerek a repertoárba?

Az embereknek tetszik, felismerik azonnal, nagyon szeretik. Amikor a színpadon vagy, meg kell szerettetned magad. Legyen szerelmes beléd a néző! Ha csak sajátot játszol, amit nem ismer, nehezebb a dolgod, pár ismert dallal könnyebb elérni a mosolyt, a táncot. Latin Amerika zeneileg pedig nem csak salsa, hanem jazz, rock és minden más.

Nem hiányolnak titeket párjaitok? Két hónap nem rövid idő.

A szerelmek eltűnnek, a zenészbarátok nem! Tíz éve turnézunk már Európában, az otthoniak megszokták, hogy néha eltűnünk. Amúgy meg a zenekar egy nagy család, mindenki testvérnek számít.

Mik a tervek a közeljövőben?

Pihenni szeretnénk most egy kicsit, de szerencsére rengeteg fesztiválra hívnak Latin-Amerikában. Megyünk Ecuadorba, de más dél-amerikai országokba is. Nem csak a fővárosokba, a kisebb településekre is el akarjuk vinni a saját kultúránkat.

-------------------

A koncertről itt írtunk korábban.