A nagy színésznő, akit a kommunisták osztályidegennek nyilvánítottak

2019.08.19. 18:57

Színésznő a változó világban

Sulyok Mária a Trójai nők vígszínházi bemutatója idején ötvennyolc éves. Hatvankettő, amikor a darab Szegeden is színre kerül 1970-ben. A 1973-as televíziós feldolgozás idején hatvanöt. 
Főiskolai feladatairól már a vígszínházi bemutató évében lemond. A Ferenczy Vera által jegyzett memoárkötet interjújában mondja majd el 1987-ban, élete utolsó évében:  Az indok az volt, hogy belefáradtam és a fiatalság is más lett. Kicsit lusta, kicsit szemtelen, kicsit beképzelt, azt hiszi, mert fiatal, övé a világ. Ha szóltam, hogy mondjon el egy verset (Kvázi a „fiatalságnak". Sz.Á.), akkor azt válaszolta, hogy majd a jövő héten, mert nem volt ideje megtanulni. Hát semmi más dolga nincs, csak az, hogy megtanulja a megtanulni valót. Belefáradtam. Sok volt. 
Kizárólag két tanítványát, Molnár Piroskát és Venczel Verát említi később, ha szívéhez közeli növendékeiről kérdezik. 
Időskori interjújában, már a legnagyobbak egyikeként beszél arról is, hogy mit gondol a színészi hivatás megítéléséről: Amikor elkezdtem a pályát, a színészek magasabb helyen álltak, mint ma. Bajor Gizi mondta egyszer nagyon bölcsen, a háború után: "Letépték rólunk a fátylat." Nagyon oda lettünk téve a világ elé. Sorban állunk a közértben, ott vagyunk a hétköznapok forgatagában, nincs szobalány, nincs kiscseléd, nincs semmi. Nem azért mondom, mintha nekem valaha is lett volna. Fiatal lány koromban vagy albérletben, vagy szállodában laktam, és örültem, ha rendesen viselkednek velem, de még úgy is az az érzésem, hogy nagyobbra tartottak bennünket, színészeket. Most mintha kicsit lekezelnének. 

Amit Sulyok Mária Hekabé-szerepéhez önmagából hozzáadott, azt adja hozzá Orbánné figurájához is Örkény István Macskajáték című darabjában, amely 1971-ben kerül a Pesti Színház színpadára.  

 

Orbánné

Hekabé elpusztíthatatlansága mint profán variáció folytatódik Örkény Macskajátékénak Orbánnéjában – írja Koltai Tamás, arról, hogy miként építette fel Sulyok Mária a szerelembe, féltékenységbe kis híján beleőrülő Orbán Erzsit. Az asszonyt, akit a múlt valós vagy valósnak vélt emlékszilánkjai szakadatlan sebeznek, s ezért nincs már olyan felület a lelkén, amely ne fájna jobban a viselhetőnél, ha csak kicsit is érinti bármi, aminek nem maga akarja érintését.  

Az 1971-es bemutató előtt Örkény István hozzájárul - elismerve a színésznő különleges érzékét az írott szövegekhez -, hogy Sulyok Mária maga húzza meg, igazítsa habitusához a darabot. 
Az előadást az akkor huszonöt éves Székely Gábor rendezi, aki a szolnoki ősbemutatót is jegyzi. A Sulyok Mária által játszott karakter testvérét Bulla Elma alakítja.
Koltai Tamás szerint Sulyok Mária szerepépítése Orbánné esetében a fordítottja, mint Hekabé esetében: Ott a mítoszt hozta közel a hétköznapokhoz, az Örkény-darabban a hétköznapokat emeli mindannyiunk közös sorsává. Molnár Gál Péter úgy összegez a Népszabadság 1971-es számában: Nem Sulyok Mária áll előttünk a színpadon, hanem egy kisszerű bosszúságokkal bajlódó idős asszony, egyben egy görög sorstragédia önmaga útját minden vétségével makacsul, kiegyenesített derékkal vállaló tragika-fejedelemnője. Sulyok Mária közel négyszázszor játssza el Orbánné szerepét. 
Egy ideig – a pesti előadással párhuzamosan - berlini színházban is, németül. 

A rendező Székely Gábor mondta el egy interjúban a honi előadás kapcsán: Máriának már nagyon kellett egy jó szerep, ami őt a nagyformátumú heroina szerepkörből, ha nem is kihúzza, de más előjellel is megmutatja. (...) Ilyenkor egy igazi színésznő félretesz minden külső körülményt, nem meditál azon, hogy egy kölyök rendezi, vagy hogy szinte a szolnoki előadás utánjátszásának tűnik. A darabbal foglalkozik, s azzal a fantasztikus lehetőséggel, amit Orbánné eljátszása jelent. S Mária ezt tette. Rengeteget segített nekem. 

Sulyok Mária majd élete utolsó hónapjaiban úgy fogalmaz: Az Orbánné szerencsés ráadása a pályámnak. Egyben életem legnagyobb színházi élménye. 

 

Hol méltósággal, hol zaklatottan
A színésznő a Macskajáték bemutatója előtt kezd szerelmi viszonyba egy nála fiatalabb férfival.  A Macskajáték még színen van, amikor a viszony majd véget ér. A színésznő erről az ügyről sem beszélt soha nyilvánosan. Simon Zsuzsa említi a dolgot a színésznő halála után Ferenczi Vera memoárkötetben, illetve Lengyel György rendező is beszél a kapcsolatról egy tévéműsorban. A megszólalók hangsúlyozzák: Sulyok Mária akkor vetett véget a kapcsolatnak, amikor azt még méltósággal megtehette. 

Vígszínházi búcsúja zaklatottabb folyamat. Sulyok Mária a Macskajáték egyik pesti előadásán azt tapasztalja: kolleginája nem reagál a végszavára, amely egyben a világosítónak is „jel", de a reflektorok sem váltanak. Megdermed, majd ráeszmél, hogy nem az író szövegét mondja, hanem a német előadás maga által magyarra visszafordított változatát. 
Akkor lemondja a berlini fellépéseket. De tovább munkál benne valami belső nyugtalanság.
Egy alkalommal a nézőtéri felügyelővel bonyolódik vitába az Örkény-darab esti előadása előtt: úgy véli, „büdös" van a színházban, mert nem szellőztettek ki. A nézőtéri felügyelő – minden tisztelete mellett – mást mond.  Sulyok Mária tombol. Egyre többet perlekedik a világosítókkal, állítja, rendre rosszkor adják be a fényeket. Egy este, miközben jelenésére várva koncentrál a díszlet mögött egy széken, odahúz mellé egy másikat a színház párttitkára, és megkérdezi: Mária, nem fél, hogy meg fogják gyűlölni világosítók?  A színésznő – miközben már Orbánné belépőjére készül -, lefojtott hangon ad pattogós választ: Kérem, én sosem öncélúan, csak az előadás érdekében perlekedek! Székely Gábor utóbb így fogalmazott az időszakról, melyben a Macskajáték utolsó előadásai futottak : Sajnos nem jutottunk el a négyszázadik előadásig. Úgy érzem, Mária közben megöregedett. Tudom, hogy ez kegyetlenül hangzik, de egy olyan művésszel szemben, mint ő, csak őszintén beszélhetek. (...) Elképzelhetetlen feszültségben élt önmagával, s ez a feszültség feloldhatatlannak bizonyult. De hát az ember nem fogalmazhatja meg saját magának, nem mondhatja el saját magáról, hogy valami már máshol tart, valami már nem megy. Kívülről ez harc formáját öltötte. Mária harcolt a műszakkal, a világosítókkal, perben állt szinte az egész színházzal, de úgy gondolom, belülről a legnagyobb harcot önmagával vívta. Máriában én egy magányos embert ismertem meg. Ez a magány női sors és művészsors."  

Várkonyi Zoltán 1977-ben kezdeményezi a saját, valamint Sulyok Mária, Bulla Elma és Páger Antal nyugdíjazását. Az indok: a felszabaduló bérekből fejlesztésekre költhetne a színház, ám az új évadtól éppen úgy foglalkoztatnák a nyugdíjazottakat, mint korábban, csak más keretből kapnák a fellépti díjat. Pénzügyileg még kedvezőbb is a lehetőség, Bulla Elma és Páger Antal rábólint. Sulyok Mária nehezményezi az eljárást, évad végén távozik a színháztól.
Utolsó bemutatója a Bernalda Alba házának címszerepe. Betegen abszolválja a feladatot, ízületei gyulladtak, minden tagja fáj, ám színpadon ebből semmi sem látszik. Ezzel együtt nem a legsikerültebb alakítása. Sulyok Mária maga is elégedetlen.  Bosszúsan hajítja félre a lapok legnagyobbaknak kijáró kritikáit, amelyek főként értékes pillanataira fókuszálnak. 

 

Rá ez jutott

Sulyok Mária a Madách Színházban játssza el élete utolsó öt szerepét. Kiemelkedik közülük Szabó Magda Régimódi történetének Rickl Máriája. A darabot rendező Lengyel György emlékezése szerint: A regényben Rickl Mária írói ábrázolása sokkal kegyetlenebb, dermesztőbb, különbözik Sulyok Mária alakításának hangvételétől. Ő ugyanis megtalálta Rickl Máriában azokat a vonásokat, amelyekből meg lehet érteni, hogy Rickl Mária egyéniségét milyen motívumok formálták. A magány s a család fenntartásának kényszerű kötelezettsége." Sulyok Mária élete utolsó szakaszában elköltözik a József Nádor téri otthonából. A Vígszínház közelében vesz másik lakást a Fürst Sándor (ma Hollán Ernő) utca 10-ben. Ahogy előző otthonában, úgy ebben sincsenek falakra aggatott, polcokra kitett színházi relikviák, fotók, plakátok. Koloniál bútorok között adja utolsó interjúit Ferenczi Verának, s fogalmaz ars poeticát: Színész vagyok, ez az én életem. Nekem ez természetes. Soha sem voltam nappali színész, nem játszottam el magam, nem játszottam el a színésznőt. Olyan természetes nekem, hogy az vagyok, mint az időjárás. Van tél, van tavasz, van ősz, és van nyár, van eső, van hóvihar, gyönyörű idő, amikor a Balatonban úszni lehet. Én meg színésznő vagyok. Rám ez jutott, én nem tehetek mást. Beszél arról is, hogy közel állt hozzá Márkus László, Ruttkai Éva, Páger Antal. Az interjúk készítése közben Ádám Ottó hívja többször is, hogyléte iránt érdeklődve.  Simon Zsuzsa árulja el az interjúkötetben, hogy egy időben ugyanaz a két egyetemista fiú járt a hetvenhez közeledő Sulyok Máriához takarítani, akik hozzá is. Simon Zsuzsa úgy meséli: Minden alkalommal panaszkodtak rá, mert soha nem hagyta őket dolgozni. Kávét főzött, leültette őket, és ő dolgozott helyettük, s csak beszélgettek, beszélgettek, miközben Mária takarított. 
A nyolcvanhoz közeledő Sulyok Máriához már senki nem jár takarítani. Mindent maga csinál, bevásárol, főz, rendben tartja lakását. Mikor a róla készülő könyvben, a lapok ritkuló interjúiban erről kérdezik, azt mondja, nem magányos, gyakran hívják ismerősei telefonon. Mindig említi, nagyon jó szomszédjai vannak. Mind civil ember. Egy akkori tévéinterjúban arról beszél Molnár Gál Péternek:  igazi barátai között sosem voltak színészek. A színésznő élete utolsó szakaszában mind többször kerül kórházba. Gábor Miklós is meglátogatja a Kútvölgyiben. Így idézi találkozásukat: Ahogy sétált a folyosón, lesoványodva, egyenes derékkal, olyan volt, mint régen. Felelevenítettük közös dolgainkat, idézgettük a múltat. Ebben a beszélgetésben nyoma sem volt gyengeségnek, ijedségnek, érzékenykedésnek. Ott a kórházban is tárgyszerű volt és egyenes. Nem adta ki magát sohasem. 1987 őszén Sulyok Mária szerepre készül a Madách Színházban. Azonban október elején influenzás lesz, ismét kórházba utalják. A szövődményekkel ott sem tud megküzdeni.  1987. október 20-án meghal.

 

 

Források:
Koltai Tamás: Színházfaggató – Gondolat, a TIT kiadója, Budapest 1978.
Gergely Ágnes: HUSZONEGY, Magyar művészarcok – Magvető Könyvkiadó, Budapest 1982.
Nádor Tamás: Múzsák és Mesterek, Párbeszéd művészekkel – Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó, Budapest 1984.
Földes Anna: Színésznek született - Kossuth Könyvkiadó 1987.
Ferenczi Vera: Sulyok Mária – Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest 1990.

Előző
Következő