Révész Sándor könnyezve, édesanyja miatt jött vissza a kommunista Magyarországra

2019.06.15. 15:46

A '60-as években, még gyerekként jutott ki Angliába, ahonnan csak a korán megszerzett felelősségtudata hozta haza. Kétszer is felmerült benne, hogy – a kor szavával – disszidál, végül mégis mindig itthon maradt. A hetvenes-nyolcvanas években többször szavazták meg az év énekesének, de legsikeresebb együttese, az egykori Piramis feloszlása és egy világjáró hajóút után az alföldi tanyáján alakított ki magának sajátos életet. Révész Sándor beszélt a régi rendszerről és az akkor leginkább csak a színpadon megélhető szabadságról is. Azt is megtudtuk tőle, melyik Piramis-dalra számíthatunk biztosan a rendszerváltoztatás 30. évfordulóját ünneplő Szabadságkoncerten, amelyet június 16-án, holnap este rendeznek a Hősök terén. Interjú. 

Sok mai fiatal nincs tisztában azzal, hogy milyen nehéz volt például útlevelet szerezni ezelőtt 40-50 évvel. Ha jól tudom, ön serdülőkorában Angliában töltött egy nyarat nyelvtanulási célból. Mi kellett ahhoz, hogy ez az utazás létrejöjjön?

Ez édesanyám hatalmas bravúrja volt, mindent ő intézett. Ebben az időben én már vele éltem a szüleim korai válása miatt. Édesanyám nagyon komolyan exponálta magát, a munkája mellett folyamatosan a vízumkérelmek beadásán fáradozott. Azt tudni kell, hogy akkoriban egy ilyen útnál először az osztrák vízumért kellett folyamodni, az tartott körülbelül egy hónapig, aztán a nyugatnémetet kellett megszerezni, mikor az megvolt, jöhetett a belga, majd az angol vízum. Úgyhogy ez egy körülbelül féléves előkészületet jelentett édesanyámnak, és végül, hála Istennek, 1966 júniusában, a suli befejezése után, a nyári szünet elején már indulhattam is.

Révész SándorForrás: Baksics Levente

Az felmerült, hogy esetleg még gyerekként visszamegy? Vagy éppen a processzus nehézsége fogta vissza?

A szüleim válása megkomolyította a lelkemet, és mondhatom, hogy egy koravén kissrác voltam. A koravénség pedig azzal is járt, hogy lett egy masszív felelősségtudatom, ami miatt tudatában voltam annak, hogy mit okoznék anyámnak, ha nem jönnék haza. Mert persze ott akartam maradni. A London és Dover közötti, körülbelül 130 kilométeres vonatút egy valódi monodráma volt nekem. Szerintem még meg is könnyeztem az egészet, miközben egyedül ülve az ablaknak támasztottam a fejem. [nevet] Aztán elértem Doverbe, hajóátkelés, és jöttem haza, természetesen.

Ha igaz, később viszont már felmerült a disszidálás gondolata.

Igen, 16 éves korom körül lett volna lehetőségem Svájcba menni. Később, huszonévesen pedig Sydney-be, ahová apám egykori orvosegyetemi hallgatótársa, Pál István hívott nagyon, minden körülményt megteremtve. Akkoriban volt egy francia feleségem, és vele akartunk disszidálni.

Ekkoriban még működött a Piramis?

Igen, ez olyan '79 körül volt, és mivel a feleségem, Sabina francia állampolgár volt, neki semmilyen nehézséggel nem járt volna a kiutazás. Engem viszont eltántorított, mikor azzal szembesültem, hogy én Magyarországról nem indítványozhatom a legális kivándorlást. Emlékszem, hogy Ausztráliának Kölnben volt talán konzulátusa, és ott kellett volna intézkednem. Ez viszont kockázatos dolog lett volna, és őszintén féltem, mert ha én ott beadok minden papírt, megkerülve a magyar hatóságokat, bajba is kerülhettem volna. A lényeg pedig az volt, hogy mi legálisan szerettünk volna egy ilyet kezdeményezni. Már a nyugati világ szempontjából legálisan, mert innen ugye disszidálásnak számított volna.

Révész Sándor a régi baráttal, Závodi Jánossal a Piramis évek koncertjénForrás: Fekete Éva

A Piramis után hosszabb időt töltött óceánjáró hajón. Akkor már tudta, hogy az út csak a megbízás idejéig tart?

Igen, akkor 30 éves voltam, és már nem gondolkodtam ilyenen. Arra az időre már minden megtörtént a Generállal és a Piramissal is, azok már mögöttem voltak, és már nem igazán mozgatott ez a dolog. Az útlevéltelenség miatt a zárlat persze még megvolt Magyarországon, de egyszerűen nem éreztem motiválva magamat. Miután hazajöttem a hajóútról, vettem egy tanyát az Alföldön, ahol nagyon boldog voltam.

Mit csinált a rendszerváltoztatás idején?

Pont ezen az ásotthalmi tanyán voltam. Akkoriban már nem volt televízióm, és a rádióban hallgattam az akkori barátnőmmel Szűrös Mátyás beszédét, ami nagyon megható volt abban a tanyasi békességben.

És mit jelentett az ön életében ez a váltás?

Közvetlenül a világjáró hajós út után, 1983-ban vettem magamnak azt a tanyát, és mondhatom, hogy én már nagyon szabadon éltem akkoriban a magam választotta és megteremtette életformában. Én legalábbis úgy éltem meg.

Ezek szerint nem is jelentett komolyabb bővülést a már hat éve érzett szabadságban a rendszerváltoztatás?

Az természetesen hatalmas könnyebbséget jelentett, hogy például lett útlevelünk. De azt kell mondanom, hogy a színpadon megélhető önfeledtség eleve adott egy szabadságot nekünk, zenészeknek. Persze nem tudhatom, hogy a zenész szakma java egyetért-e velem ebben, de én így gondolom, hogy mi azért könnyebben tudtuk szabadnak érezni magunkat még a nehéz években is. Amikor a színpadon a Kóbor angyal-t, a Ha volna két életem-et és a Becsület-et énekeltük, és velünk énekeltek tízezrek már a '70-es években, akkor mi valóban szabadnak éreztük magunkat.

Ez az ember 64 évesen is felfalja a színpadot

A Várkert bazár Volt egyszer egy Ifipark elnevezésű koncertsorozata csütörtökön indult egy Piramis évek-fellépéssel. Ez az a Piramis-utódzenekar, amelyben Révész Sándor mellett Závodi János képviseli az eredeti felállást. A másik ilyen együttes továbbra is Piramis néven fut, abban ugyancsak játszik Závodi, mellette pedig ott van még Gallai Péter és Köves Miklós a klasszikus formációból.

A Piramis tagjaként találkozott az erdősi cenzúrával?

Olyannyira a zenekarvezető, néhai Som Lajos volt az együttes minden ügyéért felelős tárgyaló ember, hogy mi, a Pinyóka, a Janó, a Peti és én semmi ilyennel nem foglalkoztunk. Lajos olyan szinten intézte a dolgokat, hogy én például bíbelődhettem a gitártudásommal, meg esetleg szövegeket próbálhattam írni. Azt mondhatom, hogy én se szimpátiával, se antipátiával nem találkoztam a Hanglemezgyár részéről. A legritkább esetben kellett testületileg megjelennünk valami perdöntő dolog miatt, például hogy mi legyen a lemezborítóval. A pályafutásunk hat éve alatt talán két alkalommal történt ilyen. Akkor is csak annyi volt az egész, hogy Erdős fogadott az irodájában, kezet nyújtott, leültünk egy kicsit, és kész. Tehát elmélyülten nem beszélgettünk. Ez mindig a Lajos dolga volt, mi lényegében nem találkoztunk ezzel az egésszel.

Forrás: Hetessy-Németh Tünde

És később, a Piramis, majd a világjáró hajó után hogy alakult a hanglemezgyári kapcsolat, mikor már a szólólemezein dolgozott?

Én a generálos és piramisos évek, majd a hajóút után teljesen függetlenítettem magam mindentől, anyagilag is. Hála Istennek annyit kerestem a hajóúttal, az előzményekkel, a jogdíjakkal, hogy sehol nem voltam sebezhető. És az az attitűd, amivel megkerestek annak idején a szólólemez miatt, már nagyon emberi volt. Akkor Erdős már nem volt annyira aktív, és engem a Wilpert Imréék hívtak be, és teljesen emberi hangon mondták, hogy „Sándor, lenne egy ilyen elképzelésünk, és összehoznánk a Presser Gáborral...” Annak a hangütésnek a mentén a magam jólneveltségével már nem volt nehéz leülni velük tárgyalni, és abból születhettek is kreatív dolgok. Akkor már éreztem, hogy végre emberként kezelnek, és nem az van, hogy a Lajos meséli röviden, duplájára dagadt fejjel, hogy milyen vaskalaposak a Lemezgyárnál. Azért most eszembe jut, hogy talán még az Erdőssel is volt valami dolgom a szóló dolgaimmal, de az is emberi volt már.

Lehet tudni, hogy mivel készülnek a Szabadságkoncertre?

Ha lehet, legyen ez meglepetés, de annyit azért elárulok, hogy a Ha volna két életem azért ott lesz.

Interjúink a Szabadságkoncert további fellépőivel