Meg kell műteni Laár Andrást

Laár András Laár andrás humorista, zenész, életművész, költő, buddhista pap
Laár András humorista, zenész, életművész, költő, buddhista pap
Vágólapra másolva!
Május végi autóbalesete miatt meg kell műteni Laár András vállát, ami azt jelenti, zenekarának meg kell oldania a gitár pótlását. 
Vágólapra másolva!

A KFT frontemberének, Laár Andrásnak május végén volt autóbalesete. Egy kocsit ütközött a taxinak, amiben a zenész utazott. Akkor úgy hitték, csak néhány hétig kell megoldani Laár pótlását, szerdára viszont kiderült, hogy műteni kell a zenészt. A zenekar dobosa, Márton András a Ripostnak azt mondta, olyan súlyos a sérülés, hogy

Úgy tűnt, nincsen semmi komolyabb sérülése Andrásnak, csak most, a további vizsgálatokon derült ki, hogy nagy a baj”. Laár Andrásnak annyira fájt a válla, hogy képtelen lett volna gitározni a koncerteken, így a lekötött rendezvényeken azóta Galántai Zsolt segítette ki a zenekart. És most kiderült, hogy a továbbiakban is számítanak a segítségére, mert

Laárnak a műtét után is rehabilitációra lesz szüksége.

A zenekar szerdai Facebook-bejegyzéséből kiderül, hogy a továbbiakban is Galántai Zsolt gitározik a KFT-koncerteken, Laár András pedig énekelni fog.