Jövő héten lesz Térey János temetése

Térey János, költő
Térey János, költő
Vágólapra másolva!
Június 18-án, kedden lesz Térey János temetése a Farkasréti temetőben. 
Vágólapra másolva!

2019. június 18-án, kedden, 14 órakor lesz Térey János temetése a Farkasréti temetőben. „Barátai és kollégái nevében Csaplár Vilmos és Spiró György búcsúzik, majd Nagygéci Kovács József és Kovács Gergely református lelkészek hirdetnek igét a ravatalnál és a sírnál” – írta a Jelenkor kiadó a Facebookon is kiadott közleményében szerda délután.

A közleményben még az áll, hogy Térey János családjának kérése, hogy a búcsúzók egy szál virággal róják le kegyeletüket a sírnál, s mindazt, amit koszorúra költenének, azt ajánlják fel az özvegynek és két kisfiának. Térey Jánost egykori kiadója a saját halottjának tekinti.

Meghalt Térey János költő, író

48 éves korában váratlanul meghalt Térey János József Attila-díjas költő, író, drámaíró, műfordító. 48 éves korában, június 3-án váratlanul meghalt Térey János költő, író. Halálának hírét már a család is megerősítette - írja a Litera.hu. Térey János 1970-ben született Debrecenben. A budapesti Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakát, majd 1996-ban az ELTE magyar szakát végezte el.