Vágólapra másolva!
Egy 18 éves debreceni gimnazista, Csahóczi Máté Benedek nyerte 11 500 indulóból a Nagy Diák Pénzügyes Tesztet.
Vágólapra másolva!

Egy 18 éves debreceni gimnazista, Csahóczi Máté Benedek nyerte a Nagy Diák Pénzügyes Tesztet, amin 11 500-an indultak. A játékot a DUE Médiahálózat, a Pénzügyminisztérium és a Pénziránytű Alapítvány támogatásával indította azzal a céllal, hogy a résztvevők magabiztosabban mozogjanak a pénz világában, hatékonyan osszák be jövedelmüket, és megtakarítás esetén jól fektessenek be.

A Nagy Diák Pénzügyes Teszt első fordulójában az online játékot bárki kitölthette, és ezt meg is tették több mint 11 500-an. Továbbjutásra viszont a 14-20 év közötti korosztálynak volt lehetősége, közülük pedig a legjobban teljesítő 120 diák kapott lehetőséget a középdöntőbe, hogy összemérjék tudásukat június 6-án a Pénzügyminisztérium patinás dísztermében, az eredetileg kereskedelmi banknak szánt épület egykori pénztártermében.

A fiatalok egy 30 kérdésből álló tesztet töltöttek ki, melyek az alapvető pénzügyi ismeretekre fókuszáltak, az e téren való jártasságra, gondolkodásra, fogékonyságra kérdeztek rá. Az ezt sikeresen megválaszolók közül került ki az a 12 fő, akik ezt követően már a döntőben mérkőzhettek meg egymással egy online kvízjáték keretében. Harmadik helyen végzett Bognár Ábel Budapestről, második lett Pintér Tamás Péter Szombathelyről, a Nagy Diák Pénzügyes Tesztet pedig

Csahóczi Máté Benedek nyerte Debrecenből.

Forrás: Pozsonyi Zita

Mindhárman egy-egy értékes okostelefonnal gazdagodtak. Az első helyezett 18 éves fiatalember a DSZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakgimnázium tanulója. Azt mondta,

egyetlen hobbija van immáron két éve, mégpedig a gazdasági hírek olvasása.

Bár barátai kevésbé jártasak a pénzügyi témákban, van egy ismerőse, aki tőzsdézik, így vele szokott beszélgetni például a részvénykereskedésről. Külön érdekesség, hogy a pénzügyi teszt nyertesének, Máténak a jelenlegi iskoláját nem más, mint Kossuth Lajos, az első felelős magyar kormány pénzügyminiszterének idősebbik fia, Kossuth Ferenc alapította 1908-ban. Kossuth Lajos szobra pedig ma is ott van a Pénzügyminisztérium előterében, ahol a verseny volt.

A vetélkedőt megnyitó köszöntőjében Gion Gábor pénzügyekért felelős államtitkár azt mondta, hogy játék résztvevői olyan pénzügyi ismereteket szereznek, amit később, az életben is alkalmazhatnak. Azt is modnta, hogy a diákok később akár új, digitális technológiai megoldásokat találhatnak ki, ez pedig mindenkinek hasznára válhat: a gazdaságnak és az egyéneknek egyaránt. Hergár Eszter, az MNB társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója pedig azt mondta, hogy a vetélkedő résztvevői közül mindenki nyertesnek számít, hiszen egy országos verseny legjobbjai között tudhatják magukat.