Soha ennyi nézője nem volt a Nemzeti Színháznak egy évadban, mint az idén

Nemzeti Színház, épületfotó, városkép
Budapest, 2018. július 3. A Nemzeti Színház és díszburkolatú előtere a Bajor Gizi parkban. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Soha ennyi nézője nem volt a Nemzeti Színház egy évadának, mint a 2018/2019-es szezonban – mondta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója az teátrum évadzáróján. „Munkás, kemény évadon vagyunk túl, amelyre az egész társulat büszkén tekinthet vissza" – tette hozzá. Az évadzárón díjakat is osztottak: többek között Söptei Andrea és Fehér Tibor is díjat kapott. 
Vágólapra másolva!

A 2018/2019-es évadban 10 új bemutatót tartott a Nemzeti Színház. Összesen 101 produkciót – 391 előadást láthattak a nézők. Vidékre 28 előadást vittek el, a külföldi vendégjátékok száma pedig 20 volt.
A színházba az elmúlt évadban több mint 113 ezren mentek el. Ezenfelül a Csíksomlyói passiót - amelyet az elmúlt hat év legfontosabb előadásának nevezett az igazgató - legalább 25 ezren látták. Ez a legalacsonyabb becslés, ugyanis a helyiek 30-35 ezer emberről beszélnek, akik ott voltak a nyeregtetőn, és megnézték az előadást.

– mondta Vidnyánszky Attila.
Beszélt arról is, hogy a profizmus jellemezte az idei, eddigi leghosszabb Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM).

2023-ban, Madách Imre születésének 200. évfordulóját „színházi olimpiával" szeretnék megünnepelni.


Ezután kiosztották a Nemzeti Színház saját alapítású díjait.

A Szörényi Éva-díjat Söptei Andrea, a Sinkovits Imre-díjat Fehér Tibor, a Németh Antal-díjat Verebes Ernő dramaturg, a Kulissza-díjat pedig Kabai Márta ügyelő kapta.

A nyertesekről a színház színészei és munkatársai szavaztak.
Végül az igazgató elmondta: jövőre elkezdődhet a Nemzeti Színház épületének felújítása.
Aztán egy fotókból készített összeállítást vetítettek a társulatnak – a képek az évad eseményeit mutatták meg. Előadások, bemutatók, szoboravatás, nyílt nap, emléktábla-avatás, vidéki játékok, próbák, diákprogramok, MITEM – felsorolni is nehéz, milyen színes volt a Nemzeti Színház évada.
Az Origónak Vidnyánszky Attila a jövő évadról is beszélt. Nézze meg a videót!