Bővült az Arany János munkáit tartalmazó online hangoskönyv

Toldi
Arany János (Barabás Miklós festménye)
Vágólapra másolva!
Újabb anyagokkal, versekkel, rövidfilmekkel, riportokkal és egy interaktív oktató térképpel bővült az Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából született online hangoskönyv, a Hallgatni Aranyt! honlap.
Vágólapra másolva!

Bővült a Hallgatni Aranyt! honlap, amit Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából indított el – egy nagyszabású projekt részeként – a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) még 2017-ben. A honlapon található hangoskönyv a költőóriás legszebb verseinek és a korszak meghatározó személyiségeivel folytatott levelezéseinek válogatásából áll. Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) főtitkára a projekt újdonságait ismertető sajtótájékoztatón pénteken elmondta, a honlapon hangzóanyag formájában, színművészek tolmácsolásában ingyenesen érhetők el a költő jelentős művei. Az online hangoskönyv

eddig Arany János 131 versét és 70 levelét tartalmazta,

és projektet 2019-ben újabb 15 verssel, valamint rövidfilmekkel, riportokkal és egy interaktív oktató térképpel bővítették. Kucsera Tamás Gergely azt is elmondta, hogy a projekt jó példa arra, hogyan lehet számos művészeti ágat bevonva magas művészeti értéket létrehozni, kihasználva a jelenkori technika előnyeit a régi értékek megőrzése mellett. Rátóti Zoltán, a Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti Tagozatának vezetője, a projekt elindítója elmondta, hogy céljuk volt, hogy a kiválasztott színészek korlenyomatot hagyjanak az utókor számára, amelyből kiderül, miként értelmezték a 21. század elején Arany János műveit. A honlapon elérhető Arany-túra interaktív látványtérképe

a szórakozató ismeretterjesztés szándékával készült,

és a Hallgatni Aranyt! oldal verseinek, leveleinek legfontosabb helyszíneit tartalmazza, valamint Arany János életének és pályafutásának meghatározó falvait, városait is bemutatja – ezt már Markovits Ferenc rendező, az interaktív térkép ötletgazdája, projektvezetője mondta.

Az oldalon elérhető 146 vers és 70 levél között 40 olyan akad,

amely valamilyen módon kapcsolódik a költő valóságos és képzeletbeli utazásaihoz. A korabeli térképen látható helyszíneknél megtalálható minden olyan szöveg is, amely valamilyen módon oda kapcsolható. A túrát Ferenc Tamás grafikusművész illusztrációi, számos új és régi fotó, a költőről és a városról szóló videó, útvonalleírás, városbemutatás teszi teljessé. A honlapon megtalálhatóak azok a kisfilmek is, amelyekben Arany Jánossal kapcsolatos gondolataikról beszélnek különböző foglalkozású, korú, élethelyzetű emberek.

Egy svájci parasztház padlásáról tért haza Arany János levele

Különleges levelet adományoztak az Országos Széchényi Könyvtárnak. A levél már jó pár éve egy svájci parasztház padlásán lapult, mire végre előkerült. Kalandos utat bejárt levelet kapott az Országos Széchényi Könyvtár. Arany János és az Ercsey-család között több mint kétszáz levélváltás történt, és a nemzeti könyvtárnak adományozott levél lehetett az első, amelyet a költő a Nagykőrösre költözése után írt Nagyszalontára.

Náray Erika színművész, az AranyÓra országjáró rendhagyó irodalomórák háziasszonya a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a honlapot népszerűsítette az a tavalyi évben indult kampány, amelynek keretében színművészek közreműködésével rendhagyó irodalomórákat tartottak közép- és általános iskolásoknak országszerte és a határon túl is. A klasszikus irodalomórákat kiegészítő, sok érdekes, izgalmas információt tartalmazó programmal két év alatt több mint 20 helyszínen jártak, a 2019-es kampány során 12 intézménybe, több mint 1200 különböző hátterű 14-18 éves diákhoz jutottak el.