Siófok új fesztiválján lép fel a Magna Cum Laude

Magna Cum Laude
Vágólapra másolva!
Hosszú idő után tér vissza Siófokra a Magna Cum Laude. Az idén fennállásának huszadik születésnapját ünneplő zenekar május 18-án, a Strand Szezonnyitón lép fel, amelyet most először rendeznek meg a városban. A koncert mellett az ünnepi évről és a tervezett új albumról is beszélt Mező Misi, Kara Misa és Szabó Tibi.
Vágólapra másolva!

Régen játszottatok utoljára Siófokon, milyen érzés visszatérni a városba?

Mező Misi: Néhány éve egy vihar miatt elmaradt a koncertünk, amint nagyon sajnáltunk. Mindenhol jó érzés muzsikálni, ahol szívesen várnak, de Siófok azért is az egyik kedvencünk, mert mindannyian szeretjük a Balatont. Emlékszem, hogy egyszer, mikor valahol a Balaton mellett játszottunk, utána Siófokon mentünk keresztül, ahol borfesztivál volt. Megálltunk, és ott töltöttünk néhány órát. Az egy hihetetlenül jó élményt volt.

Békés megyéből származik a zenekar, ami igencsak messze van a Balatontól. Milyen emlékeitek vannak Balatonról? Szoktatok kikapcsolódni is járni a tóhoz?

Mező Misi: Azért ehhez hozzá kell tenni, hogy mi nem vagyunk vízhiányos emberek, hiszen a Kőrös mellett nőttünk fel, így a víz mindig is az élet velejárója volt számunkra. De azért a Balaton mint életérzés teljesen más, arról nem is beszélve, hogy alföldi emberként ha egy kis dombra feljuthatunk, már azonnal fülig ér a szánk. Úgyhogy mindig jóleső érzés a Balatonnál játszani.

A Magn Cum Laude május 18-án, a Strand Szezonnyitón lép fel Forrás: Kisskrisztiii/

Most a Strand Szezonnyitón léptek fel, ami azért fontos alkalom, mert először rendeznek ilyet a városban. Mire számíthat a közönség a koncerten?

Kara Misa: Olyan tematikus zenei repertoárral készülünk, ami valamilyen szinten ehhez, a szezonnyitóhoz, bikinihez és a fecskékhez kapcsolódik.

Nektek is különleges év 2019, hiszen idén húsz éves a zenekar. Milyen érzés ez?

Mező Misi:Mindenki hihetetlenül jó érzéssel jött le a színpadról a februári születésnapi koncert után az Arénában. Mindenképpen felemelő, hogy dolgozol két évtizede valamiért, és ez ennyi embert érdekel és megmozgat.

Milyen terveitek vannak még az ünnepi évre?

Mező Misi:Az új lemez az, ami még nagyon fontos a koncertek mellett. Nemrég jelent meg a Gyulai Húszfeldolgozó, amin más zenekarok adnak elő Magna Cum Laude slágereket, de szeretnénk egy új stúdióalbumot is kiadni az idén, ami valamikor október-novemberben lát napvilágot. Most ezen dolgozunk a rengeteg koncert mellett.

Szabó Tibi: A lemez egyharmada már ismerős lehet a közönségnek, mert korábban megjelent dalokról van szó, mint például a Volna-e kedved. Most jönnek azok a meglepetés dalok, amik a non plus ultrát fogják jelenteni a lemezen. Én ezerrel dolgozom ezen, és annyit elárulhatok, hogy nagyon változatos lesz, mint minden eddigi lemezünk. Minden új számnál úgy érzi az ember, hogy valami új, más dolog születik. Reméljük, hogy azok is ezt érzik majd, akik meghallgatják.