Idén fesztivállal nyit a siófoki Nagystrand

2019.05.13. 20:32

A Siófoki programkínálat 2019-ben egy új nagyrendezvénnyel gazdagodik. Idén először, hagyományteremtő szándékkal rendezik meg a Strand Szezonnyitót május 17-19. között, megünnepelve a nyári szezon kezdetét. A rendezvény ingyenes, fellép majd többek közt Király Viktor és a Magna Cum Laude is.

A korábbi években a Pünkösdi Szezonnyitóval indult a nyár Siófokon, azonban a nagy érdeklődés miatt külön rendezvényt kapott a Nagystrand megnyitása.

Így május közepén háromnapos programmal ünnepli a nyári szezon kezdetét a város.

A Strand Szezonnyitó alatt minden a Balatonról és a fürdésről szól majd, de vízparti programokból sem lesz hiány. A gyerekeket és családokat óriáskerék, dodzsem, ugrálóvár és más játékok várják, illetve vásárosok és gasztrokereskedők is kitelepülnek a Nagystrandra.

A Strand Szezonnyitó első napján, a PLÁZS színpadán pénteken 17 órától az Egerszegi Akusztik koncertjével kezdődik a program, este pedig fellép Király Viktor and the Dreamers.

Szombaton már 16 órától lesz koncert: a Tücsök gyerekzenekar lép fel, akiket a Cool Miners követ. A nap fő fellépője a Magna Cum Laude lesz, akik hosszú idő után adnak újra koncertet Siófokon.

Vasárnap szintén egy gyerekzenekar, a Fülemüle műsorával indul a program 16 órakor. Őket a popslágerekkel érkező Popdealers követi, majd Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar koncertje zárja a Strand Szezonnyitót.

A háromnapos rendezvény alatt a siófoki Nagystrand és minden koncert ingyenesen látogatható.

További információ a www.hellosiofok.hu oldalon, valamint a Hello Siófok Facebook-oldalon található.