Megnyílt a magyar pavilon kiállítása a Velencei Biennálén

Velence, 2019. május 9. Érdeklődő a magyar pavilonban a megnyitó napján az 58. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálén 2019. május 9-én. Waliczky Tamás Képzelt kamerák című kiállításával nyílt meg a pavilon, amelyet a nagyközönség május 11-től november 24-ig láthat majd. MTI/Mónus Márton
Vágólapra másolva!
Waliczky Tamás Képzelt kamerák című kiállításával nyílt meg az 58. Velencei Biennálé magyar pavilonja, amelyet a nagyközönség szombattól november 24-ig láthat majd.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön megnyílt az 58. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálé magyar pavilonja Waliczky Tamás Képzelt kamerák című kiállításával. A pavilont a nagyközönség szombattól november 24-éig láthatja majd.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár a kiállítás csütörtöki megnyitóján elmondta, hogy a világ legnagyobb és legmagasabb presztízsű seregszemléjére, a Velencei Biennáléra idén is több mint félmillió látogatót várnak. Az államtitkár azt is mondta, hogy Magyarország az 1895-ös kezdetektől részt vesz a Velencei Biennálén, immár ötödik éve a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum szervezésében.

Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára beszél a magyar pavilon megnyitóján Forrás: MTI/Mónus Márton

A Ludwig Múzeum az elmúlt években megkezdte a magyar pavilon Maróti Géza által tervezett, szecessziós épületének felújítását, és terveik szerint a rekonstrukció az emeleti szint felújításával folytatódik. A kiállítási épület megnyitásának 111. évfordulóját 2020-ban ünneplik majd.

Jeffrey Shaw újmédia művész Forrás: MTI/Mónus Márton

Jeffrey Shaw ausztrál újmédia művész a megnyitón azt mondta, hogy Waliczky Tamás már a nyolcvanas-kilencvenes években alkotott számítógéppel,

amikor a számítógépes művészet fogalma szinte még ismeretlen volt.

Azt mondta, Waliczky folyamatosan új utakat kereső munkásságát azóta is a 20. és 21. századi újmédia művészet emblematikus alkotásai fémjelzik. A magyar művész ezúttal olyan képeket is megmutat, amelyek korábban csupán képzeletének digitális laboratóriumában léteztek.

Szegedy-Maszák Zsuzsanna kurátor Forrás: MTI/Mónus Márton

Szegedy-Maszák Zsuzsanna, a projekt kurátora pedig azt mondta, Waliczky alkotásaiban a számítógépes művészet egyszerre eszköz, esztétikai rendszer és gondolkodásmód, új utak felfedezése. A művész, Waliczky Tamás elmondása szerint

bátor lépés volt a Ludwig Múzeum részéről egy újmédia művész pályázatát kiválasztani a Velencei Biennáléra,

hiszen ezzel a projekttel először áll az újmédia művészet a magyar kiállítás középpontjában.

Waliczky Tamás Forrás: MTI/Mónus Márton

Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum igazgatója és a magyar pavilon nemzeti biztosa azt mondta, hogy Waliczky Tamás velencei kiállítását bővített formában 2020. február 13. és március 31. között a Ludwig Múzeum közönsége is láthatja Budapesten.

Érdeklődő a magyar pavilonban a megnyitó napján az 58. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálén 2019. május 9-én Forrás: MTI/Mónus Márton

Waliczky Tamás velencei kiállítására a művész újfajta kameratípusokat gondolt ki és épített meg virtuálisan, grafikai tervezőszoftverek segítségével. A 23 részletesen kidolgozott fantáziakamerát lightboxokban mutatja be a kiállítás, néhány virtuális eszközről azonban animáció is készült, az egyik kamera működését pedig egy interaktív installáció segítségével az átriumban ki is próbálhatják a látogatók.