50 éves koncertet adnak elő az Aquincum romjainál

Pink Floyd live at Pompeii 1972
Vágólapra másolva!
A közép-európai régió egyik legsikeresebb Pink Floyd tribute együttese, a Keep Floyding az aquincumi amfiteátrumban játssza el a nagy előd Live at Pompeii című koncertfilmjének teljes anyagát. 
Vágólapra másolva!

Az idén 20 éves Keep Floyding zenekar a közép-európai régió egyik legsikeresebb Pink Floyd tribute zenekara, ami a kezdetektől fogva feladatának érezte a Pink Floyd zenéjének hiteles és igényes átadását. A zenekar repertoárja a közismert dalok mellett mindig tartalmaz ritkán hallott zenei különlegességeket, koncepcióba szervezett teljes albumokat is.

A Keep Floyding zenekar Forrás: Kovács Tamás

Legtöbbször nemcsak hangzás-, de látványvilágában is igyekeznek a a Pink Floyd nyomdokaiba lépni. Több exkluzív helyszínen volt már sikeres koncertjüki, ilyen volt az A38 Hajó, a Müpa Fesztivál Színháza vagy Nemzeti Hangversenyterme. És ezek mellé kerül most az aquincumi amfiteátrum, ahol május 10-én koncerteznek.

A Pink Floyd 1972-ben Nápoly mellett, az ókori római város, Pompeii romjainál rögzítette a Live at Pompeii koncert-dokumentumfilmjének anyagát. Pénteken ennek a filmnek anyagát igyekszik a lehető leghűbben visszaadni a Keep Floyding. Ők biztosítják a hangzást,

az amfiteátrum pedig a környezeti hasonlóságért felel majd.

Az aquincumi rom adottságait figyelembe véve nagyjából 1000 fővel számol a zenekar, a koncert 19 órakor kezdődik és körülbelül 21 óráig tart. Az eredeti Pompeii program mellett válogatnak a Pink Floyd későbbi slágereiből is, érintve a Dark Side of the Moon és a The Wall nagylemezeket is. A koncertet természetesen az Aquincumi Múzeum engedélyével, valamint munkatársainak segítségével rendezik.