Izgalmas és könyves estére lehet készülni pénteken

Kis Könyves Éj
Vágólapra másolva!
Pénteken rendezik a független magyarországi könyvesboltok programját, a Kis Könyves Éjt.
Vágólapra másolva!

A csütörtökön kezdődött Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválhoz kapcsolódva rendezik meg április 26-án, pénteken a Kis Könyves Éjt, amit a magyarországi független könyvesboltok

indítottak útjára 7 évvel ezelőtt.

A függetlenség a könyvesboltok esetében azt jelenti, hogy nem kapcsolódnak semmilyen nagy terjesztői vagy kiadói hálózathoz. A könyvfesztiválhoz kapcsolódás lényege pedig annyi, hogy annak ideje alatt rendezik meg - minden független bolt ezen a napon, pontosabban ezen a délutánon és estén tartja programjait.

Hangulatkép a tavalyi rendezvény szentendrei programjáról Forrás: Kis Könyves Éj

Az idei programkínálat is természetesen több műfajt érint. Lesz Tandori kiállítás Galkó Balázzsal, zenés Villon-est és Cseh Tamás-emlékkoncert, kézművesfoglalkozás és farkaskölyök képző a kicsiknek, interaktív krimi-műhely, könyvlapozgató Pöttykaland, Graffaló és Muzsikáló madárház Gryllus Vilmossal, sütivásár, zene és virágültetés, no és persze írók, költők, illusztrátorok, tollforgatók itthonról és Portugáliából, Francia- és Lengyelhonból vagy épp Oroszországból, egyszóval zene és irodalom a világ különböző szegleteiből. A teljes program az alábbi Facebook-bejegyzésben is elérhető, de érdemes a rendezvény blog- és Facebook-oldalára is ellátogatni, vagy a

Néhány név a független könyvesboltok idei vendéglistájáról: Nastia Sleptsova, Chaerin, Jean-Christophe Rufin, Martyna Bunda, Ágoston Zoltán, Egger Géza, Galkó Balázs, Dániel András, Hillier-Szalay Enikő, Harcos Bálint, Fábián Janka, Shrek Tímea, Szente Anita, Makai Kinga, Hanga Réka, Molnár T. Eszter, Mészöly Ágnes.

Katalóniában a független könyvesboltok napján minden vásárló egy rózsát kap a boltostól, és a 8. Kis Könyves Éj néhány résztvevője is követi ezt a hagyományt.

.