Törőcsik Mari: Szeret engem a Jóisten

Törőcsik Mari
Budapest, 2012. november 28. Törőcsik Mari színésznő a Makk Károly filmrendező 87-ik születésnapját ünneplő Hogy volt!? című tv-műsor felvételén, az MTVA 1-es stúdiójában. MTVA Fotó: Zih Zsolt
Vágólapra másolva!
Törőcsik Mari legutóbb éppen a Kossuth Nagydíj átvétele után néhány nappal került kórházba, ahonnan azóta ki is engedték. Az egész falu szorít a teljes gyógyulásáért. 
Vágólapra másolva!

Nem csupán a színházba járó közönség szorít Törőcsik Mari teljes felépüléséért, hanem bárki, akivel kapcsolatba kerül. A színésznő idén kapta meg a Kossuth Nagydíjat, de néhány nappal később evési nehézségei miatt kórházba került. „Azért kellett befeküdnöm, mert nehezen tudtam enni, ezért tágítottak a nyelőcsövemen” – mondta akkor.

Törőcsik Mari: Többet ért a miniszterelnök látogatása minden terápiánál

Törőcsik Mari a mai napig a Kossuth Nagydíja hatása alatt van, illetve elmondása szerint az is rengeteget jelentett neki, hogy Orbán Viktor miniszterelnök személyesen adta át neki. Törőcsik Mari március 15-e alkalmából kapott Kossuth Nagydíjat, de mivel egészségi állapota nem engedte meg, hogy személyesen vegyen részt a pénteki, budapesti ünnepségen, Orbán Viktor miniszterelnök személyesen vitte el neki a díjat velemi otthonába, másnap.

Azóta már kiengedték, és ahogy mondta, jól érzi magát. Ha csak kiteszi a lábát velemi otthonából, azonnal megállítják. „Van, aki csak megkér, hogy megölelhessen, mások arról érdeklődnek, mikor láthatnak újra egy nagyszabású filmben, vagy a színházban. Nem titok, hogy én is szeretnék dolgozni, hiszen a színjátszás a hivatásom” – mondta Törőcsik Mari a Ripostnak.

Törőcsik Marié a harmadik csillag az Egri Csillagok Sétányán

Törőcsik Mari munkássága előtt tisztelegve avatták fel a harmadik csillagot az Eger Sikeréért Egyesület alapította Egri Csillagok Sétányon szombaton. A számos elismerése mellett a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Törőcsik Mari videóüzenetben köszöntötte az ünnepség résztvevőit.

A márciusi Kossuth Nagydíj óta újabb elismerést kapott a színésznő. Munkássága előtt tisztelegve avatták fel a harmadik csillagot az Eger Sikeréért Egyesület alapította Egri Csillagok Sétányon április elején. Azt mondta, „nagyszerű érzés, hogy elismerik a munkásságomat, és

Mostanában viszont hazatérő vendég vagyok a szombathelyi kórházban, ahova állandóan kivizsgálásokra járok. Mondhatom, hogy már unom a kórházakat, de nincs mit tennem. Most egyébként jól érzem magam. Szeret engem a Jóisten, akihez sokat imádkozom. Csodálatos életem volt, és hálás vagyok érte.”