Törőcsik Marié a harmadik csillag az Egri Csillagok Sétányán

Törőcsik Mari
Budapest, 2012. november 28. Törőcsik Mari színésznő a Makk Károly filmrendező 87-ik születésnapját ünneplő Hogy volt!? című tv-műsor felvételén, az MTVA 1-es stúdiójában. MTVA Fotó: Zih Zsolt
Vágólapra másolva!
Törőcsik Mari munkássága előtt tisztelegve avatták fel a harmadik csillagot az Eger Sikeréért Egyesület alapította Egri Csillagok Sétányon szombaton.
Vágólapra másolva!

A számos elismerése mellett a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Törőcsik Mari videóüzenetben köszöntötte az ünnepség résztvevőit. Rövid üzenetében a Heves megyei Pélyen született színművész egri kötődéséről elmondta, hogy szülei és testvére is itt, a Ciszterci Gimnáziumban és az Angolkisasszonyoknál tanultak, és

Pély után Eger a második otthona volt, és maradt.

Forrás: MTI/Zih Zsolt

A közel sem teljes felsorolás szerint

Törőcsik Mari a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, háromszoros Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas és Balázs Béla-díjas, Kossuth Nagydíjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Az első csillagot Kovács Kati énekesnő, a másodikat olimpiai bajnok vízilabdázók kapták.