Idén is összecsapnak a fiatal zenekarok

2019.04.03. 13:39

Újra megrendezik Budapesten Magyarország a népszerű könnyűzenei versenyt, a Fülesbagoly Tehetségkutatót. Igaz, idén egy kicsit változtattak az elnevezésen: kapott egy Special megkülönböztetést is, mivel a vetélkedő kiegészült egy networking tevékenységgel.

Idén is megrendezik a nagyszabású könnyűzenei versenyt, a Fülesbagoly Tehetségkutatót, de idén kicsit más néven. 2019-ben Fülesbagoly Tehetségkutató Special néven fut majd a rendezvény, és azért volt szükség a kiegészítésre, mert vetélkedő kiegészült egy networking tevékenységgel. Ennek értelmében a Kobuci Kertben június 9-ei döntőn ott lesz a magyar zeneipar több terültének szakembere, és a cél, hogy párbeszéd, együttműködés indulhasson köztük és a zenészek közt.

Ahogy korábban, idén is olyan magyarországi és határon túli magyar együttesek, előadók jelentkezését várják, akik élőben, hangszerekkel zenélnek, vannak saját dalaik, és nem rendelkeznek lemezkiadói és országos rádiós múlttal. Stílusát tekintve bármilyen lehet az induló: pop, rock, jazz, ska, hiphop, blues, metal, reggae, punk, funky, swing, country, stb. A beküldött hanganyagokat előzsűri szűri, majd a legjobbakat június 9-én meghallgatják a Kobuci Kertben. A produkciókat egy szakmai zsűri véleményezi és díjazza. Tagjai Andrásik Remo, a Hangszeresek Országos Szövetségének főtitkára, László G. Gerzson, a Music Channel zenei és programigazgatója, Süli András, a Campus Fesztivál programigazgatója és Warnusz Zsuzsa zenész, hangszerelő.

Az említett networking szolgáltatás azt jelenti, hogy a Kobuci Kertbe a könnyűzenei élet számos szereplője fog kitelepülni. Például a menedzserképzésben élen járó Zeneipari Hivatal, a Szent György Médiaiskola, ahol a legmagasabb szinten zajlik az animációs és hangmérnöki képzés, vagy az online zenei terjesztéssel foglalkozó WMMD. A Fülesbagoly Tehetségkutató partnerei a döntőben tapasztaltak alapján klipkészítést, menedzseri munkát, különböző zenei képzést és szolgáltatást ajánlanak fel a zenekaroknak ingyenesen. Emellett rengeteg, hagyományos nyereményt kaphatnak a zenekarok: fesztiválfellépéseket (Campus Fesztivál, Gencsapáti Pünkösdi Fesztivál, óbudai nagyrendezvény, Művészetek Völgye, Harcsa Veronika Udvar, Budapest Music Expo), előzenekarozást (Leander Kills, Hiperkarma, 30Y, Paddy and the Rats), rádiós jelenlétet, stúdiózást, klipjátszást a Music Channel zenetévén, 5 millió forint értékű sajtómegjelenést, grafikai tervezést és egy fellépési lehetőséget a Kobuci Kertben 2020-ra. A nyertes részt vehet az Öröm a Zene Tehetségkutató döntőjében, ahol a fődíj 3 millió forint.

A tehetségkutatón megválasztják a legjobb férfi és női énekest, a legjobb zenészt, a legjobb dalszövegírót és lesz közönségszavazás is. A jelentkezési határidő: 2019. május 21. éjfél. 

további tartalmak a rovatból