Szarvas József: Bizonyos asztaltársaságban kiröhögnek ezért

Szarvas József önéletrajzi monodrámájának sajtóspróbája a Nemzeti Színházban 2019 január 23-án Szarvas József önéletrajzi monodrámájának sajtóspróbája a Nemzeti Színházban 2019 január 23-án
Szarvas József önéletrajzi monodrámájának sajtóspróbája a Nemzeti Színházban 2019 január 23-án
Vágólapra másolva!
Család, nyelv, közösség, gyökerek, haza és nemzet is szóba került A nyolcas legutóbbi adásában, amelynek Szarvas József színművész volt a vendége. 
Vágólapra másolva!

Szarvas József volt az Echo TV A nyolcas című műsorának vendége. G. Fodor Gábor műsorvezető családról, gyökerekről, közösségről, hitről, barátságról, hazáról és nemzetről is beszélgetett a színművésszel. A műsor elején Szarvas József elárulja, hogy gyerekkorában

éppen a közösség hiányzott neki.

Az a közösség, amelyben érvényesül a tudás, a tehetség, a munka. A közösségben a hitet is könnyebben meg lehet élni. Itt kapnak jelentőséget többek között az ünnepek, a szokások, a hagyományok és a hit is. Szarvas József ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a szocializmusban leépítették a kultúrát, a hagyományokat, de mindezek ellenére továbbra is szükség van a templomokra, a lélekre, és annak felemeléséről pedig gondoskodni kell.

– mondta Szarvas József. A beszélgetésben szó esett a nyelvről, mint a kultúra első számú közvetítőjéről. A politikai korrektséggel kapcsolatban Szarvas József azt mondta, hogy „sokszor nem arról beszélünk, amit gondolunk. A nyelv ebben a pillanatban, és ezt most fájdalmasan mondom ki, nem tölti be a kultúra hordozó, kultúraközvetítő szerepét.

Nem töltheti be, mert elveszik tőle.

Ha azt mondom, hogy anya, apa, nő, férfi, ünnep, barátság, felelősség, bajtársiasság, bizonyos asztaltársaságban kiröhögnek érte.” Ezekhez még hozzá tette a haza és nemzet fogalmakat, amikről jó eséllyel ugyanazt gondolták korábban az emberek, de azóta történt – ahogy fogalmaz – egy hasítás. Ezzel kapcsolatban említette azt az ajánlást az anya és apa helyett, hogy szülő 1 és szülő 2.

A nyolcas című műsor Szarvas Józseffel készült, március 17-ei adása: