Törőcsik Mari: Többet ért a miniszterelnök látogatása minden terápiánál

Orbán Viktor és Tőröcsik Mari
Orbán Viktor és Törőcsik Mari
Vágólapra másolva!
Törőcsik Mari a mai napig a Kossuth Nagydíja hatása alatt van, illetve elmondása szerint az is rengeteget jelentett neki, hogy Orbán Viktor miniszterelnök személyesen adta át neki. 
Vágólapra másolva!

Törőcsik Mari március 15-e alkalmából kapott Kossuth Nagydíjat, de mivel egészségi állapota nem engedte meg, hogy személyesen vegyen részt a pénteki, budapesti ünnepségen, Orbán Viktor miniszterelnök

személyesen vitte el neki a díjat

velemi otthonába, másnap. A színésznő azóta sem ocsúdott fel, és a Blikknek azt mondta, hogy olyan örömteli napok ezek, amik minden fájdalmat és bánatot feledtetnek. „Még most is az egész dolog hatása alatt vagyok. Nézze, sok díjam van, de ez, és hogy a miniszterelnök maga hozta el, nos,

Nagyon szívmelengető volt, hogy a miniszterelnök nemcsak átadta protokollszerűen, hanem kedvesen érdeklődött felőlem, pedig láthatóan fáradt volt, és rengeteg dolga volt még aznap. Hosszasan beszélgettünk, ettünk egy kis pogácsát, egyszóval nagyon érzelmes és kellemes nap volt, teljesen feltöltött. Csak azt tudom ismételni, hogy az Isten átölelt, és nem is enged el engem. Nehéz időszakon vagyok túl, a betegség sok mindent megkeserített, fáj, hogy nem tudok színpadra lépni, ezen sokat szoktam gondolkodni, de a miniszterelnök egy kis lelket öntött belém ezzel kapcsolatban is.”

Így köszöntötte Orbán Viktor Törőcsik Marit - videó

Videót töltöttek fel Orbán Viktor hivatalos közösségi oldalára arról, hogy meglátogatja Törőcsik Marit, és átadja a Kossuth Nagydíjat. Ahogy az Origo is megírta, Orbán Viktor személyesen látogatta meg Törőcsik Marit velemi otthonában. Itt a kormányfő átadta a Kossuth Nagydíjat.

Azóta a Bors is meglátogatta a színésznőt, és a stábnak elárulta, hogy hiába nincs színpadon hosszú ideje, így is rengeteg

erőt ad neki, hogy még mindig emlékeznek rá.

Tudja, hogy nem csak a szakma, nem csak a kollégák drukkolnak neki, hogy megerősödjön. Elmondta, hogy sokszor nagyon fáradtnak érzi magát, de az emberek szeretete, amelyet a nap huszonnégy órájában érez, egyre erősebbé teszi.