Aluljárókba és kórházakba is elviszik Bach zenéjét

Johann Sebastian Bach német zeneszerző
Bach Elias Gottlob Haussmann festményén
Vágólapra másolva!
Hangversenytermekben, templomokban, iskolákban, kórházakban, aluljárókban is lesznek koncertek a Bach Mindenkinek Fesztiválon, amit idén ötödik alkalommal rendeznek meg Budapesten és több kisebb-nagyobb városban határon innen és túl egyaránt. 
Vágólapra másolva!

Március 16-25-ig tart az idei, sorban az ötödik Bach Mindenkinek Fesztivál, aminek lényege, hogy a lehető legtöbb helyre elkerüljün Johann Sebastian Bach zenéje. Ennek megfelelően a koncertek idén is hangversenytermekben, templomokban, iskolákban, kórházakban, és aluljárókban lesznek.

Már nemcsak Budapesten és szerte az országban, hanem a

határokon túl is lesznek koncertek.

Összesen körülbelül 500 programot ajánl a 10-napos fesztivál. A zeneművészet magasan jegyzett szólistái, zenekarai és kórusai koncerttermekben, templomokban és szabadtéri helyszíneken egyaránt fellépnek, hasonlóképpen szerepet vállalnak templomi kórusok, zeneoktatási intézmények hallgatói és további művészek.

A programok idén is teljesen ingyenesek lesznek, és a résztvevőknek lehetőségük lesz, hogy támogassák a Bethesda Gyermekkórház Alapítványát egy új lélegeztetőgép megvásárlásában. A rendezvény jótékonysági, szociális jellegét jól mutatja, hogy a szervezők a Magyar Kórházszövetséggel kötött megállapodása alapján

számos egészségügyi intézménybe visznek el koncerteket.

A fesztivál eseményei között megtalálhatóak lesznek gyermek és családi programok, számos templomi koncert, valamint összművészeti előadások is. A szervezők azzal számolnak, hogy a tavalyi évhez képest a helyszíni közönségük minimum 80 százalékkal, de inkább a megduplázódásával számolnak.