Balatonbogláron lesz az egyik legnagyobb nyárzáró buli

Balatonboglár
Nagyon Balaton
Vágólapra másolva!
Két hét múlva indul a MOL Nagyon Balaton záróeseménye, az idén kétnapos Balaton Piknik, ahol olyan világsztárok váltják egymást a színpadon, mint Róisín Murphy, a Morcheeba, José González, Nicola Conte & Spiritual Galaxy, Bebel Gilberto, Gilles Peterson és a Nubiyan Twist.
Vágólapra másolva!

Egy évvel ezelőtt a Kruder & Dorfmeister koncertjével kezdődött a Balaton Piknik története: az ikonikus elektro-duó zenélt a balatonboglári Gömbkilátó tövében. A 2018-as siker után pedig nem volt kérdés, hogy a szervezők folytatni fogják, és még színesebb programkínálattal, prémium szolgáltatásokkal, kétnapossá bővítve 2019-ben is megrendezik a Balaton Pikniket, amely szeptember 13-14-én

a régió egyik legfontosabb nyárbúcsúztató eseménye lesz.

A kapuk pénteken délben nyílnak, és a korán érkezők hamisítatlan piknikhangulatban, többek között jógával tölthetik a kora délutánt, a zenei aláfestésről 14 órától DJ Bootsie gondoskodik majd. A koncertek sorát délután 4-kor a francia DJ, Gilles Peterson kezdi, majd Maestro, a Nicola Conte & Spiritual Galaxy folytatja, végül pedig az artpop királynője, Róisín Murphy lép színpadra.

Balatonboglár Nagyon Balaton Forrás: Origo

A szombati programot Galactic Jackson szettje vezeti fel, 16 órától a brit zenei kollektíva, a Nubiyan Twist zenél, utána Bebel Gilberto, José González és a Morcheeba lépnek fel. A Pikniken a zene mellett fontos szerepet kap a gasztronómia is. A balatoni régió borászai, vendéglátósai és rengeteg food truck települnek ki. Idén a látványvilág is nagyobb figyelmet kap: a megvilágított Gömbkilátó mellett az egész területet komoly dekoráció díszíti majd, a színpad díszletét pedig Weiler Péter képzőművész készíti. „Mivel én gyakorlatilag Boglárlellén nőttem fel, fantasztikus lehetőség a számomra, hogy vizuálisan egy igazi helyi történettel járuljak hozzá a Balaton Piknikhez.

Kevesen tudnak róla, hogy nemzetközi színvonalú művészeti munka folyt a boglári Kápolna dombon, mindez csodálatos balatoni panorámával, fiatal művészek fékezhetetlen alkotó vágyával. Ezen a helyszínen grafikai munkával hozzájárulni egy új fesztivál sikeréhez, óriási kihívás” – mondta a művész.

A Balaton Piknik szervezői, a MOL Nagyon Balaton/VOLT Produkció a zenei programok kialakítása mellett egy jótékonysági akcióba is kezdenek idén: Nekem a Balaton címmel kortárs művészeket kértek fel, hogy készítsenek Balaton ihlette festményeket, melyeket az év végén elárvereznek és a bevétellel a Fábián Juli Alapítványt támogatják.