Megnyitotta kapuit a 27. VOLT Fesztivál

Volt fesztivál 2019 0. nap 06.26. kedd
Vágólapra másolva!
Megnyitotta kapuit kedden a 27. Telekom VOLT Fesztivál. Az új helyszínen – a korábbi szomszédságában – megrendezett fesztiválon öt nap alatt körülbelül 200 program várja a látogatókat. A keddi nyitónapon többek között Járai Márk, a Lóci játszik és a Kiscsillag adott koncertet.
Vágólapra másolva!

Kedden megnyitotta kapuit a 27. VOLT Fesztivál. Lobenwein Norbert, a fesztivál alapító-főszervezője a kedden tartott bejáráson elmondta, hogy a kormánytól kapott fejlesztési támogatásból létrejött szabadtéri rendezvényhelyszínen először tartanak VOLT Fesztivált.

Sopronnak néhány hónapja volt, hogy a terület elkészüljön, utak épültek, víz- és csatornahálózatot telepítettek,

így méltó körülmények között fogadhatják a fellépőket és az ide érkező több mint százezer vendéget – mondta Lobenwind Norbert. Az idei fesztiválon koncertet ad a Cypress Hill, a Papa Roach, a Black Eyed Peas, Slash, az Ugly Kid Joe, Robin Schulz, a Lost Frequencies, Parov Stelar, Martin Solveig, Friction, a Kollektiv Turmstrasse, a Kruder & Dorfmeister, a Nouvelle Vague, valamint Laura Pergolizzi, művésznevén LP is, és a VOLT-on ünnepli 15. születésnapját szombaton a Halott Pénz.

Ilyen újdonságok lesznek a VOLT Fesztiválon!

Új lehetőségek, elrendezés és rengeteg újítás.

Lobenwein Norbert elmondta, hogy a hazai fesztiválok közül továbbra is a VOLT-on lép színpadra a legtöbb magyar előadó. Elmondta, hogy

a nagyszínpad előtti küzdőtér körülbelül 30-35 ezer embert képes befogadni.

Az új helyszínen néhány színpad is megújult, a nagyszínpad – amely nyolcvan méter széles és mintegy húsz méter magas – a robotos téma helyett idén egy olyan dekorációt kapott, amelyen a színek dominálnak. Fülöp Zoltán, a másik alapító-főszervező pedig elmondta, hogy a soproni és a környékbeli szálláshelyek idén is megteltek az ország minden pontjáról és külföldről is érkező látogatókkal. Kitért arra is, hogy a páneurópai piknik harmincadik évfordulójáról egy önálló helyszínnel emlékeznek meg, ahol könnyed, fesztiválos formában idézik meg 1989 és a határnyitás eseményét, azokat a fiatalokat megcélozva, akik életkorukból adódóan keveset tudnak az akkori eseményekről. A nappal közösségi, pihenő helyszínen esténként egy KGST-gyártmányú lakókocsiból létrehozott dj-pultból a nyolcvanas évek zenéi szólnak majd.

A fesztiválra egy, a VOLT által ihletett rajzzal léphetnek be a 11 év alatti gyermekek, akiket a színfalak mögötti látogatással, bábszínházzal és PomPom-partival várnak. A rajzokat kiállítják, és a nagyszínpad kivetítőin is bemutatják. Idén a Médiaunióval együttműködve a Minden tanár rocksztár! elnevezésű kampánnyal hívják fel a fesztiválozók figyelmét a tanárok és a tanári pálya megbecsülésének fontosságára. A kampány lényege, hogy magyar zenészek, művészek párperces kisfilmekben mesélnek arról, számukra mit jelentettek tanáraik.

Fodor Tamás (Fidesz-KDNP), Sopron polgármestere a bejáráson azt emelte ki, hogy az új rendezvényhelyszínen az infrastruktúra kiépítése „feszes munka volt, de sikerült”. A MÁV-START és a GYSEV kombinált, a soproni helyi buszjáratok korlátlan használatát is biztosító jegyet kínál a VOLT Fesztiválra vonattal utazó diákoknak. A kombinált jegy a két vasúttársaság Budapest és Sopron között közlekedő járatain egy útra vagy menettérti utazásra használható fel, június 25. és július 1. éjfél között.