Vasárnap lesz a Versünnep fesztivál döntője a Nemzeti Színházban

Vágólapra másolva!
Előadóművészek, zenészek, slammerek, valamint képzőművészek is összemérik tudásukat vasárnap a Nemzeti Színház Gobbi Hilda termében, az idei Versünnep döntőjében.
Vágólapra másolva!

Kolti Helga, a szervező Versünnep Alapítvány kuratóriumának elnöke azt mondta az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, hogy „célunk a versmondást a lehető legszélesebb körben népszerűsíteni. A versmondás egy ideje viszonylag háttérbe szorult a művészek életében, pedig kár volna kihagyni ezt a lehetőséget, az egyszemélyes színházat kihagyni, és oda kell figyelni az utánpótlás-nevelésre is.”

A Versünnep fesztivál 2005-ben indult útjára, és a kezdetek óta elsősorban előadóművészeknek, színészeknek írják ki, de a szakirányú művészeti intézmények hallgatói is pályázhatnak. Az idei fesztivál Kányádi Sándor, Örkény István, Nagy Gáspár, Petőfi Sándor és Ady Endre különböző évfordulóihoz kapcsolódik, a művészeknek legalább

egy olyan művel kellett nevezniük,

aminek szerzője ezen költők, írók valamelyike. Kotli Helga azt is mondta, „külön kategóriában indulnak a versmondók, a verseket éneklők, a slammerek és a képzőművészeti alkotásokkal készülők. Utóbbiak megmutatják, miként lehet összesűríteni például filmbe, festménybe, akvarellbe, fotómontázsba egy-egy verset.” Az elhangzó műveket bíráló zsűriben Hűvösvölgyi Ildikó, Kolti Helga, Papp János és Rubold Ödön színművész, Sződy Szilárd dramaturg és rendező, valamint Weinberger Attila zeneszerző foglalnak helyet. A zsűri elnöke Szőcs Géza költő.

A díjak többsége további fellépési lehetőség. A belépés a vasárnapi döntőre előzetes regisztráció után ingyenes, az érdeklődők online élőben is követhetik az eseményeket. Kolti Helga azt is mondta, hogy a Versünnepnek létezik egy civil ága is, aminek keretében jelenleg is zajlanak versenyek Székelyudvarhelyen, Kincsesbányán és Fertődön. A legjobbakat június 8-ra meghívják a Pesti Vigadóba egy nemzetközi seregszemlére.