Csűrös Karola a visszatérésen gondolkodik

Csűrös Karola FOTÓ ÁLTALÁNOS Közéleti személyiség foglalkozása sapka SZEMÉLY színész színésznő születésnap ünnepel
Budapest, 2016. november 8. A 80. születésnapját ünneplő Csűrös Karola színművész a fővárosi Madách Színházban tartott köszöntésen 2016. november 8-án. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Nem múlik Csűrös Karola fájdalma férje, Horváth Ádám elvesztése óta, így a színésznő már arra is gondolt, hogy esetleg visszatér a színpadra. 
Vágólapra másolva!

Júniusban halt meg a Szomszédok rendezője, Horváth Ádám, és özvegye, Csűrös Karola fájdalma még mindig nem múlik. Éjszakánként alig alszik, így az elmúlt hetekben már azon gondolkodott, hogy visszatér a színpadra, hogy a munka elvegye a figyelmét. A színésznő a Blikknek a tervekről annyit mondott, „néhány éve volt egy bokaszalag-szakadásom, akkor adtam vissza az utolsó szerepemet, mert már nem ment úgy a munka, mint előtte. Ám

Biztosan jót tenne, ha valami elvonná a figyelmemet, csak nem tudom, mennyire tudnék jó lenni a színpadon, én pedig maximalista vagyok.” Kapcsolatukról a lapnak azt mondta, „hatalmas szerelemben és szeretetben éltünk egymás mellett több mint ötven évig. Azt nem lehet csak úgy, egyik pillanatról a másikra elfelejteni. Igazából az éjszakák a legrosszabbak. Nem tudok aludni, legalábbis éjjel nem. Rám törnek a gondolatok, az emlékek és még jobban hiányzik Ádám. Ilyenkor tévét nézek, néha rá is csodálkozom, hogy miket. Esetleg olvasok. Az unokám sok könyvet hoz nekem, falom őket. És persze van, hogy csak sírok, mert az ad egy kis könnyebbséget.”

A 80. születésnapját ünneplő Csűrös Karola a Madách Színházban tartott köszöntésen 2016-ban Forrás: MTI/Illyés Tibor

A színésznő nővére azt is felajánlotta neki, hogy költözzön hozzá, de Csűrös Karola inkább egyedül maradna. „Most jobb a magány. Ha itthon vagyok, azt csinálok, amit akarok.

A nővérem is mondta már, hogy költözzek hozzá, de nem megyek, jó nekem egyedül” – mondta. Kolléganője, Pásztor Erzsi is rengetegszer érdeklődik hogyléte felől: „Erzsi mindennap hív, próbál elcsalni, hogy ne mindig itthon üljek. Majd ha könnyebb lesz, ha egyáltalán lesz ilyen, akkor kezdődhet a jövés-menés, addig viszont semmi kedvem.”