Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Az előadásról
Jenbach Béla és Leo Stein 1914-ben ajánlottak Kálmán Imre számára új operett-témát, a szövegkönyv birtokában a zeneszerző néhány hét múlva hozzálátott a komponáláshoz. Az időközben kitört I. világháború miatt abbahagyta a munkát, amit Lehár Ferenc tanácsára folytatott, végül Bad Ischlben fejezte be a művet. A Budapesti Operettszínházban 2019-ben Vidnyánszky Attila a szerzők 1915-ös szövegével, Gábor Andor fordításával rendezte meg az előadást, ezért fontos rámutatni a több mint százéves dialógusok
pajzán merészségére, ma is érvényes társadalomkritikai élére.
I. felvonás
A három részből álló operett első felvonása egy budapesti orfeumban játszódik, ahol Vereczki Szilvia sanzonett búcsúfellépése zajlik. Amikor felmegy a függöny, éppen vége az előadásnak, de a székely népviseletben megjelenő primadonna közkívánatra nyolcadszor is megismétli dalát (Hej, rózsám). A kitörő tapsvihar után,
New York-i útja előtt a művésznő elbúcsúzik a közönségtől.
Szilvia távozása után a színen maradó Kerekes Ferkó, Kaucsiánó Bóni gróf és a gavallérok a nőkről beszélgetnek. Kerekes Ferkó szerint két nőnemű lény van Pesten, aki úgy tud győzni, ahogyan akar,
párhuzamot vonva az orfeum csillaga, valamint az ügetőn jelentős sikereket elérő Mici nevű ló között.
Bóni gróf kifejti, hogy Mici kancának ugyan kanca és nemes is, egyértelmű utalással a fennálló társadalmi rendre, de csak egy ló, ellenben Szilvia nő, más, mint a többi és megállapítja:
Másnak kell lenni, hogy valaki sikeres legyen a színpadon és az életben.
Bónitól megtudjuk, hogy Edwin Ronald, a Lippert Weilersheim ház hercege, egyben Szilvia szerelme, apjától Leopold Máriától folyamatosan táviratokat kap, aki azt követeli, hogy fia szüntesse meg rangon aluli viszonyát. A bemutató idején a közönség nem véletlenül azonosította a darab szerint a hercegi családból származó Edwin Ronaldot az akkor már több mint huszonöt éve halott Rudolf trónörökössel, operettbeli választottját pedig a Habsburg főherceg szerelmével és tragikus sorsában osztozó Vetsera Máriával. Ahogyan az operettben Edwin herceg Leopold Máriával, a való életben a rendkívüli népszerűségre szert tett, a nép körében csak Rezső királyfinak nevezett főherceg is jelentős véleménykülönbségben állt apjával, nem csupán kapcsolatát, de a birodalom politikáját illetően is.
Öngyilkosságához sokak szerint éppen apjával folytatott vitája vezetett,
amelynek végén a császár felindultan közölte vele, hogy nem tartja alkalmasnak az uralkodásra. Az orfeumban azonban ismét megszólal a zene, Bóni, Kerekes Ferkó és a gavallérok a lányokról énekelnek (A lányok, a lányok). A dalban az oly' sokszor a Monarchia egészének kritikájaként értékelt fél mondatnál:
Itt a lét csak látszat,
a történelmi kort tekintve talán hangsúlyosabbá válhat egy másik:
Új műsorhoz új férfi kell.
Ferenc József a budapesti bemutató évében már hatvannyolc éve ült az osztrák trónon, és az akkor élt generáció az I. világháború kapcsán, már csak a konfliktus méreteiből fakadóan és a birodalom megtartásának érdekében is új, ismeretlen feladatokkal állt szemben. A szám után Bóni győzködi Edwint, hogy engedelmeskedjen a szülői akaratnak, a szerzők név szerint beemelik az akkor már szintén halott Ferenc Ferdinándot, de a herceg hajthatatlan:
forró szerelmi vallomásban szeretné maradásra bírni Szilviát.
Kettejük duettje (Egy a szívem, egy a párom) után Bóni saját magát ábrázoló „nyalnivaló" marcipánfigurákkal érkezik, és kifejti, hogy ezentúl más életet kezd majd, dolgozni fog. A lehetséges betöltendő állásokat illetően előbb vájárként képzeli el magát a bányászhivatalban („sötét lyukakban fogok vájkálni"), végül úgy dönt, felcsap galambnak a postán. Az operettben Bóni szerepalakját illetően csupán érintőlegesen jelenik meg, kitekintve az egyetemes drámairodalomra, Csehov műveiben viszont már sokkal hangsúlyosabb szerepet kap
a lassan szilánkosra pattogó korszakban élők magányossága.
Tulajdonképpen Bóni is végtelenül magányos, leginkább önmagáról és önmagával beszélget, nem véletlenül hurcol magával saját magáról készült marcipán bonbont, saját cselekedeteit kommentálja, képtelen odafigyelni a többiekre és kezdetben nincs valóságos viszonya a szereplőkkel. Csupán vágyai vannak, akárcsak Irinának, Olgának és Másának, amelyeket valószínűleg soha nem érhetne el, ha az operett műfaji sajátosságai szerint később nem találna rá a boldogság, jelen esteben Stázival történő megismerkedése révén.
Miután kapunk tőle némi eligazítást a szerelem mibenlétéről (Jaj, cica),
megjelenik Szilvia, aki visszagondol gyermekkorárának helyszínére, az erdélyi Kisküküllőre, a jelenetet együttes (Nincs szebb, mint a szerelem/Az asszony összetör) zárja. Rohnsdorff főhadnagy, Edwin unokabátyja és bajtársa érkezik, hogy a herceget, aki egyben katonatiszt, a neki címzett parancs alapján Bécsbe vigye személyes jelentkezésre a hadtestparancsnokságra. Sejthető, hogy mindezt Edwin apja intézte el, s bár Rohnsdorff szimpatizál az időközben megismert Szilviával, közli Bónival, hogy Edwinnek már van menyasszonya, Stázi grófnő, az unokahúga, s most, hogy a herceg apja kompromittálva érzi a családot, mielőbb szeretne érvényt szerezni az évekkel ezelőtt köttetett megállapodásnak. Edwin vállalja a bécsi utat, katonatisztként nem is tehet mást. Fél órát kér a főhadnagytól a búcsúra, majd kijelenti, hogy Szilvia nem utazik el, mert kötelezvényben vállalja, hogy nyolc héten belül feleségül veszi. Zugügyvédet kerítenek, aki hitelesíti a herceg szándékait. Érdemes itt visszatérni Kodálynak a századforduló zenei életéről alkotott, korábban már szóba hozott véleményére, ugyanis a szövegkönyv szerint Kerekes Ferkó így szól:
Hé, cigányok, gyertek ide és húzzátok el a nászindulót attól a Mendel és Sontól!
Társadalomkritikus és egyben önironikus mondat ez a szövegírók, a fordító részéről, de legfőképpen a zeneszerzőt tekintve, hiszen bizonyára tisztában voltak az akkori társadalmi középosztály zenei érdeklődésével, és Kálmán Imre ezt felülíró magas nívójú zenei képzettségével. Az már csak a Nászinduló beemelésének érdekessége, hogy Mendelssohn a művet a Szentivánéji álom szvit részeként Shakespeare azonos című vígjátékához írta kísérőzeneként, amelyben a szerelmesek egymásra találása szintén okoz némi bonyodalmat. Miután Edwin Bécsbe indul, a herceg jövendő eljegyzését Bóni felfedi Szilvia előtt, aki kocsit kér a trieszti gyorsvonathoz, és távozik. Egyedül Miska pincér és Kerekes Ferkó marad az orfeumban.
Megint a régi nóta. Sajnos túl jól ismerem.
– mondja rezignáltan, ami utalásnak tűnhet egyrészt a számtalan korabeli esetre, amikor a nemesek egy része a színházi világból választott magának feleséget, másrészt Edwin anyja, Anhilte iránt érzett vonzalmára, amely sosem teljesedhetett ki. Ferkó italt töltet magának, prímást hívat, és halkan maga elé dúdolja:
A jányok angyalok, a férfiakkal csak komédiáznak.
II. felvonás
A bécsi Lippert Weilersheim villa előcsarnokában frissítőket fogyaszt az előkelő társaság, a háttérben a táncteremben fiatal párok táncolnak, kiszűrődik a zene. Edwin apja, Leopold Mária és anyja, Anhilte megnyugvással konstatálják, hogy Edwin és Stázi ügyében minden a lehető legnagyobb rendben halad. Anhilte az eredeti szövegkönyv szerint közel sem kap akkora szerepet, mint később, a II. világháború utáni Békeffi-Kellér féle átdolgozásban Cecília,
akit Honthy Hanna kedvéért írtak meg.
A szerzők művében nem Anhilte mozgatja a szálakat, és ez a tény nem csupán az ő, hanem Edwin és Leopold Mária szerepalakjának jellemformálására is kihatással bír. Edwin ugyanis így nem egy akaratgyenge, az eseményekkel sodródó, lump siheder, hanem saját gondolatokkal rendelkező, azokat képviselő és önálló cselekedetekre képes férfi, és Leopold Máriáról is kiderül, hogy bár a nagyratörő Anhilte jól titkolta előtte sanzonett múltját, a családot a herceg irányítja: nem a felesége, hanem ő intézi el, hogy Edwint visszahívják Bécsbe. Edwin és Stázi a személyes boldogság iránti vágyódást kifejező kettőse (Túl az Óperencián)
szintén utalásnak tűnhet Rudolf főherceg és Vetsera Mária kapcsolatára,
Óperencia pedig, akár Kunszery Gyula kutatásaira alapozunk, aki Felső-Ausztriát értette rajta, akár Beöthy Zsoltét fogadjuk el, aki a Bregenzben lévő magyar katonákhoz kapcsolta a kifejezést, akár Makkay Jánosnak adunk igazat, aki szerint az avarok révén került a magyar nyelvbe, annyi bizonyos, hogy egyfajta választóvonal valóság és fikció, ismerős és ismeretlen között. A tragikus történelmi előzmények tükrében a darabban transzcendens jelentéstartalmat kap, így a földöntúli, mennybéli boldogság helyszíneként is értelmezhető. Anhilte közben folyton hallgatózik, és miután félreérti a hallottakat, Leopold Máriával úgy vélik, Szilvia gyermeket vár Edwintől. A villába megérkezik Kaucsiánó Bóni és Szilvia, mint a gróf felesége. Rohnsdorff rögtön felismeri Szilviát, de belemegy a játékba, végül abban maradnak, hogy a sanzonett Vereczki Szilvia minden bizonnyal „Bóni grófné" hasonmása lehet. Edwin érkezésekor Bóni kiszólásának:
Most robban a bomba!
kétértelműsége már sejtetni engedi az I. világháborúra történő utalások kezdetét. Edwin számonkéri Bónit, majd Szilviával kettesben maradva felidézik szerelmük kezdetét (Emlékszel még...). Bóni megismerkedik Stázival, a jelenetet quartett (Hurrá, hurrá!) zárja. A négyes szövegében már érzékelhető, hogy mintha lassan baljós árnyék vetülne az önfeledt mára:
Csak járd, csak járd, a holnapot ne várd, turbékolj, bókolj, táncolj, csókolj, míg tiéd tánc és nő, mert hátha holnap megtudod, hogy már késő.
Rögtön ezt követően Leopold Mária megjelenik és bejelenti a háború egyik első eseményét: „Schlieffen Offenzíva!", amely Német Birodalom Schlieffen tábornagyról elnevezett, Franciaország elleni villámháborús haditerve volt, és amit Moltke vezérezredes dolgozott át. Stázi és Bóni egyedül maradnak, Bóni saját maga számára és Stázinak is bevallja, hogy életében először szerelmes. A háború előrehaladtának érzékeltetésére szolgálnak Bóni mondatai: „Repüljünk, Stázi! (...) Nézze, Zeppelin! Hullanak, hullanak... potyognak, potyognak... a bombák." A fenyegető veszély ellenében a mindent túlélő szerelemről énekelnek (Te rongyos élet), s miután Edwin kérésére Bóni elengedi „feleségét", a gróf visszaemlékszik „házasságuk" állomásaira, utazásukra, New York-ra, Olaszországra, de még utoljára odaszúr egyet Edwinnek, mint az osztrák nemesi réteg és katonai kar tagjának:
Egyébként a szicíliaiak üdvözölnek.
Amikor Olaszország hadba lépett, az első nagy összecsapások során több tízezer magyar katonát hurcoltak el hadifogságba. Ahogyan minden hadat viselő fél, az olaszok is igyekeztek a fronttól minél távolabb elhelyezni a foglyokat, hogy egyre kevesebb esélyük nyíljon a szökésre, így kerültek a magyarok Szicíliába. Miután Bóni lemondott „nejéről", Edwin és Szilvia kettőse (Táncolnék a boldogságtól) után, az ifjú herceg apja elé akarja tárni házassági szándékukat, azonban akad egy kis bonyodalom: Edwin nem Vereczki Szilviaként, hanem Kaucsiánó Bóni gróf elvált feleségeként szeretné elvenni választottját. A darab egyik legfontosabb kérdésköre, a saját személyiség vállalása és a közösség előtti képviselete kerül középpontba. A darab drámai csúcspontján, Szilvia személyiségfejlődése itt a legintenzívebb:
elutasítja, hogy nem „saját jogán” menjen feleségül Edwinhez,
és távozni készül, de éppen akkor vonul be Leopold Mária, Anhilte és az előkelő társaság, akik arra kérik, hogy maradjon. Szilvia úgy dönt, hogy mégsem megy el. Leopold Mária bejelenti Stázi és Edwin eljegyzését, amit Edwin félbeszakít, mondván: mást szeret. Stázi hajlik arra, hogy elengedje Edwint. Leopold Mária kérdésére, hogy mégis ki az a másik nő, nem Edwin, hanem Szilvia szólal meg, vállalva, hogy ő az. Leopold Mária a grófnéval azonosítja Szilviát, és Edwin is megerősíti ebben apját. Szilvia azonban az egész társaság előtt felfedi magát, és nyilvánvalóvá teszi, hogy ő, mint Vereczki Szilvia soha nem volt Kaucsiánó gróf felesége, ellenben bemutatja Edwin hercegnek az orfeumban tett házassági kötelezvényét. Edwin tartaná a szavát, de késő: Szilvia elutasítja a herceget, aki az úri társaság előtt elvált grófnéként hajlandó lett volna feleségül venni, de sanzonettként szégyellte volna választottját. Bóni felsegíti a köpenyét Szilviára, majd távoznak. Edwin utánuk menne, de apja útját állja.
Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!
