Álmomban mindig menekülök, mindig üldöznek

Galambos Erzsi portrék
Nagyon szereti
Vágólapra másolva!
A Kossuth-díjas, Érdemes és Kiváló Művész színésznő növendékkorában még Bajor Gizivel is állt közös színpadon, majd hosszú pályafutása során olyan, mára legendává lett művészeknek volt partnere, mint például Feleki Kamill, Gábor Miklós, Agárdy Gábor, Honthy Hanna. A nyolcvannyolc éves Galambos Erzsi nem titkolja korát, és olyan virulens, mintha az embert próbáló hivatásában töltött évtizedei nem estek volna egybe a történelem embert próbáló korszakaival. Pedig a „virslimoziban" átélt gyermekkori filmélményei, a szakmájától kapott szép pillanatok emlékei éppolyan elevenen élnek benne, mint a vészkorszak szörnyűségei, vagy a Rákosi-rendszer másként borzalmas abszurdjai. Amit elmond, az sokat hozzátesz ahhoz, amit tudni érdemes a színházon belüli és az azon túli világról.
Vágólapra másolva!

Házassága nagyobb részt harmonikus volt?
Gyönyörű aranykalitkában éltem, Emil pedig a rácson kívül is repdesett. Baráti köre olyan alkotókból állt, mint Juhász Ferenc, Nagy László, Örkény István, Szabó István, Gaál István, Ádám Ottó, Várkonyi Zoltán, hosszan lehetne sorolni. Eljártam vele a szigligeti alkotóházba, ott történt, hogy Örkény egyszer csak odarikkantott az írógépe mellől: „Erzsi, gyere, skálázz egyet, ahogy szoktál!" Skáláztam, ő meg beleírta a Macskajáték-ba. Házasságunk előtt Emil tesztelte a tudásomat, kiderült, vannak hiányosságaim. Amikor szőke operettcsillagként először jelentem meg Szigligeten egy hatalmas bőrönddel, a feleségek összesúgtak: „Na, itt a művésznő a millió toalettjével!" Volt benne két ruha, pár fürdőruha, a bőrönd nagy részét könyvek töltötték ki. Emilnek köszönhetően nagy hiátusok lettek betöltve a műveltségemet illetően. Mindemellett: azért én büszke vagyok arra, hogy magamtól értem el, amit elértem, érdekből soha nem tettem semmit. Amikor összeházasodtunk, Emil vagyona egy darab zongoraszékből állt, közös életünket albérletben kezdtük.

Miért váltak el húsz év után?

Bagatell dolog miatt, rákérdeztem egy csokor virág címzettjére, ami ott várta sorsát az otthonunkban. Mondta, hogy kinek szánja, hozzátette: ha valami nem teszik, adjam be a válópert. Csodálkozott, hogy úgy lett. Húsz évig nem beszéltünk, de az unokánk születése után baráti lett a kapcsolatunk. Remek nagyapa volt, nagyon hiányzik. Órákig beszélgettünk esténként telefonon, egyszer felvetette, hogy újra feleségül vesz. Észnél voltam, mondtam, hogy ne kockáztassuk csacsisággal a szép barátságunkat.

Budapest, 2011. december 6. A 80. születésnapját ünneplő Galambos Erzsi Kossuth-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész (j) áll a színpadon az évforduló alkalmából rendezett gálaesten a József Attila Színházban Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Leányuk, Eszter televíziós szerkesztő, rendező, tavaly Erkel Ferenc-díjat nyert kiemelkedő zenei rendezői tevékenysége elismeréseként. Az ő munkáit mennyire kíséri figyelemmel?

Hihetetlenül büszke vagyok rá. Kérdeztem tőle a díj után: „Tegezhetlek még?" Most lesz szakmai bemutatója annak a Kodályról készült filmjének, amin vagy másfél évig dolgozott. Nagyon jóban vagyunk, ide megyünk, oda megyünk, együtt főzögetünk a lányommal, de néha belegondolok: elképesztő, hogy Eszter milyen komoly dolgokat csinál. Negyvenéves voltam, amikor megszületett, sokáig próbálkoztunk sikertelenül a gyermekvállalással. Várandósan hét hónapig feküdtem szinte fejjel lefelé, hogy minden rendben legyen. Major Tamás bejött hozzám Eszter születése után, és megnyugtatott: ő is hét hónapra született, ahogy Napóleon is. Millió munkám mellett is igyekeztem jó anyja lenni a lányomnak. Máig van egy megállapodásunk: minden este rám csörög, hogy tudjam, jól van-e. Nagyon jó gyerek, tizenkét éves lányunokám nehezebb dió.

Mert?

Egyrészt úgy rontom el, kényeztetem, ahogy kell. Ráadásul kamaszodik, dzsúdózik, nem vesz fel szoknyát, mert az béna. De belőle is süt a tehetség, nem kell félteni.

Pályaképéhez visszatérve: 1964-ben lett az Operettszínház tagja, ahonnan 1983-ban távozott, mondhatni baleseti hirtelenséggel. Sosem említette az okát.

A József Attila Színházba mentem át, ahol sokat játszottam együtt az édesapjával, Sztankay Istvánnal. Remek partner volt, táncolni ugyan gyűlölt, de összeszorított foggal megcsinálta, és csak kettőt lépett, máris zúgott a taps. Amikor egyéb gondjai voltak, arról sem beszélt soha, nem panaszkodott, legfeljebb szép csendben kisétált a nem kívánt helyzetből.

Fotós: Csudai Sándor - Origo

Értem. Mégis: ön miért hagyta ott az Operettszínházat?

Makacs fiú. Történt ott egy malőr, amelyet azért sem részletezek, mert földön fekvő emberbe akkor sem rúgunk bele, ha még császár volt, amikor vétkezett. Egy főpróba közben döntöttem a távozásról – amin amúgy már gondolkodtam egy ideje –, amikor úgy éreztem: megbocsáthatatlanul megsértettek. De nemcsak engem, hanem a velem próbáló, általam nagyon szeretett Dajka Margitot is. Másnap reggel felhívtam Törőcsik Marit, aki akkor játszott vendégként a Régi nyárban a József Attila Színházban. A darabot a színház főrendezője, Iglódi István vitte színre. Már korábban is beszéltünk róla, hogy szívesen váltanék. Amikor felhívtam Marit, hogy itt az idő, annyit kérdezett: jól meggondoltam-e a dolgot. Mondtam, hogy igen. Alig félórával a beszélgetésünk után Iglódi István hívott, és kérdezte: mikor megyek szerződni?

Törőcsik Marival mikor került bizalmi kapcsolatba?

Petrovics Emil a filmes főiskolán tanította Törőcsik Mari későbbi férjét, Maár Gyulát, akivel baráti kapcsolatba kerültek. Amikor Emil eldöntötte, hogy szerez egy operát a Bűn és bűnhődésből, Gyula kérte meg, hogy készítse el a regény alapján a szövegkönyvét. Főleg nálunk dolgoztak, Gyula olyan lett, mint egy családtag. Maár Gyula nagyon jóképű volt, nagyon okos, érzékeny, minden megvolt benne, ami jó lenne, ha sok emberben meglenne. A munka mellett sokat beszélgettünk, életről, nőkről, mindenről. Gyula házas volt, azt mondta, ő alapvetően monogám, de bevallotta: egyetlen nő jelentene veszélyt, akit akkor még nem is ismert személyesen, mégpedig Törőcsik Mari, a maga földöntúli lényével. Azt mondta, ha Törőcsik Mari azt mondaná neki egyszer, hogy „Gyere!", ő elveszne. És így történt, amikor összetalálkoztak a Szerelem című film forgatásán, ahová Gyula azért járt ki, hogy tudósítsa a Filmvilágot Makk Károly filmjének forgatásáról. Nem is beszéltek még egymással, de Mari egy napon odalépett Gyulához, átölelte, és azt mondta: „Itt vagyok!" Másnap Maár Gyula feljött hozzánk, és azt mondta nekünk: „Elvesztem." Mari hamarosan várandós lett. A fiúk még mindig a Bűn és bűnhődésen dolgoztak – egy sort, két taktust napokig csiszoltak –, Mari is sokat járt fel hozzánk. Én rengeteget dolgoztam, de mindig gondoskodtam meleg ételről, hideg falatokról, mutattam Marinak, hogy mit hol talál, ha el kellett mennem. Amikor meg otthon voltam, sok mindenről szó esett köztünk.

A József Attila Színházba érkezve mindjárt Brecht Mahagonny városának tündöklése és bukása című darabjában kapott főszerepet Andorai Péter és Kaló Flórián partnereként. Majd jött Erzsébet királyné az Andorai Péter címszereplésével színre vitt III. Richárd. Aztán számtalan jobbnál jobb prózai és zenés feladat az elmúlt harminchat évben. Két éve a Balázs Ferenc jegyezte Angyalföldi ballada kapcsán nyolcvanhat évesen ásta bele magát mélyebben a rock and rollba. Volt száma, amely után még akkor is tapsolta a közönség, amikor ön már alighanem az öltőzőben volt. Ma is telt házakkal fut a Mici néni két élete, amelyben Fáncsit alakítja, játszik a Veszek egy éjszakát című zenés komédiában. Összegezve: árad önből az energia.

Azért amikor látok a televízióban egy régi előadást, amelynek szereplői rajtam kívül már mind meghaltak, akkor odamegyek a tükörhöz, hogy megnézzem: tényleg élek-e még?

Fotós: Csudai Sándor - Origo

És látja, amit lát. Mi a titka?

Sokat kellett küzdenem azért, hogy elismerjenek. Az ilyesmi fitten tart. Ráadásul megmaradtam Böskének a Dembinszky utcából. Tévéfüggő vagyok, mindenütt van egy készülék. Imádom a krimiket, a jó mesefilmeken – például a Hamupipőkén, aminek színpadi változatában játszottam is – nagyokat tudok sírni. Ez is én vagyok, de van komolyabb oldalam is. Ha színházi közegben olyan kollégával találkozom, aki valami újat mutat, elkápráztat, akkor képes vagyok minden este az ügyelőpult mellől figyelni a játékát, ahogy azt fiatalon megtettem a nagy elődökkel. Most olykor nálam évtizedekkel fiatalabb játszótársakat „lesek meg". Az sem példa nélküli, hogy sétálok az utcán, meglátok egy házat, amelyet tataroznak - félórákig el tudom nézni, ahogy dolgoznak rajta. Azt mondják, az ember egy bizonyos kor után veszít az érdeklődéséből, elfogadja az élet múlandóságát. Én imádom az életet, minden reggel megköszönöm a Jó Istennek, hogy itt lehetek. És kíváncsian várom a holnapot, a holnaputánt.