A nagy színésznő, akit a kommunisták osztályidegennek nyilvánítottak

A Kossuth-díjas, Érdemes és Kiváló Művész Sulyok Mária kiskamaszként még úgy gondolta: minél kevesebbet árul el magáról, annál kevesebb konfliktussal élheti az életét. Ám így sem kerülhetett el minden kockázatos helyzetet, ezért idővel belátta: olykor maga az élet a kockázat. Mindemellett végletesen szélsőséges helyzetekben is a humánum volt számára az iránytű, olykor a hétköznapi reflexióknál is nemesebb dolgokra ragadtatta magát. Utóbb azonban rendre hárította az elismerést. Színpadon bátran és hitelesen mutatta meg az emberi szélsőségek sokszínűségét, amelyekről megélt tapasztalatai mellett elsősorban legfontosabb alkotótársai, az írók műveiből tudott sokat. Így vált az egyik legnagyobb magyar színésznővé.

Reflektív előadásokban játszik, ablakból nézi a bevonuló németeket

Sulyok Máriát 1941-ben felkéri a kortárs színházi irányzat első számú rendezője, Pünkösti Andor: játssza el az általa vezetett Madách Színházban Pirandello IV. Henrikjének női főszerepét, a címszereplő Várkonyi Zoltán partnereként.
Sulyok Mária ismeri a lapokból a Madách élére frissen kinevezett direktor színházi elképzeléseit.

A díva szerepkörében eltikkadt színésznő izgatottan mond igent a felkérésre.

Az Esti újság 1941. szeptember 19-i számának kritikája:

Sulyok Mária egy grófnő szerepében hódítja meg az új úton elindult színház közönségét. Finom eszközei, kultúrája sokat ígér ebben a színházban.

Ugyanott az előadásról:

A pompás szellemi tűzijátékot Pünkösti Andor, a színház új igazgatója rendezte. Azt kaptuk, amit vártunk: tökéletes előadást, művészi gondot, az író megbecsülését. A magyar színpadkultúrának nagy nyeresége, hogy Pünkösti a színház élére került. Ez a rendezése méltó művészi múltjához – irányát jelzi a színház nagy ígéretű jövőjének.

A szép kritikák ellenére eleinte szellős a közönség a zsöllyesorban.

Sulyok Mária Kossuth-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész Forrás: Fortepan/Kotnyek Antal

Az előadás – többszörös áttéttel - a harmincas évek közéletének történéseire reflektál. A színészek, a darab tizenkilencedik előadása előtt, a teátrummal szemközti kávézóban sajnálkoznak a publikum értetlenségén. Egyikük aztán kiszúrja a teátrumi jegypénztárra kiakasztott táblát: „Minden jegy elkelt!"

A produkciónak lassan híre kel, a publikumot pedig érdekelni kezdi saját helyzete.

Sulyok Mária a százas szériát megélő IV. Henrik után a Vígszínházban játszik el két szerepet. Ezért nem kerül be Pünköstiék 1942. januárjában színre vitt produkciójába, Felkai Ferenc Nero című drámájába. Ez az a produkció, amelynek századik előadása után a színházak felügyeletével megbízott rendőrkapitány beidézi a direktort, és figyelmezteti:

világos, hogy Nero az tulajdonképpen Hitler.

Pünkösti az feleli:

Kapitány úr, aki azt állítja, hogy Nero egyenlő Hitlerrel, azt máris csukassák le. Felkai egy skizofréniás, perverz szadistáról írt drámát, és nem egy ma élő politikusról. Aki összehasonlítja, magára vessen.

Sulyok Mária 1943-ban játszik újra a Madách Színházban.
A Pünkösti rendezte Hamletben alakítja Gertrúdot. Fiát, a dán királyfit pedig Várkonyi Zoltán játssza. A produkció száz feletti szériát ér meg.

Aztán Sulyok Mária két évig nem játszik sehol.

1944 kora tavaszán a színésznő angol darab bemutatójára készül Pünköstinél. A próbákat gyakran szakítják meg a légiriadók. Március 19-én vasárnap nincs próba.

Sulyok Mária aznap az V. kerületi, József Nádor téri lakásuk ablakából nézi férjével a pesti flaszteren vonuló német katonákat.

A német illetékesek hamarosan arra utasítják Pünkösti igazgatót: színházának új szellemben kell működnie.

Pünkösti Andor makacskodik, majd júniusban öngyilkos lesz.

Teátrumába beveszik magukat a szélsőjobb képviselői.

Kockázatok
Sulyok Mária memoárkötetben beszél röviden és mozaikosan a megszállás, a vészkorszak, az ostrom időszakáról. Egyebek közt azt mondja:

Az olyan borzalmas volt, hogy azokat az időket nem akarom felidézni. Nem lehetett embereken segíteni. Azok az óriási vonulások, ahogy cipelték az embereket, ágyneművel, s minden egyébbel fölszerelve. Asszonyok, gyerekek. Én az ablakból láttam, rettenetes látvány volt, a hideg kilelt. Ilyen súllyal nem lehetett gyalogolni, kezdték eldobni a csomagjaikat, először a pokrócot, a váltás ruhát, végül saját magukat dobták el. Rettenetes lehetett benn lenni a sorban.

Szilágyi János riporter évtizedekkel a háború után szembesíti az általa időközben megtudott tényekkel a színésznőt:

Sokan nemzeti hősnek tüntetik fel magukat, ha mondjuk annak idején egy fél napra befogadtak egy üldözött zsidót. A háború alatt úgy tudom, ön is jó néhány embernek segített. Erről mégsem beszélt soha, sehol. Miért? Úgy tudom, önnél lakott Horváth Árpád (színházi rendező, színigazgató, a háború végén csatlakozott az ellenálláshoz, elfogták, de kínvallatása közben sem adta fel társait. Sz. Á.), s ha valaki bajban volt, nyugodtan fordulhatott önhöz. Én elolvastam mindent, ami önről szólt, és sehol nyomát sem találom, hogy ezt bármikor szóba hozta volna.

Sulyok Mária válasza a riporternek:

A bujkálóknak nem volt élelmiszerük, nekünk volt elegendő. Megosztottuk. Ez természetes, az ember erről már csak szeméremből sem beszél. Semmiféle hőstettet nem vittem végbe. Semmi kockázatot nem vállaltam, akkor maga az élet volt kockázatos.

Golyó éri, felgyógyul, hisztérikus asszonyt alakít, majd a Nemzeti Színházhoz szerződik

Az ostrom idején aszfaltról visszapattanó golyó fúródik Sulyok Mária jobb vádlijába. A színésznőre – már a harcok elmúltával – a Fasor-szanatóriumban talál rá Várkonyi Zoltán, aki kerékpárral portyázik a rommá lőtt városban. Angol színmű szerepére hívja Sulyok Máriát, a szerveződő Művész Színházba. Sulyok Mária azt még nem tudja vállalni.

Némi gyógytorna után kerül be a Művész Színház következő bemutatójába, Jean Cocteau Rettenetes szülők című darabjába.

Hisztérikus asszonyt alakít, aki szinte megfojtja fiát a szeretetével. A Sulyok Máriánál csupán négy évvel fiatalabb Várkonyi először maga akarja játszani a fiút, hiszen a Hamletben működött a dolog, de érzi: most hamisnak hatna ez a felállás. Végül Gábor Miklós kapja meg a szerepet.
Sulyok Mária otthonról hozott, foszladozó pongyolában próbál. A rendező, Apáthy Imre tanácsára az lesz jelmeze is az előadásban. Részt vesz még a darabban Uray Tivadar, Szörényi Éva, Keresztessy Mária.

A kritika az egekbe dicséri a produkciót, tódul a közönség.

Az előadásokat délután négykor kezdik, mert sötétedés után "vetkőztető" bandák garázdálkodnak az utcákon, akik kapualjakban fosztják meg mindenüktől az óvatlan járókelőket.

A sikeres előadásnak hívatlan látogatói is vannak: a színház épületében elszaporodott patkányok.

Senki sem csodálkozik: a teátrumnak helyet adó Paulay Ede utca a bőrkereskedők utcája.
Sulyok Mária Várkonyi Zoltán társulatában eljátssza még egy Maugham- és egy Anouilh-darab főszerepét. Majd elfogadja a Nemzeti Színház felkérését.

Álmai teátrumához szerződik, akadémista korszakának színterére.

Hisz benne, hogy kortárs, illetve szalondarabok után klasszikusokban is bizonyíthat.

A Nemzeti Színházban őrlődik, majd osztályidegen lesz

Első Nemzeti Színházi feladata kortárs mű: Abbie szerepét játssza Eugene O'Neill Vágy a szilfák alatt című darabjában. Partnere az ugyancsak a Nemzetihez szerződött Gábor Miklós. Az előadásról készült fotók tanulsága szerint Sulyok Mária szerepében koránál fiatalabbnak látszott.

Koltai Tamás színikritikus egykori elemzése szerint:

Az egyik képen nyakig zárt, kockás kartonruhában áll, telt alakja, kissé elnyíló szája dacol a tartás és a megjelenés kislányos ártatlanságával, rejtett érzékiségről vall minden kétséget kizáróan. Egy másik képen szembetűnő a változás: a lefosztott külső máz alól előtűnik a titkolni kényszerített szenvedélyben szétzilált, megsoványodott, kiszikkadt arc. A szélsőségnek ez az átmenet nélküli, nyers vállalása a színésznő alapkaraktere lesz.

A kritika dicséri az előadást, a teátrum klasszikusokat kedvelő törzsközönsége értetlenebb. De mire hőbörögni kezdene, érkeznek a klasszikusok.
A továbbiak kapcsán érdemes idézni Sulyok Mária egy megszólalását:

Arra gondoltam, hogy a Nemzeti Színházban majd jönnek a klasszikus szerepek, aztán kiderült, hogy nem egészen nekem valók a klasszikus szerepek, nem azokon nőttem fel, sokkal könnyebb darabokon. Mondjuk, hogyha a Sztanyiszlavszkij formájú, hosszú próbákon valaki felhívta volna a figyelmemet, ezt ne csináld, azt ne csináld, másképpen oldd meg, akkor jól megoldottam volna, de saját magamtól nem. Ha visszagondolok a Nemzeti Színházra, azt kell mondanom, hogy csak a Vágy a szilfák alatt asszony figuráját oldottam meg, mert az nem kötődött a klasszikus stílushoz. Játszottam Margitot a III. Richárdban, végig üvöltöttem, mert az volt a rögeszmém, hogy ezt így kell játszani, senki nem figyelmeztetett, hogy nem. Majd következett Gertrudis a Bánk bánban. Előttem Tőkés Anna játszotta, aki csodálatos volt ebben a szerepben, én nem. Lehet, hogy velem valami újat akartak, mert én egy modern színházból jöttem, de szerintem ez a terv nem sikerült. Ágáltam és ordítottam.

Idézett megszólalásában a színésznő azt is elmondja:

Nem lehettem volna színésznő, ha nem vagyok szigorú önmagammal szemben. Szigorú voltam fájó szívvel. Odahaza sírtam, de tudtam, hogy nem voltam jó.

Sulyok Mária vélekedését részben a korabeli kritika is alátámasztja. Somlyó György írta az 1947-es III. Richárd Margitja kapcsán:

Sulyok Mária, úgy érezzük, szintén többet és igazabbat adhatott volna Jászai Mari legendás szerepében, ha alakjának a másik három királynőhöz való viszonya jobban tisztázódik benne, ami persze a rendező dolga. A színpadon nem elvont, papíron készen álló figurákkal dolgozunk, hanem mindig egyes színészek által megtestesített konkrét alakokat kell összhangba hozni.

Sulyok Mária Nemzeti Színházi teljesítménye mégis árnyaltabb.

Egy mondat, a Reggel című lap 1947. szeptember kilencedikén megjelent kritikájából, mely Az ember tragédiája című előadás kapcsán említi a színésznőt:

Sulyok Mária hátborzongató valószerűséggel ábrázolt Hipolája valóban a vágy megszállottja, a vesztébe hempergő hetéra.

Mindenesetre Sulyok Mária ambivalens, általa inkább kényelmetlennek megélt Nemzeti Színházi működése 1949-ben véget ér.

Származása miatt osztályidegennek minősítik, és a Belvárosi Színház állományába helyezik át.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!