A Szentendrei Teátrum igazgatója mesél Kerényi Imre tanításairól és apósáról, Széles Gáborról is

Vasvári Csaba színész, színházigazgató, a Szentendrei Teátrum vezetője. A Szentendrei Teátrum idén 50 éves, és a Vidnyánszky Attila vezette Magyar Teátrumi Társaság tagja. Az Origónak adott interjújában Vasvári Csaba nem csupán a jubileumi évad eseményeit említi meg, hanem felidézi pályakezdésének történetét is, amikor figyelme egyszer csak az emberek felé fordult a madarak és a fák irányából. Beszél főiskolai osztályfőnöke, Kerényi Imre komplex színházi gondolkodásáról, amelynek része volt benne, hogy volt növendékében idővel felerősödtek a színházvezetői ambíciók. Elmeséli, hogyan találkozott egykori feleségével, és miként élte meg, hogy a milliárdos Széles Gábor lett az apósa. 

Ami önt illeti: 2008-ban jutott el először a színházigazgatásig, amikor kinevezték a székesfehérvári Vörösmarty Színház élére, Szűcs Gábor pedig a művészeti vezető posztját nyerte el. Honnan tudta, hogy lesz affinitása a feladathoz?

Részben Kerényi Imréhez is visszavezethető a dolog, aki a színház egészét próbálta nekünk megtanítani. Amire talán Medve, vagyis Szűcs Gábor és én voltunk a legfogékonyabbak. Engem a szerepformáláson túl mindig is érdekelt az egész masinéria működtetése: a szcenikai feladatoktól a szervezésen át műsorterv összeállításig – minden. Gáborral jól tudtam együttműködni, ez már az Echo TV beindításánál kiderült, amiben ő is részt vett. Olyan kombónak tartottuk magunkat, ami akár egy színház irányításában is erős pillér lehet.

Miért pont Fehérváron pályáztak?

Mert úgy érzetük, hogy az olyan teátrum, amit jobban is lehetne működtetni, mint ahogy addig tették. Frissebben, költséghatékonyabban.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Jól érezték?

Amikor átvettem a teátrumot, akkor közel százmilliós szállítói tartozása volt. Az érkezésünk előtti évadban négy nagyszínházi bemutatót tartottak saját költségvetésből, az ötödiket egy nyári fesztiválra szánt összegből hozták össze. Abban az évadban, amikor elmentem a színháztól, hat nagyszínházi és hat kamaratermi bemutatónk volt körülbelül kétharmadnyi költségvetésből, mint ami akkor volt, amikor átvettem a színházat. És a távozásomkor nulla forint volt a szállítói tartozás. Pár év kemény válságmenedzselés után végre tisztán működött a színház.

Három év után, egy évvel a mandátuma lejárta előtt menesztették. Regnálása idején is kapott hideget-meleget. A kifogások summázata: önt sokan tartották kiállhatatlan direktornak.

Miközben lett három Jászai-díjas művészünk, felfigyelt ránk a szakma, összeraktunk egy olyan társulatot, ami összehozott egy olyan előadást, amelyet meghívtak a Pécsi Országos Színházi Találkozóra. Nem mondom persze, hogy nem követtem el hibákat, hiszen fiatal voltam, és agilis. De még ma is utánaszólok annak, aki nem áll meg a zebra előtt. Mert azt gondolom, hogy az életben rendnek kell lennie. Ahogy a színházban is. Kerényi Imre mondta: ha a takarásban rendetlenség van, az bejön a színpadra is. Az igazgatásom első napján tartott bejáráskor lementem a kelléktárba, amelynek ajtaja az elvárható kilencven fok helyett harminckilenc fokban nyílt ki. Minden be volt hányva a közepére, miközben ott voltak hátul az üres polcok, ameddig lusta volt elmenni a kellékes. A függönyraktárban voltak a reflektorok, a világítási raktárban a függönyök, a világosítók pihenőjében ejtőzött a kórus. Nem volt kirívó eset, hogy már az olvasópróba napján elhagyta valaki a szövegkönyvét, aztán hetente az újabbakat, és még a bemutatóra sem tudta a szövegét. A színháznak nem voltak belső szabályzatai, így nem volt olyan felügyeleti szerve a színháznak, amely ne bírságolta volna az intézményt. Nem tudott a Magyar Kulturális Alaphoz sem pályázni, mert nem kapta meg a nullás igazolást a NAV-tól. Olyan járulékelmaradása volt, hogy a fal adta a másikat, volt művész, akit három éve nem fizetettek ki. Természetes, hogy az a színházi társulat, amely épp pubertáskorát éli, lazán sörözve – az rosszul tűri, ha valaki rendet és felnőtthöz méltó viselkedést vár el.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Önt egy MSZP-SZDSZ-es városvezetés nevezte ki fideszes támogatással. Majd már egy fideszes többségű vezetés menesztette, hangsúlyozva bizonyos kommunikációs nehézségeket. Miközben elvileg nem éppen egy balos fiú.

A politika nevezett ki, a politika menesztett, miközben lehettek személyes érzékenységek is a dolog hátterében. Körülbelül annyi értelme lenne felidézni a történések miden apró részletét, mint arról beszélgetni, hogy ki mit mondott 1342-ben a méltán elfeledett bátonyterenyei szóváltásban, amely Józsi és Jancsi között zajlott le. Én sokat tanultam belőle, mások meg már alig emlékeznek rá. Az persze rendben van, ha az embernek van egy világképe, de a klasszikus értelemben vett jobbosság-ballosság ma már kezdi értelmét veszíteni. Nem csak nálunk. Amúgy sem szeretem magam vagy másokat fiókszerű kategóriákkal beazonosítani, mert azok előbb-utóbb szűkek lesznek. Igen, engem egy Fideszes városvezetés menesztett. Majd 2016-tól, amióta átvettem a Szentendrei Teátrum vezetését, rendkívül harmonikus a kapcsolatom az ottani fideszes városvezetéssel. Ugye, milyen más a kettő?

A Szentendrei Teátrumhoz mi vonzotta?

Nyilván azt gondoltam, hogy azt is lehet jobban csinálni. Előtte persze tanulmányokat olvastam a városról, a teátrum múltjáról. Volt egy puhatolózó beszélgettem Solymosi Helénával, aki az önkormányzat kommunikációs vezetője, jelenleg az ügyvezető társam a Teátrumnál. Azonnal kialakult a kölcsönös rokonszenv, rögtön tudtunk együtt gondolkodni. Mindketten tudtuk, hogy rengeteget kell fejlődnünk. 2015-ben csupán egy bemutatót tartott a Teátrum, aztán 2016-tól évekig megdupláztuk a bemutatószámot. Persze a fejlődés nemcsak a statisztikákban, hanem a szakmai színvonalban is megmutatkozott.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Az idei különleges nyár lesz.

A Teátrum idén ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját. Az alapításkor Békés András volt a művészeti vezető. 1969 nyarán két elfeledett magyar művel indítottak: a Comico Tragoediá-val, illetve a Pikkó herceg és Jutka Perzsi-vel. A főbb szerepeket Psota Irén, Básti Lajos, Basilides Zoltán, Mádi Szabó Gábor, Szabó Gyula, Konrád Antal és az ön édesapja, Sztankay István játszották.

Az ünnepi programok közül megemlítene néhányat?

Dan Gordon Becéző szavak című darabjával veszi kezdetét a szezon, mely az Orlai Produkciós Irodával közös bemutató, és július 5-én lesz a premierje Szentendrén. A produkcióban színpadra lép Hernádi Judit, Péter Kata, Gyabronka József, Horváth Illés és Cseh Judit, a rendező Kocsis Gergő. Az évadindítás előtt jubileumi operagálát tartunk a Fő téren, a hazai operaélet legkiválóbb szólistáival. Lesz egy zenés monodráma, A hentes lánya, amelynek Máté Zsolt írja a szövegkönyvét, Nyitrai László pedig a zenéjét. A Színművészeti Egyetem végzős rendező hallgatója, Szokol Jutka rendezi, a főszereplő pedig Gubik Petra, aki idén végzős színinövendék, egyben az idei évadunk háziasszonya. Hármas együttműködésben mutatjuk be Molnár Ferenc Liliom című darabját, és egy fiatalos zenés bemutatóval, Balázs Ágnes: Petőfi-játék című zenés bátorságpróbájával zárjuk az évadot. FRISS programsorozatunk vendégelőadása lesz a kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kar harmadik évfolyamának vizsgaelőadása, Hamvas Béla Ördöngösök című művének színpadi adaptációja. Ugyancsak a nézők elé kerül Szabó Kimmel Tamás Széttépve című koncertszínházi előadása. A teljes program megtalálható a Szentendrei Teátrum honlapján. Amit még megemlítenék: Timár András színháztörténész vezetésével három éve zajlik a Teátrum 50 című kutatási projekt, melynek keretében szeretnénk olyan dokumentációs tárat létrehozni, amely színességében, mélységében is megmutatja a Szentendrei Teátrum elmúlt ötven évét.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Színészként vannak még tervei?

Vannak, de ezeket épp háttérbe szorítom. Most adtam le az összes előadásomat. A jubileumi évad jóval több munkát igényel, mint az eddigiek. Másrészt elkezdtem egy doktori képzést az ELTE-n színházesztétikai témában, amihez ugyancsak idő kellene. Mindemellett az elmúlt években – színészeten túli feladataimnak köszönhetően –, kialakult egy olyan kapcsolati hálóm, ami megadja mindazt, amit eddig a színészettől kaptam meg. Olyan emberek vesznek körül, akik inspirálnak, hogy elgondolkozzam önmagamon, emberi viszonyainkon, történeteket elemezzek, mélyebben értsem a világot és benne magamat.