Latabár Kálmán, a legendás komikus különös élete

Budapest, 1960. január 28. Latabár Kálmán Kossuth-díjas (1950) színművész, érdemes (1950) és kiváló (1953) művész. MTI Fotó: Patkó Klári

A színházi dinasztiából származó Latabár Kálmánt briliáns tánctudása miatt olykor úgy emlegették, mint a magyar Fred Astaire-t, de komikusi képességei kapcsán a magyar Chaplin címkéjét is megkapta. Képességei szerint valóban az említettekhez mérhető, ugyanakkor egyedi karakterű alkotó volt. Színészi palettája pedig jóval szélesebb annál, mint azt a rajta rendre fogást kereső kritikusai állították. Miközben az is igaz, hogy Latabár Kálmán a közönség iránti szeretetéből fakadóan leginkább azt adta a közönségnek, amit az a leginkább elvárt tőle: a nyughatatlanságában is szeretni való Latyit. Mindemellett Latabár Kálmán megszenvedte az igaztalan kritikákat, ahogy az sem tett jót az egészségének, amikor a különböző rendszerek kultúrdöntnökei azon igyekeztek, hogy megfélemlítsék, ellehetetlenítsék.

Rákosi Mátyás levelet kap, Révai József mind közelebb kerül a színpadhoz

1950-ben ad hoc szakmai összejövetelt tartanak a Madách Színházban, melyen főként másod-harmadvonalbeli színháziak és kritikusok vesznek részt. (A történtekről két évvel később számol be Szász Péter a Színház és Filmművészet 1952. decemberi számában.)

A találkozó témája: Latabár Kálmán irritáló jelenléte a magyar színházi életben.

Munkás felszólalókat is kerítenek, akik a dolgozó nép nevében ítélik el Latabár alakításait, külön kiemelve az akkoriban bemutatott Gerolsteini nagyhercegnő-ben játszott Bumm tábornokát.
(Említett alakításáról Szász Péter 1952-es cikkében felidézi: „Bumm tábornoka ízig-vérig latabári volt. Humoros, kacagtató. De mindezen túl veszedelmes embert tudott ábrázolni, egy olyan két lábon közlekedő puskaporos hordót, aki csak a maga egyéni érdekeivel van elfoglalva, és kedvenc szórakozása a világ levegőbe röpítése. Az alakítás kettőssége mindvégig sikerült. Humoros volt az alak (ebben persze benne volt Latabár egyénisége is), mert egyedül ugrált a maga szándékával, de veszedelmes, sőt bizonyos pillanatokban félelmetes.(...) Bírálói (A Madách színházi gyűlés résztvevői, Sz. Á.) ezt nem vették észre, csak a régi Latabárt látták, akinek talán éppen a sikereit irigyelték.”)
A Madách Színházban tartott autodafé után Gáspár Margitnak akarnak minisztériumi fegyelmit adni, az „ellenséges színészi tendenciák előadásba csempészéséért”.

Az igazgatónő akkor levelet ír az általa személyesen nem ismert Rákosi Mátyásnak, kérve: ő tegyen igazságot Latabár-ügyben.

Egy héttel később a Gerolsteini nagyhercegnő egyik januári előadásán megjelenik Révai József, a kommunisták népművelési minisztere, majd beül egy páholy mélyére. Latabár színrelépését követően egyre kijjebb és kijjebb ül, mind közelebb a színpadhoz.

Latabár Kálmán 1950. március 15-én megkapja a Kossuth-díjat.

Latabár Kálmán 1955-ben Forrás: Fortepan/Jankovszky György

Felmegy a cukra, újabb díjakat kap

A kilencszázötvenes évben, a sok egyéb történés mellett, bemutatják Apáthy Imre rendezésében az Aranycsillag című katonaoperettet az Operettszínházban. Zeneszerző Székely Endre, librettó Hámos György. Latabár Kálmán Hoska Lajos kisvárosi borbélyt játssza, akinek minden vágya, hogy honvéd legyen, s miközben vágyakozik, úgy alakul, hogy megakadályozza a reakciós kulákok egy tervezett szabotázsát. Megsebesül, de túléli – finálé.
Szász Péter recenziója szerint:

Sokat kacagtunk most is. De nem rajta, hanem vele. Vele együtt kacagtuk ki az ellenséget, a reakciót, és általa ismertük meg azt a kispolgárt, aki a népi demokráciánkban megtalálja a fejlődés útját. Az a jelenet, amikor Hoska Lajos hőstettet visz végbe, és megsebesül, teljes és őszinte drámát adott ki. Latabár itt nem volt Latabár.

A Magyar Nemzet kritikája pedig azt írja

Latabár Kálmán mélyen emberi humora sosem laposodik operettmanírokká.

Latabár Kálmán a latabárságát túlsúlynak értékelő dicséreteket egyre rosszabbul éli meg. Felmegy a cukra, ami esetében az átlagosnál kockázatosabb állapot. Az sem gyógyír, hogy az 1950-ben elnyert Kossuth-díja mellé még abban az évben megkapja az Érdemes Művész címet is. (Plusz ajánlatot arra a bizonyos villára – amiből nem kér, de a díjakat elfogadja.)

Szemináriumi vizsgára küldik, avagy a monokli

Talán Latabár Kálmán díjai kapcsán fogalmazódik meg a tematika, talán más okból, de tény: a Magyar Színház- és Filmművészeti Szövetség második, 1951-es konferenciájának fő témája a régi színészgárda „szűnni nem akaró modorossága”.

Az is tény, hogy külön kiemelik Latabár Kálmánt, akit a konferenciát követően Uray Tivadarral és Honthy Hannával együtt politikai szemináriumi vizsgára javasolnak.

A Magyar Rádió stúdiója, Gálcsiki János, Latabár Kálmán és Gyurkovics Zsuzsa színművészek Stella Adorján A gyerek nem akadály című rádiójátékának felvételén 1959-ben Forrás: Fortepan/Szalay Zoltán

Latabár Kálmán esetében külön irritáló lehet, hogy mivel a bal szemére rövidlátó, ezért

polgári eleganciájú megjelenésének elengedhetetlen kelléke az antivilágot idéző kecses monokli,

amelyen át – az eszköz sajátosságiból is fakadóan – ironikusnak tetsző arckifejezéssel szemléli korának történéseit, figuráit. Bizonyára azt sem írják a javára, hogy 1951 őszén maga is szignálja a kérvényt, amelyet Somlay Artúr és Gobbi Hilda juttat el Révai Józsefhez, s amelyben javasolták: a nagy svunggal zajló kitelepítések ne érintsék az idős művészeket. (Révai József elutasította a kérést. Sz. Á.) Talán azt a megszólalását is felrótták a színésznek, amelyet a Magyar Távirati Iroda 1951. február 5-én hozott nyilvánosságra. Ebben a Kossuth-díjas, Érdemes Művész Latabár Kálmán – bizonyára nyomatékos kérésre – a közelgő Pártkongresszus kapcsán fogalmazta meg gondolatait:

Most, a Pártkongresszus előtt úgy érzem – mint minden magyar dolgozónak –, nekem is számot kell vetnem magamban azzal, mit jelent számomra az az új, gazdag és egyre jobban kiteljesedő élet, amit a párt teremtett számunkra. Ez az új élet egy új, tisztult és nemes művészet kibontakozását tette lehetővé hazánkban. Mi, művészek új közönséggel találkozunk a színházakban, és a körülöttünk zajló teremtő élet, az országot építő lázas iramú építő munka erőt és ösztönzést adott nekünk ahhoz, hogy alkossunk. (...) Vallom, hogy a Párt, mely harcosan küzd a békéért, az én Pártom is.

Valahogy beugrik: „Ez a lea nem az a lea.” Képzeljük hozzá a monoklit is.

Budapest, 1960. március 30. Latabár Kálmán Kossuth-díjas színművész (j2) és felesége (j) (született Walter Katalin) gyermekeik, ifjabb Kálmán (b) és Katalin (k) előadását hallgatják a XIV. kerület Aréna út (Dózsa György út) 17. szám alatti otthonukban Forrás: MTI/Bojár Sándor

Szappan, krém, harisnya kávé, kakaó és egy fegyelmi

Gáspár Margit közbenjárására az érintettek végül felmentést kapnak a szemináriumi vizsga alól. De hamarosan jön az újabb affér.
Az ötvenes évek elején Latabár Kálmán operettszínházi szerepei mellett olyan propagandafilmekben játszik, mint a Dalolva szép az élet, a Civil a pályán, A selejt bosszúja, A képzett beteg, Péntek 13, Ifjú szívvel, Állami áruház.
Mindezzel együtt találnak fogást rajta.
A Színház és Mozi 1953. január 23-i számának címlapján együtt mosolyog az Állami áruház két másik főszereplőjével, Petress Zsuzsával és Gábor Miklóssal.
Utóbbi kollégája – bizonyára erős presszióra – február 28-án vezérszónoka a Magyar Színház- és Filmművészeti Szövetség gyűlésének, melyet azért hívtak össze, mert az Operettszínház több művésze részt vett egy vendégségen a török nagykövet otthonában. A szónok hangsúlyozza:

Ott voltak egy olyan ország képviselőjének rendezvényén, amely ellenségesen szemben áll a békemozgalmakkal, a Szovjetunióval és Magyarországgal.

Hozzáteszi:

A török nagykövet annak a kormánynak a hivatalos képviselője, amely fegyveresen vett részt a koreai mészárlásokban.

A szónok szavaiból az is kiderül, hogy az államvédelem részleteiben ismeri a vendégségen történtekeket:

Magyar művészek olyan ajándékokat fogadtak el házigazdai kedveskedés címén, ami arcpirító kell, hogy legyen minden magára valamit is adó ember számára. Szappant, krémet, harisnyát, kávét, kakaót kaptak a művészek.

A megvádoltak közül néhányan, köztük Latabár Kálmán, védekezni próbálnak.

A szónok válasza:

Elég nehezen hihető, hogy néhány operaénekes és Latabár Kálmán, valamint Bródy Tamás karnagy csak fél órát tartózkodott a hivatalos képviselő magánlakásán.

A szónoklat után a gyűlésen jelen lévő szakmabeliek hosszan ostorozzák az Operettszínház bűnbe esett tagjait.
Szakáts Miklós, a Vígszínház színésze úgy fogalmaz:

Minden becsületes magyar színész felháborodott, amikor megtudta, hogy az Operettszínház egyes művészei elmentek egy idegen, imperialista követség vacsorájára, és egészen megalázó módon ajándékot fogadtak el.

(Szakáts Miklóst 1956 után majd örökre eltiltják a pályától, mert részt vesz Darvas Iván bebörtönzött bátyának kiszabadításában, ugyanakkor már 1957-től filmezik, 1960-ban pedig a Magyar Néphadsereg Színházában – az egykori és jelenlegi Vígszínházban – Szendrő József rendezésében eljátssza szerepálmát, a Cyranót – 1957-es beszervezése után ügynöki fedőnevét is Rostand hőse után választja. Szakáts Miklós későbbi disszidálása után a CIA magyar kémeket kiképző iskolájában tanított. Sz. Á.)
A Magyar Színház- és Filmművészeti Szövetség gyűlését követően Latabár Kálmánt értesítik, hogy fegyelmi tárgyalását 1953. február 15-én tartják a Népművelési Minisztériumban.

A színész Szirtes Györggyel, az Operettszínház gazdasági igazgatójával készül fel a tárgyalásra – tragikusra hangolt védőbeszéddel, melyben a színész közéleti tudatlanságára hivatkozik – a Sztálin (ma Andrássy) úti Sport presszóban.

1962. Egyiptom, Kairó az Egyiptomi Régiségek Múzeumának parkja, középen Psota Irén, Latabár Kálmán és Pécsi Sándor színművészek. A felvétel az Egyiptomi történet című film forgatásakor készült. Háttérben jobbra Auguste Mariette francia régész, egyiptológus szobra, távolban a Kairó-torony Forrás: Fortepan/Inkey Tibor

Utóbb a „törökügy” csaknem valamennyi érintettje kisebb-nagyobb büntetést kap: fizetésmegvonást, időleges eltiltást a színpadtól, egyéb munkától. Az ötvenkét éves Latabár Kálmán pedig a következő levelet, amely a Népművelési Minisztérium személyzeti osztályvezetője szignált B. L.-ként:

Kedves Latabár Úr! A Népművelésügyi Minisztérium fegyelmi hatósága Önt nem tiltja el jövőbeni színészi működésétől. Reméljük, hogy Ön népi demokráciánk és Pártunk elleni kisiklását jó munkával teszi feledhetővé.

Abban az évben a Kiváló Művész címet is elnyeri.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!