Díjátadóval zárult az Opera legutóbbi évada

Haja Zsolt és Ókovács Szilveszter
Vágólapra másolva!
16 bemutató, 56-féle repertoárdarab, összesen 404 előadás, amiből 297 kőszínházban, 107 turnén, illetve vendégjáték részeként valósult meg az Opera legutóbbi évadában. 
Vágólapra másolva!

Összesen 404 előadás valósult meg a Magyar Állami Operaház legutóbbi, Puccini Itáliája elnevezésű évadában. Ezekből 297 kőszínházban, 107 turnén és vendégjáték részeként valósult meg. Az Opera művészei az Erkel Színházon és a próbaüzemben megnyílt Eiffel Műhelyházon kívül további három fővárosi helyszínen, 25 vidéki és 13 külhoni magyarlakta településen, valamint 9 külföldi nagyvárosban fordultak meg Dél-Koreától az Egyesült Államokig, és

léptek fel körülbelül 350 ezer néző előtt.

Az intézmény a június 17-én megrendezett évzáró Csillagóra gálaesten jutalmazta az eltelt évad legkiemelkedőbb művészi teljesítményeit. Európában, kiváltképp német nyelvterületen az operavilág legrangosabb kitüntetésének számít a Kammersänger-cím, amelyet az Opera vezetése 2012-ben honosított meg a magánénekeseknek odaítélhető „A Magyar Állami Operaház Kamaraénekese” cím létrehozásával. Az elismerés, amely kiemelt honoráriummal párosítva egy évadon át illeti meg a kitüntetettet, az aktív szólisták iránti megbecsülést kívánja kifejezni, értékelve tehetségüket és teljesítményüket. A balettművészek körében azonos célt szolgál a „A Magyar Nemzeti Balett Étoile-ja” cím, amely a francia balett hagyományaiból táplálkozik.

Balga Gabriella Forrás: Csibi Szilvia

A 2019/20-as évadban az opera és a balett műfaját egyaránt jelképező, hattyút formázó Herendi porcelán díj egyik kitüntetettje Balga Gabriella. A felvidéki születésű lírai koloratúr mezzoszoprán 2012-ben debütált az Operában. A számos nemzetközi énekverseny első helyezését kiérdemlő énekes az idei évben Puccini Edgar című operájának magyarországi premierjében és a novarai Teatro Cocciában bemutatott két kortárs olasz egyfelvonásos, Giampaolo Testoni Fantasio és Fortunio című műveinek címszerepeiben is debütált. Emellett a zágrábi Hunyadi László vendégjátékban, A varázsfuvolá-ban, A hugenották-ban, valamint az Olasz nő Algírban és a Così fan tutte című vígoperákban, illetve a Háry János című daljátékban is kivívta a közönség elismerését.

Boncsér Gergely Forrás: Csibi Szilvia

Ugyancsak az Opera kamaraénekesi címének birtokosa a következő évadban Boncsér Gergely. A miskolci születésű tenor 2008-ban lett két évig a Magyar Állami Operaház ösztöndíjasa, majd a 2010-es években mind fajsúlyosabb szerepekben bizonyította tudását, miközben a Budapesti Operettszínháznak is népszerű bonvivánja lett. A 2016-ban Simándy József-díjjal is kitüntetett énekes A Nyugat lánya-, a Gioconda- és a Manon Lescaut-premierekben is főszerepet énekelt, de közreműködött a Krizantémok, avagy Liù halála című vegyes műfajú alkotás bemutatójában is, míg a repertoárból A hugenották és a Bohémélet főszerepeiben is nagy sikert aratott, beugrásával pedig Gregory Kunde áriaestjének fináléját is megmentette.

Haja Zsolt és Ókovács Szilveszter Forrás: Csibi Szilvia

Szintén kamaraénekesi címmel díjazta az Opera vezetése Haja Zsolt munkáját. A számos énekversenyen díjazott debreceni bariton ugyancsak 2008-ban mutatkozott be a Magyar Állami Operaházban. Az elmúlt évadban részt vett a Carmina Burana, a novarai Fantasio és Fortunio, valamint az Edgar premierjében, emellett alakította Petúr bánt Beregszászon, New Yorkban és az Erkel Színpadán, a Bohémélet Marcellóját Szegeden és Dunaszerdahelyen félig szcenírozott változatban, Budapesten kétfajta rendezésében énekelte, de a Leoncavallo-féle Bohémek-ben is bemutatkozott Rodolfóként. A Székely fonó előadással megjárta a V4-országok fővárosait, de volt Háry János, szerepelt a János vitéz-ben, a Porgy és Bess-ben és a Bajazzók-ban is.

Melnik Tatiana Forrás: Csibi Szilvia

A „Magyar Nemzeti Balett Étoile-ja” (Csillaga) címet a következő évadban Melnik Tatiana első magántáncos viselheti. A Permben végzett táncművész 2015 óta egyik vezető szólistája a Magyar Nemzeti Balettnek. Az elmúlt évadban részt vett a Sylvia Pas de Deux és A tökéletesség szédítő ereje – The Vertiginous Thrill of Exactitude című balettbemutatókban, utóbbi előadással a Nemzeti Táncszínházban – mind a Millenárison, mind a Müpában –, valamint Brnóban is fellépett. Emellett táncolta A diótörő, a Giselle, A bahcsiszeráji szökőkút, a Sylvia és a Hófehérke és a 7 törpe főszerepeit, A víg özvegy-gyel Zágrábban, A hattyúk tavá-val, a Don Quijoté-val és a LOL-esttel New Yorkban is bemutatkozott, de részt vett két Hans van Manen-koreográfiáival az Operát az Operából! belföldi turnéján, és számos külföldi gálafellépésen is képviselte az együttest.

Ókovács Szilveszter, Csiki Gábor karigazgató és Tóth G. Zoltán Forrás: Csibi Szilvia

Második alkalommal adták át a „Magyar Állami Operaház Énekkarának Kamaraművésze” címet az Opera Énekkar egyik tagjának, idén Tóth G. Zoltán részesült az elismerésben, aki csaknem három évtizede meghatározó tagja az együttesnek.

Solymosi Tamás balettigazgató és Majoros Balázs Forrás: Csibi Szilvia

Az ugyancsak második alkalommal odaítélt „Magyar Nemzeti Balett Kamaraművésze” címet Majoros Balázs címzetes magántáncos érdemelte ki, aki idén a Bedroom Folk című darab premierjében lépett színpadra, de táncolta A vágy villamosá-ban Stanely szerepét, fellépett A diótörő, a Giselle, A bahcsiszeráji szökőkút és a Hófehérke és a 7 törpe előadásaiban, az OMG-esten a Téma és variációkban működött közre, és nagy sikert aratott a New York-i Don Quijoté-ban a cigányfiú szólójával. Ötödik éve zenekari művész is részesül az egy évadon át tartó elismerésben.

Kiss Sándor és Ókovács Szilveszter Forrás: Csibi Szilvia

A „Magyar Állami Operaház Kamaraművésze” címet ez alkalommal Kiss Sándor klarinétművész vehette át, aki csaknem két évtizede az együttes megbecsült tagja, művészi alázattal és nemzetközi színvonalú kvalitásai révén pontosan kíséri a színpadi művészek munkáját.

Hagyományosan a Csillagóra Gálaestet megelőzően, bensőséges hangulatú ünnepségen adják át az Opera azon elismeréseit, amelyeket a dalszínház egykori jeles művészeinek és kiemelkedő egyéniségeinek emlékére alapítottak. Az Erkel Színház Bernáth Aurél-termében megtartott eseményen a kiváló basszista, Székely Mihály emlékét őrző plakettel idén Palerdi András magánénekes munkáját ismerték el, aki az évadban a Manon Lescaut premierjében Geronte-ot alakította, de Porgyként, az Olasz nő Algírban Musztafájaként, A varázsfuvola Sarastrójaként és a Nabucco Zakariásaként is láthatta a közönség, míg a New York-i vendégjáték alkalmával Kékszakállú szerepében aratott sikert.

Az egykori főrendező és vezető tervező, Oláh Gusztáv nevét viselő emlékplakettet Alexandru Agache magánénekes kapta meg, aki idén a Gioconda bemutatóban Barnabát alakította, de a Nabucco címszerepében és a Bajazzók Toniójaként is ünnepelte őt a közönség.

A karmestereknek és hangszeres művészeknek adható Ferencsik János-emlékdíjban Kovács Judit, az Opera Zenekar hegedűművésze részesült, míg a Komor Vilmos karmester emlékére alapított plakettet Csige Attila üstdobművész vehette át.

Alexandru Agache, Fekete Veronika, Kovács Judit, Lisztopád Krisztina, Csige Attila és Palerdi András Forrás: Csibi Szivlia

Az Operaház egykori elismert jelmeztervezője, Márk Tivadar emléke előtt tisztelgő plakett idei díjazottja Lisztopád Krisztina jelmeztervező, aki többek közt a Porgy és Bess, A tündérkirálynő, A tenor és A telefon című produkciók öltözékein is dolgozott. Az Erkel Színház egykori főügyelője, Gela Lajos emlékére alapított plakettben, amelyet az Opera művészeti támogató területén dolgozó munkatársa kaphat meg, Fekete Veronika feliratozó részesült.