Vágólapra másolva!
A Hajógyári-szigeten egy egész júniusban gyereknap lesz a hétvégéken. A hagyományoknak megfelelően minden program ingyenes. Az első hétvégén fellép Halász Judit, majd rajzfilmslágereket idéz meg a Daniel Speer Brass, lesz színház, különféle kreatív foglalkozások, kalandpark, komédia, és a szülőknek is kedvezve, retro videojáték sátorral is készülnek.
Vágólapra másolva!

Most hétvégén indul a Generali Gyerek Sziget a Hajógyári-szigeten, tehát a hónap minden hétvégéjén ingyenes gyerekprogramokkal várják a családokat. Az első napon a Generali Nagyszínpadon a Daniel Speer Brass egy sereg rajzfilm és film zenéjét adja elő rézfúvósokon, míg vasárnap a Gyerek Sziget elmaradhatatlan vendége, Halász Judit énekel a gyerekeknek. A Kabóca Bábszínház egy szórakoztató mesével készül, de a különleges hangszerek világában is elkalandozhatnak az interaktív hangszerbemutatón, a HangolÓra programhelyszínen.

A Nagyszínpad mellett még rengeteg helyen lesz program.

A Cserkésztáborban például kipróbálhatják az akadálypályát, számháborúban vehetnek részt, kedvenc meseszereplőiknek segíthetnek a Meseerdőben, de különféle apró tárgyakat is alkothatnak. A Kézműves palotában lesz virág nemezelés és agyagozó műhely is. A Gyerek Paradicsomban a M!ND kreatív foglalkozásain pedig képzőművész hallgatók mutatják meg, miként lehet a természetben rejlő kincsekkel műveket létrehozni. A DEMO Wood design film workshopon pedig a filmezés világába nyerhetnek betekintést a 10-14 éves gyerekek.

Igazi kalandokkal készülnek a Generali Sportparkban a Gladiator Run szervezői, ahol 15 különféle akadályon küzdhetik át magukat a bátrabbak, de hasonló izgalmakat várnak az íjász helyszínen és a Generali Bringaszigeten is, ahol egészen három éves kortól készülnek bringás játékokkal. Idén is lesz óriás ugrálóvár, trambulin és zsonglőrjátszóház is. A Karamella Cirkuszvilágban egy

igazi mesés helyszín várja a gyerekeket,

ahol minden a feje tetejére állt: hullámzó ágy, száraz víz, selyem paradicsomlé és bedugaszolt ajtók rejteke található itt. A Gyerek Szigeten minden évben ügyelnek arra is, hogy a gyerekekkel megismertessék a növényeket és az állatvilágot, hogy környezettudatos felnőttekké váljanak. Így ezen a hétvégén a Gyerek Paradicsomban kiskertészként lehet majd szorgoskodni, virágot ültetni, locsolni, növényjelölőt, palántázó poharat készíteni, de a gyógynövényekkel is megismerkedhetnek, míg az Állatsimogatóban a falusi állatokkal barátkozhatnak össze közelebbről.

A felnőttek is élvezni fogják a Retro videojáték sátor kínálatát. Itt ugyanis meg lehet nézni és ki is lehet próbálni az elmúlt 40 év videójáték konzoljait és az otthoni számítógépek ismertebb darabjait, de a gyerekek is biztos élvezik majd szüleik egykori kedvenceit. További részletekért érdemes a hivatalos oldalt böngészni.