Földi Lea hamar a jók között is a legjobb lett

Vágólapra másolva!

„A balett korai szakma, korán kezdtünk, korán végzünk” – mondja Földi Lea, a magyar balett egyik kiemelkedő táncosa. Kilencévesen nem akarták felvenni a Balettintézetbe. Ő azonban ezt nem volt hajlandó elfogadni, azt mondta, hogy „balerina leszek, és kész”. Ezért édesanyja írt egy levelet az akkori vezetőknek, hogy tegyenek kivételt. Így indult abban az évben plusz egy fővel a csoport. Jól mutatja Földi Lea tehetségét és kitartását, hogy már fél évvel később a legjobbak közé tartozott. Ma pedig a Magyar Nemzeti Balett címzetes magántáncosa, és nemrég részt vett egy nagyon sikeres New York-i turnén, ahol óriási sikert aratott, a közönség a darab végén tombolt. Közben pedig itthon is nagy sikere van minden fellépésének.

Mágó Károly

Vágólapra másolva!

Diótörő Földi Lea A vágy villamosa

Korábban azt mondta, hogy azért is nagyon jó dolog a balett, mert az egy mérhető dolog. Mire gondolt pontosan?

Kézzelfogható dolog a balettban elsősorban a kinézet. Az ember, ha ránéz egy balerinára, akkor rögtön látja, hogy mivel foglalkozik: izmos, szálkás a teste, arányos. Ha ez megvan, az embernek sikere lehet a szakmában. És ezután jön a technika. Technika nélkül az ember nem tud kimenni a színpadra. Nem véletlenül tanulunk tíz évet a Táncművészeti Főiskolán. Ott szépen felépítenek minket fokra-fogra, csak ezután lehet fellépni a színpadra.

Látványos és mérhető dolgok például, hogy mennyire van kifordítva a láb, a lábfej mennyire van átfeszítve, hogy hány piruettet, forgást tud leforogni, hogy milyen magasra tud ugrani, milyen magasra tudja emelni a lábát.

Az mindig egy nagy vita a balettművészek között, hogy „igen, igen, hogy sportosak vagyunk, de nem vagyunk élsportolók” – én is ezt támogatom. Mi művészek vagyunk. A balett művészet, nem sport, noha igaz, hogy az embernek van egy igen sportos oldala.

Vannak olyan dolgok, amelyek bizonyos adottságok nélkül nem mennek. Ilyen például az éneklés: ha valakinek nincs megfelelő hangterjedelme, lehet a világ legszorgalmasabb embere, nem fog menni. Vannak ellenpéldák is, mondjuk egy hangszeres játék. A balett az előbbibe sorolható, és önnek ilyen szempontból mondhatjuk, hogy szerencséje van...

Azért szorgalommal sok minden javítható: ha az ember éjt nappallá téve a teremben van, akkor komoly eredményt tud elérni, de hát igen, vannak a genetikai dolgok: ha valakinek széles a csípője, mindig is az marad. Hála a jó istennek, igen, nekem jók az adottságaim.

És akkor, ha megvannak az adottságok, jöhet a munka?

Engem első körben nem is vettek fel...

Az a bizonyos plusz egy... Hogy is volt?

Kilencéves voltam, és nekem nem volt más, csak a balett. Teljesen szemellenzős voltam. Eldöntöttem, hogy balerina leszek, és így is lett.

Amikor nem vettek fel a Balettintézetbe, egy napig sírtam, aztán mondtam, hogy „nem baj, én akkor is az leszek”.

Édesanya meg ott állt, és teljesen kétségbe esett. És akkor jött az ötlete, hogy ír egy szívhez szóló levelet az akkori igazgatónak, hogy esetleg történjen valami.

Az lett a válasz, hogy kivételesen indítunk egy olyan csoportot, amelyben nem 18 gyerek vehet részt?

Igen, én voltam a 19.

Később érezte, hogy ön a „+1”?

Én nagyon hamar az élvonal élére kerültem. Első évben volt 5-6 ötös, és én köztük voltam. Ez is jelentőséggel bírt. A levélben korábban azt írták, hogy félévente lesznek rosták, és akár figyelmeztetőt is kaphatok, akár ki is eshetek. Egyik sem történt meg, és

már az első balettvizsgán éreztem, hogy elnyertem a mesterek bizalmát.

Hisz abban, hogy minden ember életében vannak meghatározó, az ember életét befolyásoló pillanatok.

Igen.

De azért, ha van is ilyen, az nem kilencéves korban szokott megtörténni...

(Nevetés) A balett korai szakma, korán kezdünk, korán végzünk. Az, hogy engem akkor felvettek, egy fordulópont volt. Tíz év alatt sok minden történik az emberrel, hullámvölgyek, hullámhegyek, amikor egy kicsit teltebbek vagyunk, változásokon megyünk keresztül.

Előbbit önről nehéz elképzelni...

Pedig ez volt az életemben az egyetlen nehéz korszak.

Akkor hány éves volt?

15-16.

Mi volt a legtöbb, amit egy nap a tánccal töltött?

Ez szerintem pont most volt, amikor a New York-i turnénkra készültünk. Tényleg 12 órát bent voltam a teremben.

Ezt hogy lehet bírni?

Nagyon nehezen.

Ilyenkor mindene fáj?

Igen. Vannak könnyebb darabok, és nehezebbek. Ott szinte a 12 órának a felét nagyon nehéz darabokkal töltöttem. Köztük volt az idei premier: William Forsythetől a Tökéletesség szédítő ereje.

De közte volt tavaly A vágy villamosa is, amely szintén nem sorolható a könnyed darabok közé...

Igen. Ez megmondom őszintén,

büszkeséggel tölt el. Nagyon boldog vagyok, hogy a Magyar Nemzeti Balett igazgatója, Solymosi Tamás ilyen komoly feladatokat is rám mer bízni. Emlékszem, el se mertem hinni, amikor Venekei Marianna közölte velem az örömhírt, hogy nekem szánta Stella szerepét, és azt, hogy balettigazgató úrnak nem volt ellenvetése, sőt, támogatta a döntését. Azóta még egy vágyam valóra válhatott, mert a 2017-es premier után egy évvel, Solymosi Tamás és Venekei Marianna úgy határozott, hogy Blanche szerepét is eltáncolhatom. Nagyon köszönöm nekik mind a bizalmat, mind a lehetőséget.

Sokszor mondják, hogy táncos és mester gyakran kerül anya-lánya kapcsolatba. Önnel is így történt?

Igen, drága-drága Aradi Mária mesterem hatodik után vett át minket, és gyakorlatilag az első óra után nagyon bensőséges kapcsolat alakult ki köztünk. Ő meglátta bennem a tehetséget, és nem hagyott addig, amíg teljesen ki nem csiszolt, ha ez a munka még nem is ért véget. Akkor egy nagyon komoly fejlődésen estem át. Nehéz, kemény balettórákat tart, ami nekem nagyon hasznos.

Ha jól tudom, nem szakadtak el, a mai napig munkakapcsolat van önök között.

Az Operában hetente más tartja a balettgyakorlatot reggel, és ezt van, hogy ő teszi, de az még jobb, amikor vele gyakorolhatok egy bizonyos szerepre, például A diótörő-t is vele próbáltam. Azt szeretem benne, hogy nem tudom, hogy milyen mágiát használ, vagy hogyan tud úgy elvarázsolni, de amikor vele próbálok, úgy megyek fel a színpadra, hogy úgy érzem, hogy nincs bennem félsz. Vannak olyan dolgok, amelyeket „C-elemeknek” hívunk, amikben van a hibaszázalék. Nem ezer százalék, hogy minden mindig tökéletesen sikerül. Nála ezektől nem félek annyira, elhiteti velem, hogy meg tudom csinálni. Ez nagyon sokat jelent egy táncosnak, ha érzi a hátulról jövő bizalmat.

A New York-i turnét csak egy fél mondattal említette, de azért az egy nagyon sikeres dolog volt. Hogyan élte meg?

Az egy fantasztikus dolog, hogy eljutottunk New Yorkba.

Fantasztikus, ha a közönség tombol nekem, főleg, ha az külföldön történik. Leírhatatlan!

Még mielőtt kiértem New Yorkba, az én plakátom már kint volt a színházban.

Mennyire fontos a közönség reakciója? Mennyire tudja feldobni vagy elkeseríteni?

Szerencsére, amikor komoly szerepeim voltak, bukással nem találkoztam, csak nagy tapssal.

Ez mindig nagyon jó érzés. Legutóbbi nagy szerepemnél, amikor már a függöny előtt voltunk, mentünk ki meghajolni, és akkor még jobban érzékelhető a közönség reakciója – csak egy zenekari árok választ el minket az első sortól, és az a kitörő tombolás és taps, ami akkor minket fogadott, arra egész életemben emlékezni fogok. Szerintem egy művész ezért is dolgozik, hogy elérje a közönséget.

Ez a közönség reakciója. Ki az, akinek a véleményére ad?

A mestereim, a felkészítő balettmesterem, a már említett Aradi Mária mesternő véleménye nagyon fontos. Nemrég egy bemutató után könnyes szemmel mondott nekem nagyon-nagyon szép dolgokat. Ő egy elég kemény nő, nagyon erős jellem, és az egy hihetetlen dolog, hogy ő elsírta magát. Meg, hát ugye a párom, Bence reakciói (Apáti Bence, a Magyar Operettszínház balettigazgatója – a szerk.). Ő is mindig ott van az előadásaimon, és mindig támogat. Édesanyám, édesapám mind a ketten színészek, ahogy a testvéreim is. Csak művészekkel vagyok körülvéve. Mindannyian az iskolától kezdve az operás éveimen át, ha esetleg volt valami bajom, vagy esetleg támogatásra szorultam, mindig ők voltak az elsők, akikhez fordulhattam. Édesanyám már kifejezetten kisiskolás korom óta beszélgetett velem egyfajta művészi töltetről.

Arról, hogy tud egy darabot megérteni?

Igen. Már akkor arról beszélt nekem, hogy minden mozdulat mögött legyen egy-egy gondolat. Minden ujjpercrezdülésben legyen benne a szerep. Hogy ne csak technikát vigyek fel a színpadra, hanem azt a táncot úgy táncoljam el, ahogy a szerep megköveteli. Legyen az Esmeralda, legyen az cigányszóló vagy bármi más. Ez az egész gyerekkoromtól belém ivódott, és

már csak így tudok készülni egy szerepre, és mindig, miután vége van a próbának, azon szoktam gondolkodni, hogy mit hogyan kellene éreznem, itt mi a karakter indíttatása.

Ezt a fajta hozzáállást a darabokhoz az édesanyámnak köszönhetem.

Mi az, amire nagyon készül, és esetleg mi még nem tudhatunk róla?

Egyelőre előttem is titokzatos az Eiffel Műhelyház, ahol a következő darabunkat fogjuk előadni, a Girls in Focus című, modern darabot. Arra fogunk készülni. Maga a darab az év elején a Müpában ment, most pedig át fogjuk vinni az Eiffel Műhelyházba, ez lesz a megnyitó előadása az Eiffel Csarnoknak. Ez tényleg nagy dolog.