Hobo: Az erdélyi magyar kultúra egyik legfontosabb helyszínére jutottam el

Hé Magyar Joe! Földes László Hobó Vidnyánszky Attila Hé, Magyar Joe! című darab fotós próbája a Nemzeti Színházban
Hé, Magyar Joe! című darab fotós próbája a Nemzeti Színházban
Vágólapra másolva!
A költészet napjához kapcsolódva tizenkét nap alatt tizenegy előadással lépett fel Földes László, Hobo. Főként Ady-estek voltak ezek, amelyekből kettőt Erdélyben, a Kolozsvári Állami Magyar Színházban adott elő Tompa Gábor, az intézmény igazgatója meghívására. A két est hatalmas siker volt Erdélyben is – az előadások után Hobót nyárra és őszre is meghívták. Nyáron egy Viszockij- és egy Jim Morrison-előadása lesz, ősszel pedig a Vidnyánszky Attila által rendezett Hé, Magyar Joe című darabot mutatják be a Kolozsvári Színházban.
Vágólapra másolva!

Hatalmas siker – újabb meghívások

„Hónapokkal ezelőtt Kolozsvárott találkoztam Tompa Gáborral, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatójával, aki felvetette, hogy lépjek fel a „Hé, Magyar Joe!" című új zenés darabommal, mely a Nemzeti Színházban fut november óta. Természetesen örömmel vállaltam" – mondta Földes László Hobo. – „Ám a budapesti VI. MITEM fesztivál miatt a Nemzeti műszaki emberei május hatodikáig foglaltak, így került szóba az Ady-est."

Földes László Hobo fotó: Talán Csaba


Egy előadást terveztek, de olyan nagy volt az érdeklődés, annyian be szerettek volna jutni a színházba, hogy kettőt kellett szervezni – ugyanazon a napon. Vagyis: volt egy előadás délután ötkor, aztán este 8-kor is.

„Már előző nap odamentünk – éppen emiatt -, mert a két előadás egymás után meglehetősen megterhelő. Az Ady-est életem legnehezebb előadása. Komolyan készülni kell rá. Játszani is nehéz, befogadni is, és a tartalmi része nagyon súlyos. Több komoly előadásom van – például Pilinszky, Csokonai vagy József Attila -, de Ady a legsúlyosabb mind közül. Soha nem vállalok napi két előadást – pláne az Ady-estből. Iszonyatos koncentráció, hatalmas súly, amit visz az ember és próbál átadni. Szellemileg ebben az előadásban fáradok el a legjobban. Hatvanöt perces, talán valamivel hosszabb. Szóval, kicsit tartottam ettől, hogy milyen lesz kettőt játszani egy napon, de végül szerencsém volt. Egy ilyen ripacsnak, mint én vagyok, mindig szerencséje van. (Nevet.) Az első előadás után azonnal két komoly interjút kellett adnom. Mire a két – csaknem egyórás - interjút elkészítették velem, már kezdődött is a második előadás. Néhány perc szünetem volt csupán. Nem volt időm tehát leereszteni az első után. Így talán könnyebb volt. Aki volt az Aréna-koncertemen néhány hete, azt láthatta, hogy a három órát jól bírtam, hatalmas buli volt. Ott sem volt szünet, nem lehetett leereszteni. Most, Erdélyben, a Kolozsvári Színházban is ez volt a szerencsém, hogy lényegében délután öttől este 9-ig Adyról beszéltem, Ady-verseket mondtam, szünet nélkül."

A két előadás olyan jól sikerült, hogy Hobót meghívták a Kolozsvári Magyar Napokra is.

Felkérték egy Viszockij-előadásra, amelyet Vidnyánszky Attila rendezett, és egy Jim Morrison-estet is ad majd. Ősszel pedig a szintén Vidnyánszky Attila által rendezett Hé, Magyar Joe című színházi előadást mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

A Hé, Magyar Joe! című darab a Nemzeti Színházban Fotó: Polyák Attila - Origo

„Hajszárítóval szárították a pólómat"

Soha nincs sem öltöztetője, sem fodrásza az előadások előtt – de Hobo most kapott egy öltöztetőt Kolozsváron.

„A hölgy, vagy a néni – aki persze legalább harminc évvel fiatalabb volt nálam – az első előadást végigülte. Tele volt a nézőtér, a lámpák ontották a hőt magukból, szóval, dőlt rólam a víz. Utána jöttek az interjúk – nem volt idő foglalkozni a ruhámmal. A második előadás előtt néhány perc volt csupán, amikor ez a mentőangyal megjelent egy hajszárítóval, felakasztotta egy vállfára a csuromvizes pólómat, és pár perc alatt megszárította. Könnyezve nevettem – én még ilyet nem láttam" – mesélte Hobo.

Földes László Hobo fotó: Talán Csaba


Azt sajnálta, hogy legjobb barátja, aki unitárius lelkész, nem tudott ott lenni a kolozsvári előadáson, mert a tanítványaival Zilahon volt egy tanulmányi versenyen. De egy meglepetés mégis érte Hobót – a barátja lepte meg - úgy, hogy ott sem volt.

„Solymosi Zsoltnak sokszor mondom, hogy ő maga a klerikális reakció, aki belekeveredett egy kommunista fattyú életébe – ez meg én vagyok. A kolozsvári előadások után elmentünk a barátaimmal vacsorázni – de a lelkész, aki egyébként a kolozsvári Unitárius iskola és gimnázium aligazgatója, nem tudott eljönni, ahogyan ezt már mondtam is. A vacsora után kértük a számlát, erre jött egy aranyos, fiatalka pincérlány és azt mondta: „a kelikális" (sic!) reakció már kifizette a számlát. A pincérlány maximum 18 éves volt, úgyhogy nem ismerhette a szocialista szlenget, de megpróbálta szó szerint átadni az üzenetet. Mi pedig majd' leestünk a székről a nevetéstől, egyrészt azért, mert a don Zsolt unitárius maffiavezér keze még ilyen helyekre is elér, másrészt a kislány hihetetlen igyekezetén, amivel megpróbálta átadni a régi elvtársak felejthetetlen stílusát. Valahonnan fentről Brezsnyev pedig elnéző mosollyal nyugtázta az apró kiejtési hibát. Persze jóleső meglepetés volt, hogy a barátom még onnan, a távolból is gondolt rám" – mondta Hobo.

A nyári Viszockij- és Jim Morrison-, és az őszi Hé, Magyar Joe! előadásain kívül az unitárius egyházzal is járja majd Földes László Hobo az erdélyi falvakat – szintén ősszel -, ahol verseket énekel és mond.

– mondta Hobo.