Bessenyei Ferenc: akit Isten is színésznek teremtett
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Talán túl könnyen használunk ilyen szavakat, hogy színészkirály, színészóriás, de Bessenyei Ferencet az Isten is színésznek teremtette. Szálfatermet, orgánuma nagyharang, de visszafogottan is tudta használni kivételes, mély hangját. Énektudása kifogástalan, kórustagként kezdte a pályát. Tiszta hitű, tragikus hősök hosszú sorát játszotta el, viszont veleszületett vitalitásánál fogva könnyedén tudott humoros is lenni. Ösztönös színésznek tartották sokan, pedig intellektuális figurákat is bőven játszott, és állandóan kereste a színház értelmét. Hiába volt sikeres, örökké elégedetlen volt, ha nem érezte úgy, hogy hozzátesz valamit a nemzeti kultúrához a munkájával.
1974-ben a sikeres Othello-előadással Leningrádban vendégszerepelt a Madách Színház társulata, különgéppel repültek oda. A repülőtéren sokáig tartott a bíbelődés az útlevelek lepecsételésével. A váróterem ajtajában egyetlen katona állt őrséget: szőke haj, kék szem, Kalasnyikov. Bessenyei Ferenc egészen közel ment hozzá és hosszan nézett a kék szemekbe, de a katona nem látott okot arra, hogy reagáljon még akkor sem, amikor egy furcsa nyelven percekig tartó monológot intéztek hozzá. A társulat tagjaiban meghűlt a vér, mert a váróteremben lévő oroszok a nyugodt hangnemből nem következtethettek arra, hogy miről beszél Bessenyei, de a magyarok közül később bárki feljelenthette volna. Bessenyei arról beszélt a tipikus alkatú orosz katonának, hogy most jól megnézlek, hogy milyenek vagytok ti, akik elnyomjátok a népemet. Egy kis ország tehetetlen ellenetek. Odajöttetek és tankkal lőttétek szét a várost. De ezzel még nincsen minden elintézve, mert nincs mellettetek az igazság.
Én nem tudom, hogy megérem-e, de eljön majd az az idő, hogy Tolsztoj és Csehov népe szégyellni fogja, hogy egykor más népek elnyomója volt.
Valószínűleg nem jutott el a híre a repülőtéri performansznak Aczél Györgyig, mert a jelenetnek következménye nem lett.
2004-es interjújában Bessenyei azon kesereg, hogy bárcsak fiatal lenne még, hogy tehetne azért, hogy az országból újra nemzet legyen. Megint elragadják az érzelmei, ezúttal a balsorsa miatt, hogy élete aktív korszakában ellenséges körülmények között kellett dolgoznia, de azért ő Illyés Gyula és Németh László darabjaiban megtette, amit lehetett. Utólag visszasírja őket, de akkoriban azért nem volt felhőtlen a viszonya például Németh Lászlóval.
Merthogy az ő mondatait is próbálta követni az idegrendszerével, és a színészi érzéke pontosan jelzett, hogy hol vannak a gyenge pontok.
De ez nem érzelmi lavina volt, hanem szakértelem: színpadi szöveg és irodalmi szöveg között különbségek vannak. Németh László levele tanúsága szerint egyrészt elismerte a színész igazságát, de védte a magáét is: sűrítenie kell. Manapság valahogy nem találkozni Illyés Gyula és Németh László drámáival a magyar színházak műsorán, pedig lehet, hogy csak óvatos átdolgozásra lenne szükségük, ahogy ez ma már a Bánk bán-nál természetes.
Bessenyei Ferenc a Nemzeti Színház színésze volt, de kétszer is átszerződött a Madách Színházba, majd vissza. Más színészekben is van türelmetlenség, ha hiába várnak az igazán nekik való szerepekre. Bessenyei Ferenc a rá jellemző temperamentum miatt igen hirtelen meghozta a pályájára vonatkozó döntéseket. Major Tamás igazgatóként valószínűleg azért vette maga mellé rendezőnek Gellért Endrét, mert benne nem látott vetélytársat. Hatalmi értelemben nem is volt az, de a darabokról pontosabb víziói voltak, a színészekkel emberségesebben bánt, Bessenyei Ferenc is vele érte el nagy sikereit. Gellért Endre egész életében súlyos depresszióval küzdött, 1960-ban, mindössze 45 évesen, a Nemzeti Színház sikeres rendezőjeként mégis öngyilkos lett.
Az egész társulatot sokkolta ez az esemény, Bessenyeinek különösen hiányzott az a rendező, akiben megbízott.
Közben kiderült, hogy lerombolják azt a legendás épületet, aminek a helyén ma is egy lyuk van a város közepén, a Blaha Lujza téren. Jött egy-két kevésbé sikerült alakítás, és úgy tűnt, hogy a Madáchban erősebb műhelymunka folyik, úgyhogy Bessenyei gondolt egy merészet. Ezzel a lépésével mindenkit megdöbbentett, mert tizenhárom év alatt az az érzés alakult ki a közönségben, hogy Bessenyei Ferenc örökké a Nemzeti tagja fog maradni. Néhány évad után vissza is tért, de a Madách Színházban is jelentős alakításai voltak. Annak a Hamlet-előadásnak, amit Gábor Miklós címszerepbeli alakítása miatt olyan sokat emlegetnek ő volt a Claudiusa. Gorkij Kispolgárok-jában Tyetyerev szerepét alakította. Kiss Manyi az előadás alatt az öltözőben várt a jelenésére, amikor Bessenyei monológja következett, odalopakodott a díszlet mögé, meghallgatta, csendesen elsírta magát és visszament az öltözőbe. Minden előadáson elsírta magát. 1966-ban történt az az eset, amikor Bessenyei Ferencnek Kossuth igazsága után Görgey igazságát kellett magáévá tennie.
Aztán jött pár kevésbé neki való szerep és felmerült, hogy a már a Hevesi Sándor téren működő Nemzetiben el lehetne játszani a Széchenyi-t Németh Lászlótól, úgyhogy visszaszerződött. Még megmutathatta egy Ivanov-előadásban, hogy Csehovban is otthon van, de megint eluralkodott rajta az érzés, hogy nem benne gondolkodnak a rendezők, nem rá keresnek darabot. A Madáchban pedig adódott a lehetőség, hogy megint Othello lehet, ezért újra színházat váltott. Mutatja, mennyire bízott Ádám Ottóban mint rendezőben Bessenyei, hogy nyolc évvel a Nemzeti Színház bemutatója után, 1976-ban a kedvéért a Madáchban is műsorra tűzték Németh László Széchenyi-jét, mert neki hiányérzete maradt, dolgozni akart még a figurán. Ez egy hosszabb időszaka volt a Madách Színházban, mint a hatvanas évekbeli, egy szerencsétlen eset vetett véget neki. Egyértelműen gyenge volt a darab és nem Bessenyei Ferencnek való a szerep. Nagyobb tűrőképességű színészek ilyenkor elvégzik a munkát, és igyekeznek minél hamarabb elfelejteni azt a szerepet, ami úgysem fog a lexikonban a fontosabb alakításaik felsorolásába belekerülni.
Tekintélyes és kellően diplomatikus színészek vissza tudnak adni úgy egy szerepet, hogy nem ver különösebb hullámokat az eset. Bessenyei Ferenc viszont személyes sértésnek vette a rendezői tévedést.
A Nemzetiben éppen az a zűrös helyzet állt fenn, ami a Katona József Színház kiválásához vezetett. Székely Gábor és Zsámbéki Gábor nem mertek nemet mondani Bessenyei Ferencnek, és szerződtették, de éppen az volt a problémájuk, hogy a többi „régi bölénnyel” sem tudtak mihez kezdeni. Bessenyei kétszer játszotta Lear királyt: 1977-ben a szegedi Dóm téren, 1994-ben pedig a Gyulai Várszínházban. A kettő között az életben is egy kissé Lear királyként viselkedett. Ott volt Bessenyei Ferenc hatvanas évei elején járva, kiváló állapotban, hatalmas szakmai tapasztalattal, a közönség szeretetétől övezve, és sem a Nemzeti Színházban, sem a Madách Színházban nem érezte úgy, hogy a vezető színészek közé számítana.
Lear király megsértődött mindkét lányára és elment bolyongani a pusztába. Bessenyei Ferenc megsértődött mindkét színházára és hivatalosan nyugdíjas lett.
Ez a gesztus leginkább a sértődését volt hivatva kifejezni, szerencsére rengeteget dolgozott még egy-egy szerepre szerződve. 1982-ben Móricz Zsigmond Úri muri-ját mutatta be a Vígszínház. Bessenyei Ferenc ezzel a darabbal is többször találkozott a pályája folyamán: volt Szakhmáry Zoltán és Zsellyei Balogh Ábel is. Mindenki arra számított, hogy ezúttal amolyan „bessenyeis” Csörgheő Csuli lesz majd, aki dörmög és duhajkodik, erre predesztinálja az alkata. Jókora meglepetést okozott vele, hogy sokkal árnyaltabb figurát épített fel: emberi és esendő volt Bessenyei Ferenc Csörgheő Csuli-ja, nem egy szimpla dúvad.
A Nemzeti Színházba is többször visszahívták még Bessenyei Ferencet. Márai Sándor addig nem engedélyezte művei kiadását vagy bemutatását, amíg szovjet megszálló csapatok tartózkodnak Magyarország területén. Bessenyei Ferenc abban a bizonyos 1974-es reptéri monológjában nem tartotta valószínűnek, hogy ezt megéri. Akkor elég reménytelennek tűnt a helyzet, de a történelem kereke olykor hirtelen is tud fordulni, úgyhogy
Márai Sándor A kassai polgárok című drámájának főszerepét 1990-ben Bessenyei Ferenc játszotta a Gyulai Várszínházban és a Nemzetiben.
Tolsztoj és Csehov népével pedig jó ideje kölcsönös udvariassággal kezeljük egymást. 1996-ban szintén a Nemzeti bemutatója volt a Vendégség Páskándi Gézától, a főszerep irgalmatlan szövegmennyiségét könnyedén megtanulta Bessenyei Ferenc. A következő évben kezdett panaszkodni, hogy időnként szédülést érez a színpadon, memóriája sem a régi. Az orvosi vizsgálatok nem mutattak ki konkrét betegséget. Bessenyei Ferenc méltósággal akart visszavonulni, nem tudta volna elviselni, hogy előadás közben egyszer rosszul legyen a közönség szeme láttára. Tőle megszokottan megint hirtelen hozott döntést. Aztán 2000-ben még sikerült rábeszélni, hogy a József Attila Színházban a Légy jó mindhalálig musical változatában játssza el Pósalaky urat.
Bessenyei Ferenc, aki kevesellte a rá osztott drámai hősöket, csak úgy mellesleg gyakran kihasználta énektudását, főleg nyaranta, szabadtéri előadásokban: A szabin nők elrablása, Gül baba, János vitéz, Háry János, Csárdáskirálynő, Marica grófnő, Zorba.
Az, hogy „Ha én gazdag lennék...” a magyar emberek többségének Bessenyei Ferenc hangján cseng a fülében.
Korai filmjei után a Hegedűs a háztetőn-ben bizonyította, hogy nemcsak hadvezéreket tud eljátszani, de kisembert is. Bessenyei a magyar színháztörténet örökös Tevjéje, az Operettszínház háromszor mutatta be/újította fel a népszerű musicalt úgy, hogy ő volt a tejesember: 1973, 1985, 1992.
Voltak idők, amikor a kiemelkedő színészeket foglalkoztatta a televízió, a rádió, a szinkron, filmeztek és színházban sorra kapták a főszerepeket. Nemrégiben történt az eset, hogy egy fiatal színész megkérdezett egy idősebbet, akinek még része volt ebben: hogyan lehetett ezt szusszal bírni? Az idősebb színész röviden eltűnődött, aztán azt válaszolta, hogy fogalma sincsen, utólag valóban hihetetlennek tűnik, hogy mennyit dolgozott. Egy ideig intenzíven filmezett, aztán a filmrendezők bizonyos újabb generációi már nem gondolkoztak Bessenyei Ferencben, de a tévéjátékok is jelentős részét képezik az életművének. Számos színházi munkájának készült el a tévéváltozata: Fáklyaláng, Rembrandt, Az áruló.
1983-ban egészen kivételes alakítást nyújtott Hajdufy Miklós tévéfilmjében (A béke szigete), amelynek a forgatókönyvét Nemeskürty István írta megtörtént események alapján.
1944-ben Komárom polgármestere, Alapy Gáspár mindent megtett a zsidók deportálása ellen, ezért ő is Dachauban végezte. Amilyennek szülötte, Jókai Mór is megírta műveiben, Komárom mindig is egy soknemzetiségű, pezsgő életű kereskedőváros volt árukkal megrakott hajókkal tele kikötőjével és bevehetetlen várával, amivel a törökök sem boldogultak és ahonnan Klapka György is szabad elvonulást kapott. Alapy Gáspár képtelen elhinni, hogy ez a gyalázat az ő szeretett városában megtörténhet, de hiába harcol, semmit sem tehet. A zárójelenetben Bessenyei Ferenc összetört öregemberként áll és nézi a vonuló zsidókat. Egy csendőr ráüvölt, hogy miért nincsen rajta sárga csillag és belöki a sorba. Ő nem tiltakozik, megy a többiekkel. Olyan ez a jelenet, mint Kiss Manyinak a monológ a Kispolgárok-ban, akárhányszor meg lehet könnyezni.
A tévéfilmeken kívül mennyiségben és minőségben hatalmas teljesítményt nyújtott Bessenyei Ferenc a mára klasszikussá vált tévésorozatokban is. Zsurzs Éva rendező minőségi munkát végzett Mikszáth Kálmán regényeinek adaptálásával: A fekete város, Beszterce ostroma, Különös házasság.
Mindegyikben van egy olyan főszerep, amit mintha csak Bessenyei Ferencre írt volna Mikszáth.
Zrínyi Miklósról nem volt megfelelő klasszikus alapanyag, Örsi Ferenc (neki köszönhetjük A Tenkes kapitányá-t is) írt forgatókönyvet a róla szóló sorozathoz, címszerepben: Bessenyei Ferenc, aki még felbukkan például A falu jegyzője és a Mint oldott kéve című tévésorozatokban is. A dvd-kiadásoknak és az M3 csatornának köszönhetően Bessenyei Ferenc a fiatalabbak számára is kortárs marad, még ha száz évvel ezelőtt született is. Soha nem fognak feledésbe merülni azok a klasszikus történelmi filmek sem, amelyekben szerepelt: Föltámadott a tenger, A kőszívű ember fiai, Egri csillagok és Az egy magyar nábob címszerepét is mintha csak neki írta volna Jókai Mór.
Bessenyei Ferenc gondolatai, illetve a róla szóló visszaemlékezések három könyvben is megjelentek és honlapon gyűjtötték össze a róla szóló információkat. Szülővárosa, Hódmezővásárhely is méltó módon őrzi emlékét, 2012-ben róla nevezték el a művelődési házat és művészeti díjat alapítottak a tiszteletére. A Nemzeti Színház is külön eseményt szentel Bessenyei Ferencnek, február 15-én, pénteken 17 órától filmrészletek és pályatársak visszaemlékezései idézik meg őt.