A Svéd Akadémia újabb tagja mondott le a szexuális zaklatási botrány miatt

Jayne Svenungsson
The Swedish Academy's new member Jayne Svenungsson gives her inaugural speech during the Swedish Academy's annual meeting on December 20, 2017 at the Old Stock Exchange building in Stockholm. (Photo by Jonas EKSTROMER / TT News Agency / AFP) / Sweden OUT
Vágólapra másolva!
A 18 tagú Svéd Akadémia újabb tagja mondott le a testület körül kialakult botrány miatt, ezzel már nyolcan hagyták ott az irodalmi Nobel-díjat odaítélő tekintélyes szervezetet.
Vágólapra másolva!

Csak tavaly decemberben választották a Svéd Akadémia tagjává, de szerdán bejelentette lemondását Jayne Svenungsson, a Lund Egyetem teológiaprofesszora. Vele együtt már nyolcan vannak azok, akik a szervezet körül kialakult botrány miatt lemondták tagságukat. Közleményében azt írta a professzor: ironikusnak tartja, hogy a meghalt író, Torgny Lindgren helyét éppen

akkor foglalta el, amikor szexuális zaklatási botrány rázta meg az akadémiát.

Jayne Svenungsson tavaly decemberben tartotta akadémiai székfoglaló beszédét Forrás: AFP/Jonas Ekstromer/TT

Tavaly óta több tag távozott az akadémiáról, idén ősszel azonban három új tagot is választottak a testületbe. Svenungsson a svéd SVT televízióban elmondta, hogy alapos mérlegelés után döntött tagsága visszaadásáról, és ezentúl inkább egyetemi professzori munkájára akar koncentrálni.

A Svéd Akadémia körüli botrány az után tört ki, hogy az egyik tag, a költő Katarina Frostenson férjéről, a svéd kulturális élet egy befolyásos szereplőjéről, a francia Jean-Claude Arnaultról kiderült, hogy számos nőt zaklatott szexuálisan, emellett több alkalommal előre kiszivárogtatta az irodalmi Nobel-díj nyertesének nevét.

Korábbi kimaradások

Legutóbb 1943-ban – és az 1901 óta odaítélt elismerés történetében mindössze hétszer – fordult elő, hogy nem osztották ki a legrangosabb irodalmi díjat. legutóbb 1943-ban, a második világháború forrpontján, azt megelőzően pedig hatszor: 1942-ben, 1941-ben, 1940-ben, 1935-ben, 1918-ban és 1914-ben. Hét alkalommal csak a rákövetkező évben hirdettek győztest: az 1915-ös, az 1919-es, az 1925-ös, az 1926-os, az 1927-es, az 1936-os és az 1949-es díjat is egy évvel később ítélték oda, így eddig ötször fordult elő - 1916-ban, 1920-ban, 1928-ban, 1937-ben és 1950-ben, hogy egy évben két irodalmi Nobel-díjat adtak át.

Arnault-t októberben szexuális erőszak miatt két évi börtönbüntetésre ítélte egy svéd bíróság. A magát ártatlannak valló férfi fellebbezett, ennek tárgyalását a jövő hétre tűzték ki. A botrány miatt az akadémia májusban úgy döntött, hogy idén nem adja ki az irodalmi Nobel-díjat, és szabályzatát is megváltoztatta. Egyelőre a díj jövő évi odaítélése is kérdéses.