Fáradtságra panaszkodott Kálloy Molnár Péter rosszulléte előtt

Kossuthkifli
Kőszegi Ákos és Reviczky Gábor színészek, Balla Ildikó jelmeztervező, Hársing Hilda forgatókönyvíró, Kálloy Molnár Péter színész, Kapitány Iván operatőr, Rudolf Péter rendező-producer, Fehér Béla, a regény írója, Haumann Péter, Lengyel Tamás, Scherer Péter színészek, valamint Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója (b-j) a közmédia új hatrészes sorozatáról, a Fehér Béla regényéből forgatott Kossuthkifliről tartott sajtótájékoztatón a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében
Vágólapra másolva!
Többen úgy gondolják, hogy túlterheltség lehetett az oka Kálloy Molnár vasárnapi rosszullétének. 
Vágólapra másolva!

Vasárnapi előadása alatt lett rosszul Kálloy Molnár Péter, akihez mentőt hívtak az első felvonás után. Egyelőre nincs információ az állapotáról, de a Bors úgy tudja, a 48 éves színész már szombaton

komoly fáradtságra panaszkodott,

és azt mondta, a vasárnapi duplaelőadás nagy stresszt jelent majd számára.

Kálloy Molnár Péter Fotó: Bielik István - Origo

A Luxemburg grófja című Lehár Ferenc-darabot adták elő a Budapesti Operettszínházban, ráadásul kétszer. Kálloy Molnár Péter az első előadáson lett rosszul. A szünetben már mentőt hívtak hozzá, kórházba vitték, és a Bors úgy tudja, a kórházban beavatkozás is történt.

Kálloy Molnár Péter az utóbbi években rengeteget dolgozik, jelenleg hét futó előadásban is szerepel, és rendszeresen járja az országot. Szinte minden este színpadon van, rengeteget forgat, és a szinkronba is sokszor hívják. Többen úgy gondolják, hogy talán az utóbbi időszak felfokozott munkatempója vezethetett a rosszulléthez.