Vágólapra másolva!
Az Operettszínház vasárnapi előadásának szünetében hívtak mentőt Kálloy Molnár Péterhez. 
Vágólapra másolva!

Rohammentővel vitték el Kálloy Molnár Pétert, aki vasárnap, előadás közben lett rosszul. A Luxemburg grófja című Lehár Ferenc-darabot adták elő, és a Bors információi szerint az első felvonásban nem is tűnt fel a kollégáknak, hogy Kálloy Molnár Péter rosszul lenne, így csak a szünetben hívtak mentőt hozzá.

Egyelőre lemondták Kálloy Molnár Péter előadásait Forrás: Origo

A mentők már a színfalak mögött ellátták Kálloy Molnár Pétert, aki meg nem erősített hírek szerint mellkasi fájdalomra panaszkodott. A rosszullét okáról, valamint a színész jelenlegi állapotáról egyelőre nincsenek információk. Egyik kollégája a lapnak azt mondta, „nem vettünk észre semmit Péter rosszullétéből, de a szünetben

és alig pár perc múlva már a mentők is megérkeztek. Nagyon izgulok érte, remélem, semmi komolyabb baja nem lesz.” Kálloy Molnár Péter kedden lépne fel a Dunakeszi Teátrum Kövek a zsebben című előadásában, ami a színház közlése alapján biztosan elmarad.