Újabb befektetője van a Virtuózoknak

Vágólapra másolva!
Újabb befektetővel gyarapodott a magyar komolyzenei tehetségkutató, a Virtuózok. Ha minden jól megy, hamarosan pedig Észak-Amerikában és Nagy-Britanniában is elindul a sorozat.
Vágólapra másolva!

Nemzetközileg is ismert befektető csatlakozik a Virtuózok stábjához. Egyre nagyobb eredményeket ér el a magyar komolyzenei tehetségkutató a nemzetközi piacon. Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság után

több ázsiai ország is érdeklődik a magyar műsor iránt.

Peller Mariann, a Virtuózok alapítója, a Virtuosos Holding Ltd. vezérigazgatója azt mondta, a céljuk, hogy a világ többi országában is megtalálják azt a 2-3 nagy tehetséget, akiket Magyarországon is megtaláltak. „Ez tíz országban harminc, húsz országban hatvan, harminc országban kilencven tehetség. Azt gondolom, hogy ezek a nagy célok” – mondta. A tehetségkutató megjelenését külföldön a magyar műsorhoz hasonlóan, de

az adott országok kultúrájára szabva szeretnék kialakítani.

Peter Draper, a Virtuosos Holding Ltd. alelnöke azt mondta, lehet, hogy nem pontosan ugyanaz a műsor lesz, de meglesznek benne az eredeti műsorhoz hasonló összetevők. „Elvinni innen olyan helyekre, mint Kína, az Egyesült Királyság vagy az Egyesült Államok, elképesztő lenne” – mondta. Bárdossy Mária de Weisz magyar származású venezuelai üzletasszony és Latin-Amerika-szerte ismert filantróp is befektetőként csatlakozott a Virtuózok csapatához. Célja, hogy Dél-Amerikában népszerűsítse a komolyzenei versenyt. Azt mondta, szegény országokról van szó, amiknek sokat kell segíteni, de rengeteg a tehetség, és boldog lenne, ha őket is segíthetné.

A közelmúltban a világhírű operaénekes, Plácido Domingo, valamint az amerikai showman, James Corden is meghatározó tagja lett a Virtuózok csapatának, így a jövőben az amerikai, illetve angol televíziók nézői is megismerkedhetnek a komolyzene legfiatalabb képviselőivel.