Özvegye idegeskedve nyúlt John Lennon leghíresebb dalához

Jövő hónapban döntenek John Lennon gyilkosának szabadulásáról
John Lennon és Yoko Ono
Vágólapra másolva!
Az Imagine című John Lennon-dal feldolgozása is szerepel özvegye, Yoko Ono jövő héten megjelenő albumán, a Warzone-on. Az új verzióban egy templomi orgona kíséri Ono hangját.
Vágólapra másolva!

Yoko Ono templomi orgonával kiegészítve dolgozta fel az Imagine-t új albumán. A híres dal feldolgozása a jövő héten megjelenő Ono-lemezen, a Warzone-on jön ki. Az új verzióban Lennon özvegye egy templomi orgonával támogatta meg a hangzást. Yoko Ono azt mondta, „John örülne, hogy megcsináltam. Az új lemez dalai közül az Imagine volt az egyetlen, ami miatt ideges voltam, mert

Mégis azt hiszem, nagyon fontos volt, hogy elkészüljön, az idegesség másodlagos.” Azt is mondta, hogy élvezte a munkát, fontosnak érezte az Imagine új változatban történt megjelentetését, ezért mindent elkövetett, hogy jó legyen a végeredmény.

Yoko Ono és John Lennon közösen írták az Imagine-t Forrás: Getty Images/This content is subject to copyright./Susan Wood

A 85 éves, japán származású Yoko Ono Warzone című munkája, amely erősen politikai indíttatású, csak néhány héttel fogja követni John Lennon legendás albuma, az Imagine múlt pénteki újramegjelenését. Az Imagine című dalt 1971-ben rögzítette az ex-Beatle, a producerek Lennon, Yoko Ono és Phil Spector voltak. Az özvegy azt mondta, „különleges időszak volt, mindketten egy jobb világról álmodtunk. Amikor befejeztük, egymásra néztünk, és csak annyit mondtunk: valóban megcsináltuk?”

John és Yoko hét albumot készítettek együtt, mielőtt a 40 éves Lennont 1980 decemberében egy őrült meggyilkolta lakhelyük, a New York-i Dakota ház előtt. A rock and roll egyik leghíresebb párja 1969-ben, a vietnami háború idején Amszterdamban, egy szállodai szobában két héten át az ágyában tüntetett látványosan a békéért. „Örülök, hogy az emberek manapság egyre többet gondolnak a békére. Akkoriban számos alkalommal elmondtuk, mennyire fontos, és úgy érzem, sikerrel tettük” – mondta Yoko Ono.