Leslie Mandoki: Nem szabad tolerálnunk az intoleranciát

Leslie Mandoki, Bródy János, Charlie, Gerendai Károly, sajtótájékoztató a Budapest Park
Leslie Mandoki, Bródy János, Charlie, Gerendai Károly, sajtótájékoztató a Budapest Parkban. 2017.07.13 Budapest Fotó: Csudai Sándor
Vágólapra másolva!
Leslie Mandoki a világsiker kapujában ilyen-olyan okok miatt elakadt magyar zenészekről, a történelmi igazságtételről, az Európát sújtó migrációról és a Sargentini-jelentésről is beszélt a 888.hu-nak adott interjújában.
Vágólapra másolva!

A Németországban élő, világhírű magyar zenész, Leslie Mandoki többek között a magyar rocklegendákra való méltó emlékezésről is beszélt a 888.hu-nak adott interjújában. A már épülő Magyar Zene Háza Múzeumában ugyanis

külön helye lesz a magyar rockzene történetének,

erre már ígéretet tett a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa, Baán László. A magyar rocktörténelem legnagyobbjai közül, akikről szerinte mindenképpen meg kell emlékezni egy ilyen helyen, Leslie Mandoki Szörényi Leventét, Bródy Jánost Zoránt, Dusánt, Demjén Ferencet, Charlie-t és a Syrius együttest emelte ki, de megemlítette Török Ádámot, Szakcsi Lakatos Bélát és Radics Bélát is. Ezzel kapcsolatban azt is mondta, hogy „sajnos akkoriban a kommunista magyar állam kulturális vezetése Erdős Péterék irányításával

Ez a sors jutott Demjén Ferencnek és a Syrius zenekarnak is. A Syriusnak a Hungaroton, azaz Erdős Péter általi szándékos és büszkén vallott szétverése szerintem a magyar zenetörténet egyik legnagyobb szégyene.”

Leslie Mandoki Fotó: Csudai Sándor - Origo

Leslie Mandoki egyetértett a 888.hu újságírójával abban, hogy az ellehetetlenített zenészeknek járna a történelmi igazságtétel, mert ahogy fogalmazott, „a kommunizmus megdöntésében – és ebben igazat adok Mihail Gorbacsov barátomnak, akivel sok éjszakát átbeszélgettem erről – nagy szerepe volt a rock- és a progresszív rockzenének”. Mandoki azt is elmesélte, hogy annak idején Gorbacsov azt mondta neki, hogy

a kommunista párt egyik legnagyobb ellensége a progresszív rockzene volt,

mert az volt annak idején a szabadság iránti vágytól felfűtött ellenzéki diákság zenéje. A kortárs magyar könnyűzene nemzetközi sikerességének lehetőségeiről pedig azt mondta, hogy ő nem hisz a menedzselési dolgokban, sokkal inkább a precíz és kemény munkában.

Az interjúban Leslie Mandoki részletesen beszélt a napokban az Európai Parlamentben elfogadott Magyarország-ellenes Soros-Sargentini-jelentésről is. Azt mondta, „mivel a szülőhazámról, Magyarországról van benne szó, én vettem a fáradtságot és elolvastam ezt a jelentést. Szerintem, ha valaki a mai sikeres Magyarországot akarja kritizálni, akkor ennek a jelentésnek a szövegénél komolyabban kéne vennie saját magát. Ez


Ezt nem lehet komolyan venni. Ha valaki elolvassa ezt a politikai jelentést, akkor sajnos azt láthatja, hogy ez csak egy teljesen megalapozatlan, együgyű vagdalkozás, ami egész egyszerűen rosszul van megírva. Ebben a jelentésben nem néztek utána semminek és nem vizsgáltak ki semmit, de szerepelnek benne háromszoros feltételes módban megírt, illetve téves állítások. Leírják, hogy a magyar választások teljesen rendben zajlottak. Majd kritikaként megjegyzik, hogy viszont rossz volt a hangulat. Ez a vád. Ez


Szerintem lenne ott ennél fontosabb feladat is, mint például a kaszinókapitalizmus kapzsi harácsolásának a megfékezése."

Leslie Mandoki, Bródy János és Charlie 2017-ben egy sajtótájékoztatón Fotó: Csudai Sándor - Origo

A kaszinókapitalizmus kifejezést kibontva azt mondta Mandoki: „a kapzsi kaszinómentalitás, a pénzipar és a pénzgazdaság liberalizálása azt hozta magával, hogy az ingatlanárak az egekbe nőttek, hogy a tőzsdei árfolyamoknak már semmi köze a jegyzett cégek fundamentális értékéhez. Mindez a nulla kamatpolitika eredménye, amire csak azért van szükség, hogy a kaszinóban csökkenő árfolyamokra továbbra is lehessen fogadni az okozott károk látszatorvoslása közben.”

Az Európát már jó pár éve sújtó migráció is szóba került, a beszélgetésben, és a Németországban élő Mandoki szerint ezzel kapcsolatban az egyik legnagyobb probléma, hogy a fejlett nyugati világ kizsákmányolja az olyan területek erőforrásait, kincseit, mint Afrika. A másik pedig az, hogy az Unió nem lép fel kellően az embercsempészet ellen. Ahogy mondta,

Azt is elmondta, hogy ma a Facebook még a zárt csoportok posztjai közül is eltávolítja azokat képeket, de az embercsempészetet támogató információkat sehonnan. Szerinte az EU-nak alapvető feladata lenne, hogy csökkentse a migrációt ösztönző tényezőket és hatásokat. A migrációval kapcsolatban azt is mondta: „nem tartom intellektuálisan, etikailag és morálisan sem bölcs gondolatnak, hogy Németországban egyes vezető politikusok azt mondják, hogy az iszlám Németországhoz tartozik. Nem tartom ezt egy okos gondolatnak, mert az EU-ban csak teljesen szekuláris államformák léteznek, miközben mindenhol teljes a vallásszabadság, ami azt jelenti, hogy a vallás az életünk személyes, privát szférájának a része. Ugyanakkor pedig az európai kultúra egyértelműen a zsidó-keresztény kultúra alapjaira épült fel. Teljesen egyértelműen ki kellene tehát mondania ezért a nyugat-európai közvéleménynek, hogy a mi felvilágosult, nyugati és

Én ezt művészként úgy fogalmazom meg, hogy nem szabad tolerálnunk az intoleranciát.”

A mai Magyarországról pedig azt mondta Leslie Mandoki, hogy „szerintem Magyarország egy büszke európai ország, Budapest pedig egy csodálatos kozmopolita világváros. Hála a magyar tartásnak, a zsidóság Budapesten biztonságban van, amit viszont sajnos nem lehet Párizs, Brüsszel vagy Berlin sok kerületéről elmondani.”