Magyarok készítették el a nemzetközi gyerekcsatorna zenéjét

Sound Tailors Kozma Kata, Alpár Balázs és Sebestyén Áron
Sound Tailors Kozma Kata, Alpár Balázs és Sebestyén Áron
Vágólapra másolva!
Magyar zeneszerzők készítették a viág 100 országában fogható JimJam gyerekcsatorna zenei arculatát. 
Vágólapra másolva!

A Sound Tailors zeneszerző műhelyt 2017-ben alapította Kozma Kata, Alpár Balázs és Sebestyén Áron. A média-zeneszerzésre szakosodott csapat a Pannónia Filmstúdióban alakította ki bázisát. Céljuk, hogy hazai és nemzetközi reklámfilmek, kreatív médiatartalmak zenéit, televíziók és rádiók hang-arculatait egyedi módon, csapatmunkában készítsék el. A szerzők már elértek komoly szakmai sikereket: kaptak már Artisjus- és Fonogram-díjat, ők készítették a FINA szurkolói dalt, írtak dalt az Eurovízióhoz.

Sound Tailors Kozma Kata, Alpár Balázs és Sebestyén Áron Forrás: Sound Tailors

A tízéves tapasztalattal rendelkező Sound Tailors zeneszerzőinek legutóbbi sikere pedig az, hogy AMC Networks International által meghirdetett pályázaton elnyerte, és így elkészíthette a nemzetközi JimJam gyerekcsatorna zenei arculatát, amelynél fontosnak tartották az egységességet és a különböző kisebb zenei egységek összekapcsolhatóságát.

„Egy televíziós csatorna esetében a zene koncepciózus felépítése felerősíti a képi megjelenést és egy-egy jelenet vagy logó animációjának játékosságát. Az első lépés az volt, hogy létrehoztunk egy jól felismerhető és játékosan énekelhető „jingle” dallamot, amit Kata elváltoztatott gyerekhangon énekelt. Ezt a dallamot rögzítettük, és pár kreatív megoldással átalakítottuk. Az így kapott arculati elemeket a kisebb szünetközi videóknál Áron és Balázs felhasználta a hangszereléshez.

így kialakítva a csatorna arculatának egységességét. A hangszereléseknél az adott szituációnak megfelelő stílusban szólalnak meg az arculat témái. A bumperek, vagyis a kisebb reklámközi animációk gyártásánál szerettünk volna elrugaszkodni a fő témától, és csak asszociatívan utalni rá egy-egy hanggal vagy hangszínnel. Ezek a három másodperces, kis szünetközi zenék

a naponta akár 150-200-szor elhangzó zenei elemek” – mondták a Sound Tailors tagjai a munkáról.