Dupla koncerttel ünnepli 30. születésnapját a Csík zenekar

csík zenekar
Vágólapra másolva!
Csík János, a zenekar vezetője, hegedűse, énekese az M5 kulturális csatorna Hétvégi Belépő című vasárnap délelőtti műsorában beszét arról, hogy az idén 30 éves Csík zenekar folyamatosan koncertezik, ősszel felvidéki turnéra megy, decemberben pedig dupla budapesti fellépéssel ünnepli meg születésnapját.
Vágólapra másolva!

- mondta Csík János, a zenekar vezetője, hegedűse, énekese az M5 kulturális csatorna Hétvégi Belépő című műsorában.

csík zenekar Forrás: Müpa

Majorosi Marianna énekesnő arrról is beszélt: élvezik az együtt zenélést és

mindannyiuk számára nagyon sokat adott az elmúlt három évtized, a közönség szeretete.

Csík János kitért rá, hogy manapság is hatalmas élmény számukra Erdélyben fellépni. Még akkor is, mondta el a zenekarvezető, ha a népzene tiszta forrásával egyre nehezebb találkozni, a régi énekeket ismerő emberek sajnos egyre kevesebben vannak. Csík János ugyanakkor hozzátette:

Csík zenekar, Majorosi Mariann, Csík János, Szabó Attila Fotó: Mudra László [origo]

Az együttes vasárnap este Polgáron lép fel, augusztus 23-án a szegedi SZIN-en zenél, másnap koncertet ad az ormánsági Kémesen a Bőköz Fesztiválon. Szeptember első napjaiban Erdélyben játszik, októbertől a Felvidéken turnézik,

december 28-29-én pedig dupla születésnapi estje lesz a Budapest Kongresszusi Központban.


Az autentikus népzenét magyar könnyűzenei feldolgozásokkal vegyítő, Kossuth-díjas Csík Zenekar 1993-ban készítette el erdélyi és magyar népzenét tartalmazó első lemezét Boldog szomorú dal címmel, a legutóbbi stúdióalbum, az Amit szívedbe rejtesz 2014-ben jelent meg.

Az együttes tagjai: Barcza Zsolt (cimbalom, tangóharmonika), Bartók József (bőgő), Csík János (hegedű, ének), Kunos Tamás (brácsa, dob), Majorosi Marianna (ének), Makó Péter (szaxofon, tárogató, klarinét) és Szabó Attila (hegedű, gitár, ének).