Meghalt Paudits Béla

Paudits Béla
Budapest, 2009. június 24. Paudits Béla színművész a Volt egyszer egy táncdalfesztivál nosztalgia gálaműsor szereplőinek első találkozóján Budapesten a Remíz étteremben. MTI Fotó: Kollányi Péter
Vágólapra másolva!
68 éves korában meghalt Paudits Béla. A színészt egy hete agyvérzéssel vitték kórházba.
Vágólapra másolva!

Szerdán meghalt Paudits Béla. A múlt héten agyvérzéssel kórházba került színművész szervezete feladta a küzdelmet - írja a Blikk. Gondozója és ápolója egy nappal a kórházba kerülése után már azt mondta, a színész nem ismerte fel, beszélni nem tudott, és lebénult a fél oldala.

Paudits Béla színművész 2009-ben Forrás: MTI/Kollányi Péter

Paudits már évek óta szenvedett különböző egészségi problémáktól. Évekkel ezelőtt gyomorfekéllyel műtötték, ami elfertőződött, és bélcsavarodást kapott. A színművész majdnem meghalt, és teljesen kiábrándult az egészségügyből, onnantól kezdve

nem is nagyon fogadott el kezelést vagy segítséget.

Az elmúlt években pedig többször nyilatkozta, hogy belefáradt a betegeskedésbe.