Szexuális erőszak miatt vádat emeltek a Svéd Akadémia botrányát okozó férfi ellen

Vágólapra másolva!
Megengedhetetlen viselkedés és szexuális visszaélés miatt emeltek vádat az irodalmi Nobel-díjat odaítélő Svéd Akadémiával szoros kapcsolatban álló férfi ellen.
Vágólapra másolva!

Állítólag elégséges bizonyíték áll az ügyészség rendelkezésére, hogy vádat emeljenek Jean-Claude Arnault ellen. Ő az a férfi, aki szoros kapcsolatban áll az Irodalmi Nobel-díjat odaítélő Svéd Akadémiával, ahol nagyjából két hónapja robbant ki miatta a zaklatási botrány. Arnault egész pontosan a Svéd Akadémiához kapcsolódó kulturális központ vezetője volt, és az akadémia egy tagja, Katarina Frostenson költőnek a férje.

A svéd írónő, Katarina Frostenson ellen is felmerültek vádak Forrás: AFP/Olafur Steinar Gestsson

A feleségével szemben is felmerült egy vád, miszerint megszegte az összeférhetetlenség szabályait, mivel nem jelentette be, hogy férjével együtt társtulajdonosa egy olyan vállalkozásnak, amely korábban az akadémiától kapott finanszírozási forrásokat. Arnault-ról pedig 18 nő állította, hogy

molesztálta őket, visszaélt helyzetével, és megengedhetetlenül viselkedett velük.

A férfi egyébként egyértelműen tagadja a szexuális zaklatással és szexuális erőszakkal kapcsolatos vádakat.

Az akadémia tavaly novemberben bízott meg egy ügyvédi irodát azzal, hogy vizsgálja ki az Arnault elleni szexuális zaklatási vádakat. És a Svéd Akadémia áprilisban jelentette be, hogy a belső vizsgálat feltárta, hogy Arnault megengedhetetlenül és erőszakosan viselkedett több nővel. A nyomozás során kiderült, hogy Arnault

egyik áldozatát 2011-ben kétszer is megerőszakolta, a második alkalommal a nőt álmában lepte meg.

A Svéd Akadémián volt egy belső vizsgálat is, ami semmire nem jutott. Illetve arra, hogy sikerült megállapítani, hogy az akadémián nem volt köztudott, hogy ilyen botrányos ügyek történtek. Közben az akadémia hét tagja távozott, köztük a feleség, Frostenson is, aki áprilisban mondott le, akárcsak az 1786 óta működő akadémia első női elnöke, Sara Darius.

Sara Danius, az irodalmi Nobel-díjról döntő Svéd Akadémia első női elnöke a botrány miatt lemondott Forrás: MTI/EPA/TT NEWS AGENCY/Jonas Ekstromer

Az is kiderült, hogy Arnault 1996-tól hét alkalommal, még a díjazottak bejelentése előtt kiszivárogtatta a Nobel-díjasok nevét, azt azonban nem közölték, hogy kikről van szó. A botrány olyan nagy hullámokat vert, hogy a Svéd Akadémia május elején bejelentette:

idén nem adják át az irodalmi Nobel-díjat, jövőre halasztják.

Május végén pedig Lars Heikensten, a Nobel-alapítvány igazgatója azt is közölte, hogy ha nem áll helyre a Svéd Akadémiába vetett bizalom, akkor jövőre sem hirdetnek irodalmi Nobel-díjast.