"A jelenkor útjait próbáljuk felfedezni" - Vitáris Iván

Vitáris Iván, az Ivan & The Parazol frontembere
Vitáris Iván, az Ivan & The Parazol frontembere 2018 február 1-én
Vágólapra másolva!
Az embernek elég csak egyszer feldobni egy Ivan & The Parazol lemezt (vagy persze megkeresni a Spotify-on) és olyan durva ütemek szakadnak a nyakába, hogy pillanatokon belül elege lesz múltból, jelenből, jövőből, mindenből, fel akarja kapni a mellkas aljáig kigombolt inget, felvenni a szakadt tornacipőt, kifeküdni a térre, tépni a gitárt, bömböltetni a Marshallt, kabrióban országokat keresztül szelni és mindennek legvégén megélni a szabadságot. Az elmúlt néhány év rockéletének egyik legizgalmasabb ajándéka az Ivan & The Parazol. Alig 10 év alatt felléptek az összes nagyszínpadon, rockhimnuszokat durrantottak a magyar rock egére, és emellett az East Westben rögzítenek dalokat. Nagyra nőttek, na! Hamarosan végigkoncertezik a nyarat, fellépnek külföldön is, mi pedig még a nagy menetelés előtt beszélgettünk a frontemberrel, Vitáris Ivánnal - például az amerikai lemezfelvételről.  
Vágólapra másolva!

Miért pont az Egyesült Államokban vettétek fel a lemezeteket? Messzebb nem volt stúdió?

Erről az jut eszembe, amikor a Facebook-ra kitettünk egy képet a felvételek közben és valaki odakommentelt, hogy úgy tűnik Európában már túl mainstream lemezt készíteni (nevet). Nálunk ez arról szólt, hogy olyan minőséget és hangzást kerestünk, amelyet egyszerűen ott találtunk meg. A korábbi anyagoknál is élt a fejünkben egy kép arról hogyan kellene megszólalniuk a lemezeknek, de aztán mindig kénytelenek voltunk megkötni a kisebb-nagyobb kompromisszumokat.

Éppen ezért a negyedik lemeznél úgy gondoltuk, hogy engedjük el ezeket a kompromisszumokat és vegyük fel az albumot egy olyan helyen, ahol nem mondhatjuk azt, hogy az egész csak azért lett olyan, amilyen, mert két négyzetméterrel kisebb a feljátszó, vagy éppen akkor megfázott a producer.

Végignéztük azokat a zenekarokat, akik hasonló dolgot csinálnak és megkértük a külföldi koncertjeinket szervező ügynökséget, hogy mondjanak olyan producert, aki felügyelhetné a munkálatainkat. Egy ismertebb garázszenekar producerén keresztül jutottunk el William Anspach-hoz, aki az East West Studio-nál dolgozott sokat. Rengeteg projektben vett részt Justin Timberlake lemezeitől kezdve a Muse-albumokig. Volt olyan, amelyiknél technikus volt, volt amelyiknél producer. Tavaly júliusban utaztunk ki hozzá először és már akkor is látszott, hogy nagyon érzi azt, amit mi elképzeltünk. Jót tett az is, hogy nem csak a rockban mozgott, mert most mi sem száraz, full hatvanas évek kipatikázott hangzását akartuk elérni. Szerettük volna azt, hogy adjon hozzá a hangzásunkhoz valamit, ami eddig nem volt jellemző.

"Nem akartunk kompromisszumot" Fotó: Szabó Gábor - Origo

Meg tudod fogalmazni, hogy végül mi lett ez a valami?

Nagyon sokan nem tudják elképzelni, hogy mi is pontosan az a producer. Egyrészt ugye van az a mondás, hogy a zenész akkor teljesít legjobban, ha jól érzi magát. Ha minden, amit elképzelt és amit szeretne, az elérhető és úgy van, ahogy megálmodta. A producer azért felel, hogy ez így legyen. Ez lehet, hogy a gitáron egy olyan tremolo vagy olyan delay, amit a mi gitárosunk, a Máté szeret. Erre van szüksége ahhoz, hogy kreatívan ki tudjon találni plusz olyan hangzást, ami neki tetszik. Közben pedig fontos, hogy úgy tudjunk feljátszani a stúdióban, hogy nem stresszelünk semmit. Ha meg esetleg nincs meg a hangulat, a producer az, aki ezt észreveszi és szól, hogy inkább menjünk haza aludni és holnap megpróbáljuk újra. Igaz, hogy erre nálunk nem volt lehetőség.

Ha ugyanis mindössze három napod van a stúdióban, mert nincs több pénzed, akkor ez nem opció, akkor fel kell venni keményen.

De még így sem stresszből ment. Tényleg fel tudtuk játszani az East Westben az egész lemezt, mind a 12 számot néhány nap alatt.

Vitáris Iván, az Ivan & The Parazol frontembere 2018 február 1-én Fotó: Szabó Gábor - Origo

Három nap alatt pikk-pakk megvolt minden?

Oké, egy picit azért összetettebb metódus volt ez. Igyekeztünk viszonylag gyorsan felvenni azokat a dolgokat, amelyeknél szükség van a nagy térre. Az East West nagy feljátszója pontosan alkalmas erre: akkora mint az A38, vagy talán még nagyobb is. Egyszerűen kell ez a tér.

Gondoljunk csak bele, hogy olyan dalokat vettek itt fel, mint Frank Sinatra: My Way, Whitney Houston: I will always love you, a Foo Fighters legutóbbi albuma, Stones a kilencvenes években, vagy Jackson Thriller lemeze.

A popkultúra alapművei születtek ott. Elképesztő hely! Egy pár blokkal lejjebb meg van egy pici stúdiója a producerünknek is, ahol aztán lehetett tovább bindzsizgetni a hangzásokkal, vokálokkal, perkával, elektromos dobhangzásokkal. Arra volt még plusz 4-5-6 nap. A munka törzsét fölvettük a nagy helyen, a kis díszítéseket pedig a kis stúdióban. Szóval több volt az, mint három nap.

No és olyan lett, mint amit megálmodtatok?

Hát figyelj, most fogják megkeverni az egészet. A Serial Killer c. dal ugye már megjelent ősszel, én már azzal nagyon meg voltam elégedve.

Most azon gondolkodunk, hogy egész Európában meg szeretnénk mutatni az új lemezt. Ehhez viszont az kell, hogy egy olyan kiadó legyen mögötte, aki komolyabban tudja képviselni az ügyünket és el tud érni felületeket. Erre tökéletes példa az, hogy kiadunk egy Serial Killer című számot, amelyben a Crystal Fighters világsztár zenekar tagja énekel és azt szépen megnézik a YouTube-on 25 ezren. Egy másik zenekar, ami meg kidob valami egészen fura dolgot, beránt 100-200 ezer nézőt egy nap alatt. Egyszerűen azért mert el tud jutni annyi emberhez, szól a rádióban, ott van a tévében. Ez nekünk marha nehéz. Igaz, hogy 2012-től kezdve, amikor a zenekar még csak elkezdett felfutni, nagyon sok lehetőséget kaptunk. Akkor még pont egy nagyon jó hullámot el lehetett kapni - nem is panaszkodom. Csak most az a helyzet, hogy egy olyan lemezt csinálunk, ami mellé nagyon komoly anyagokat lehet odatenni, mondjuk az Artic Monkeys vagy Foo Fighters lemezeit is és szerintem nem fogod rosszabbnak érezni.

"Egész Európában meg szeretnénk mutatni az új lemezt" Fotó: Szabó Gábor - Origo

Mi segít abban, hogy egészséges módon keressétek a lehetőségeket, ne pedig görcsösen erőlködjetek azon, hogy figyeljenek rátok?

Na ez a rettenetesen nehéz! Hogy mennyire mész el bulvárba, elmész-e olyan műsorokba is beszélgetni, ahol nem te vagy az érdekes nekik, hanem az, hogy a Slipknot is éppen mellettünk vette fel a legújabb albumát és dumáltunk velük a stúdió előtt cigizés közben.

Nem szeretnék begörcsölni, nem szeretném, hogy nagyon rámenjünk ezekre a sztorikra.

Meg itt nem görcsölésről van szó, hanem arról, hogyha valamibe belefektetsz csomó pénzt, időt, energiát, inspirációt, marha erős lett a végeredmény, akkor azt szeretnéd is megmutatni minél több embernek. Nem mi akarunk lenni azok, akik azt mondják, hogy jól van, nem jött össze, de legalább megpróbáltuk.

Az az áttörés, amiről 7-8 éve ábrándoztatok már megtörtént? Hogy látod?

Nem tudom, hogy az ember tényleg egy áttörésre vár, vagy egy nagyon sokáig kimeríthetetlen folyamatra. Jobban belegondolva, én biztosan nem azt várom, hogy két év múlva ott legyünk a Glastonbury nagyszínpadán, öt évvel később meg kiöregedett szomorú emberekként hagyjuk az egészet. Inkább egy logikus ívet szeretnék megélni. Mindig legyenek inspirációk és olyan pontok, amelyek azt erősítik az emberben, hogy igenis érdemes menni tovább. Közben pedig azért látjuk azt, hogy itthon mire képes a zenekar és látjuk azt is, hogy milyen lehetőségek vannak Európában, vagy Amerikában. Dolgozunk is ezek kiaknázásán ezerrel. Csak hát tudod az idő meg azért jön és nem kímél. Negyvenévesen hiába csináljuk meg a tizenötödik baromi jó lemezünket, azt már nem biztos, hogy ugyanolyan lelkesedéssel hallgatják majd a 14-15 éves korosztályban.Most vagyunk abban a korban, amikor kihozhatjuk a maximumot. Nem akarom, hogy kihasználatlan lehetőségeket hagyjunk hátra.

"Én biztosan nem azt várom, hogy két év múlva ott legyünk a Glastonbury nagyszínpadán, öt évvel később meg kiöregedett szomorú emberekként hagyjuk az egészet." Fotó: Szabó Gábor - Origo

Nemrég beszélgettem Presserrel, aki sokat mesélt az amerikai sztorijaikról, arról, hogy milyen sokat jelentett az. Meg arról is, hogyha ott és akkor nem bomlik meg az egységük, akkor egy nagyon durva dolgot csinálhattak volna Amerikában is. Így is óriási, amit elértek, de még több volt bennük. Presser ennek ellenére nem csalódott.

Az benne a zseniális, hogy annak ellenére, hogy ott nem jött össze, itthon csinált világszínvonalú lemezeket. Csak éppen magyarul.

És közben megtöltötték a Nyugati teret párszor. Kanye West meg behúzza a Gyöngyhajú lányt... Ki csinálta még meg ezt? Ez egy elég komoly pozíció. Mi most a jelen kor útjait próbáljuk felfedezni és azokon járni. Ki kell maxolni, ki kell használni a lehetőségeket. Harminc előtt még nem fáj a turnézás, nem fáj, hogy rosszabb a szállás, 45 órát kell stúdiózni. Ezeket még mind úgy fogod fel, hogy semmiség, mert még nincs 4 gyereked.

Nagyon érdekes, hogy folyamatosan a hatvanas-hetvenes évekhez nyúltok vissza, de úgy, hogy a közönségeteknek köze nincs azokhoz az évtizedekhez.

Úgy fogom fel a szerepünket, mint egy kis szakadékot. Abban az időszakban olyan lelkület, olyan hevület volt, olyan tiszta forrásból fakadtak az energiák, amelyeket most is meg kell mutatni.

Na jó, de működik ez ma egyáltalán?

Itt nem is erről van szó, hogy működik-e. Az említett forrás ugyanis elapadt, mi pedig újra felszínre hozzuk. Nem másolunk, hanem folytatunk valamit. Az meg, hogy a mai fiatalok ezt felveszik és tudnak rá reagálni, jelzi az egész létjogosultságát. Iszonyatos erőt jelent az, hogy - mégha nem is vagyunk ott mindenhol, nem mi folyunk a csapból - tudunk sold out koncerteket tartani országszerte.

"Mi most a jelen kor útjait próbáljuk felfedezni" Fotó: Szabó Gábor - Origo

Meg tudod fogalmazni, hogy miért veszik fel a fiatalok azt, amit csináltok?

Azért, mert igaz. A mai világban nagyon kevés igaz dolog van. Nagyon kevés dolog van, ami üzenettel bír. Ha pedig az emberek találnak valamit, ami igazat mond, akkor ősi ragaszkodással állnak mellé. Nem mondom, hogy mindenki mindent ért az angol nyelvű dalainkből, de olyan őserő van bennük, hogy még azok is tudnak reagálni a számokra, akik alapvetően nem ilyen zenét hallgatnak.

Mi segít abban, hogy ez az ártatlanság és őserő megmaradhasson?

Az a rengeteg baromi jó dolog, ami történik velünk. Nagyon sok ihletet kapunk innen. Nagyon durva az, amikor 2-3 ezer ember együtt énekli veled azt, hogyha megnyitod a szíved tudod, hogy rád talál. Ami bár a mi dalunk, de Bródy írt hozzá szöveget. Próbálunk vigyázni arra, hogy a minőség, amit mi képviselünk ne sérüljön és továbbra is olyat képviseljünk, ami értékes. Amúgy sokat segít az, hogy egy tök jó közegben mozgunk. Ha csak kinézek most az ablakon, akkor ott van a Quimby-nek, meg az Irie Maffia-nak a plakátja, akik mind félelmetesen jó dolgokat csinálnak. Vitatkozni meg régen is lehetett azon, hogy miért nem Illést játszik a rádió, hanem valami sz.rt, a lényeg viszont az, hogy a minőséget mindig is sikerült hozni. Olyan áldott helyzetben van ez az ország, hogy itt nagyon jó zenekarok, nagyon jó zenészek és nagyon jó kulturális produktumok vannak megállás nélkül. Megpróbálunk ezekre a dolgokra koncentrálni, ezekből inspirálódni. Bőven van miből.

"Próbálunk vigyázni arra, hogy a minőség, amit mi képviselünk ne sérüljön" Fotó: Szabó Gábor - Origo

Mi lesz idén?

Az biztos, hogy tolódik a lemez megjelenése. Nálunk mindig a kapkodás volt jellemző, most másként szeretnénk. Igaz, hogy korábban sem a felvételekkel kapkodtunk, hanem azzal, hogy a lemeznek meg legyen alapozva egy rendes PR-ja. Leghamarabb ősszel jöhet majd ki az album. Addig találnunk kell egy kiadót, aki Európában, vagy Amerikában tud minket képviselni úgy, hogy annak legyen értelme. Kerüljünk be nagyobb, releváns médiumba, legyen megpromótálva a lemez, legyen komoly előkészülete. Szeretném elmondani magunkról azt, hogy Budapest és Amszterdam között tucatnyi bulink volt, ahol csomó jó dolog történt. Nekünk az lenne a lényeg, hogy ezt fel tudjuk építeni, tudjunk stabilan koncertezni. Tök jó, hogy erre manapság olyan komoly támogatások léteznek, amelyekre utoljára talán a hatvanas-hetvenes években volt példa. Oké, hogy a rendszer számára nem veszélyes zenekarokat, de mégis csak elküldték őket Japánba, meg csomó más helyre. Most felderítjük a lehetőségeket. Sok-sok elképzelésünk van arról, hogy mit kellene még fejleszteni a zenekar körül. Meg azért bízom abban is, hogy hamarosan egy, a filmiparhoz hasonló rendszer épül fel a könnyűzenében is.

Talán most már ideje lenne egy Grammy-t is begyűjteni az Oscar-ok mellé.