Palya Bea elvált, és 8 hónap után adott interjút

Palya Bea Palya Beáta Prima-díjas és kétszeres Artisjus-díjas magyar népdalénekes, előadóművész.
Palya Beáta Prima-díjas és kétszeres Artisjus-díjas magyar népdalénekes, előadóművész.
Vágólapra másolva!
Palya Bea 8 hónapja tudatosan nem adott interjút válása miatt. Most megtörte a csöndet, és arról beszélt, hogyan dolgozta bele a komoly érzelmeket a legújabb dalaiba.
Vágólapra másolva!

Palya Bea júniusban megy stúdióba új anyagával, amely teljes egészében a válásról szól. A 41 éves énekesnő ugyanis elvált, és egy 8 hónapos csönd után

most adott interjút először.

A Tatár Csilla (34) című sorozatban beszélt a nehéz időszakról, a komoly érzelmekről és a jelenről is.

8 hónapig nem adott interjút Fotó: Polyak Attila - Origo

Az énekesnő elmondja az interjúban, hogy eleinte ösztönösen mondott nemet az interjús felkérésekre, aztán az is ott volt a döntése mögött, hogy nem készült még el azzal, amin épp dolgozik. Ez pedig a lemeze, amit elsősorban a válása alapján rak éppen össze. És ahogy mondta, az elmúlt 8 hónapba

nagyon törékeny időszak is került.

A válásról azt mondta, „ez egy gyászmunka és egy újjáépítkezés, tehát egy elengedés és egy újrakezdés. Nekem elvileg sokkal rosszabbul kéne most lennem, mint ahogy vagyok.”

A dalokról azt mondta, hogy nem csupán a saját történetét és érzelmeit mutatják be, hanem bárki magáénak érezheti őket. „Az, ami a dalokba csatornázódik, az annyira le van csupaszítva és

Igazából úgy is dolgoztam, hogy ezt a történetmesélést használtam a gyógyulás eszközeként. Rengeteg válásos sztorit meghallgattam a világ minden tájáról. Férfitól, nőtől, időstől, fiataltól... Az, ami bennem lecsapódik, az ezeknek a történeteknek az összessége, tehát nem feltétlenül a sajátomról, nem csak arról fogok írni.” A szövegekről nagyon tömören azt mondta, hogy

A családról azt mondta, „én nagyon is családbarát vagyok, és nagyon hiszek a családban. Az én jelenlegi családom a két kislányom, az anyukám, az anyósom meg az apósom, persze az expartnerem is, de a család rengetegféle.”